Amikor ott állok a templomban, vagy elnézem a tortát szeletelő ifjú párt, akaratlanul is mintha “főpróbán” vennék részt: saját majdani esküvőmre gyűjtök tippeket, megpróbálom emlékezetembe vésni a jól sikerült részleteket, különös tekintettel a menyasszony ruhájára… Valószínű, hogy eltelik még pár esküvői szezon, mire szükségem lesz arra a bizonyos ruhára, ám egy valamiben már most bizonyos vagyok: tőlem telhetően igyekszem majd levenni a meghívottak válláról a nászajándék-vásárlás gondját.
A tíz egyforma NDK kávéfőző anekdotáját mindenki ismeri, ám senki nem hiszi, csakhogy épp a napokban láttam az egyik “piacvezető” bulvárlapban Dean és Marion O. esküvői képét tizenhárom – igaz, különböző nászajándék kenyérpirító társaságában. De nincs is szükség ilyen extrém példákra, elég arra gondolni, hogy a távolabbi ismerősök és rokonok feje bizony főhet, mire kitalálják, hogy mire vágyik az ifjú pár, mi lenne hasznos vagy praktikus meglepetés. Mindkét problémát orvosolja az a terjedőben levő szokás, hogy az ifjú pár ajándéklistát készít, amire a meghívottak feliratkozhatnak, így az ajándék bizonyosan örömet okoz majd, és mégiscsak én választom ki a saját ízlésemmel – és pénztárcám vastagságával -összhangban. A legdrágább darabok esetében pedig többen is összedobhatják a pénzt – egyik ismerősöm így kapta meg a régen vágyott pingpongasztalt.
Sokan az esküvői szertartás elüzletiesedésének bizonyítékát látják abban, hogy ma már a nagyobb üzletek nemcsak árulnak kifejezetten nászajándékokat, hanem vállalják a lista vezetését is, sőt, akár interneten is megrendelhetjük ezt a szolgáltatást. Csakhogy a nászajándék elsődleges célja mindig is az volt, hogy induló tőkét biztosítson az önálló élet küszöbén álló fiataloknak – igaz, régen (és a kevésbé civilizált országokban még napjainkban is) illett a háztartási eszközök mellett – helyett élelmiszereket is ajándékozni. Az ajándékokat pedig nem a menyegzőn, hanem pár nappal korábban küldték el a lányos háznak, ezzel fejezve ki, hogy elfogadják az esküvői meghívást.
Mindenkit óva intenék viszont az “induló tőke” szószerinti értelmezésétől – pénzt ajándékozni ilyen alkalomra nemcsak fantáziátlanságra vall, hanem ízetlenség is, kivéve, ha az ifjú pár maga kéri az ajándékozásnak ezt a kevéssé romantikus megoldását. A nászajándék tradicionálisan soha nem a pénzgyűjtést szolgálta – arra ott volt a menyasszonytánc. Akkor már szerencsésebb és elegánsabb is, ha a fiatalok ajándékutalványt kérnek, illetve más ötlet híján ezzel ajándékozzuk meg őket. Beváltáskor a nagyobb áruházakban, lakberendezési vagy műszaki cikkeket árusító boltokban szinte biztosan találnak majd kedvükre való “meglepetést”.