Létezik egy olyan munka, ami eléggé egyhangú, rengeteg idõt vesz igénybe, végzõje szerint nincs kézzelfogható eredménye, társadalmi elismerés, sõt fizetés sem jár érte. Bezzeg, ha nem végzik el, akkor szóvá teszik. Bizonyára kitaláltátok már, hogy ez nem más, mint a jó öreg házimunka. Ez lenne a nõk többségének egyik "állása", és akkor még nem beszéltünk a másikról...
A hagyományok és a társadalmi elvárások évszázadok óta meghatározták a nő elsődleges feladatát: a gyereknevelés és a házimunka. A nők megélhetését férjük biztosította, így főállásban lehettek feleségek, anyák és a háztartás vezetői. A felmérések szerint még mindig jóval nagyobb arányban végeznek házimunkát, mint párjuk. Az ipari fejlődés és még sok más tényező hatására a nők is elkezdtek munkába indulni, persze a férfiak zúgolódni kezdtek; elég riasztó lehetett, amikor meghallották, hogy nem mindig várja majd őket meleg vacsora esténként.
Azt mondják, hogy főleg a kilencvenes évek kezdete óta a modern nők mindent egyszerre akarnak, férjet, gyereket, otthont és karriert. A nőket rendszerint az a vád éri, hogy karrierjük miatt elhanyagolják családjukat, pedig sok esetben nem erről van szó. Ha egy családanya dolgozni kezd, az még nem jelenti azt, hogy karrierista. Manapság nem olyan egyértelmű, hogy a férfi anyagi biztonságot tud nyújtani családjának, ezért szükség van arra a pénzre is, amit a nő keres. Pedig ez még mindig csak egyfajta „kiegészítése” a családi költségvetésnek, mivel általában a nők még ma is sokszor kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ez nem valami feminista megjegyzés akar lenni, ezek sajnos tények. Egy nő nehezebben kap állást, ha elköveti azt a hibát, hogy a magánéletére vonatkozó kérdéseket őszintén megválaszolja az állásinterjún. Ha például bevallja, hogy hosszabb ideje együtt él valakivel, élettársa, férje van, akkor a munkaadó agya egyből levetíti a számára sötét jövőt: akkor biztos hamarosan gyereket akar, ha gyereke lesz, állandóan hiányozni fog a munkából, tehát jobb, ha nem vesszük fel.
A legtöbb nőnek nem a szakmai sikerek lehetősége lobog a szeme előtt, hanem kénytelen dolgozni. Ilyenkor aztán megmutathatja, milyen szervezőkészséggel született. Hiszen a munkahelyen való megfelelés csak egy dolog, a magánélet sem más, mint önként vállalt apró kötelességek sora. A nőnek törődnie kell párjával és gyermekeivel, és ha mindezt sikerült teljesíteni, akkor nem árt, ha nem hanyagolja el saját magát sem. A munkát vállaló nőknek legtöbbször saját magukra nem marad idejük.
Természetesen akkor sem felhőtlen az élet, ha a nő a háztartásnak szenteli minden idejét. Amint a gyerekek nőni kezdenek, el kell engednie a kezüket, különben önállótlan felnőttek válnak belőlük. Sőt egyszer csak kiröpülnek a családi fészekből, és akkor az anyuka otthon marad egyedül, hiszen a párja dolgozik, a háztartás pedig önmagában nem igényel napi nyolc órát mindennap.
Amikor a gyerek már nagyobb, akkor a házon kívüli elfoglaltság, a munkahely megóvhat a látókör beszűkülésétől, hiszen az állandó otthonléttől egy idő után összezsugorodik a világ. Persze nem kell ilyen borúlátónak lennünk, ugyanis nem lehetetlenség, hogy az ember koordinálni tudja családját és munkahelyét, bár a már előbb említett szervezőkészségen kívül szükség van egy megértő és segítőkész társra.