A szomszédunkba két évvel ezelõtt új lakó költözött. A harminc év körüli fiatalember szépen berendezkedett, meghívta az emeleten lakókat egy teára, hogy elbüszkélkedjen otthonával – mi tagadás, volt mire büszkének lenni – és hogy megismerkedjen a szomszédokkal.
A szemben lakó idős néni azonnal családi állapotáról kezdte faggatni, majd munkahelyéről és rokoni kapcsolatai felől érdeklődött. A fiatalember minden kérdésre készségesen válaszolt, és magyarázatai alapján az a kép alakult ki bennem lakóközösségünk új tagjáról, hogy a magánélet és karrier tekintetében egyaránt jelentős sikereket és boldogságot tudhat maga mögött. Virágzó vállalkozást vezetett, melynek köszönhetően nem küzdött anyagi problémákkal; turistaként felfedezte már a világ számos országát; még nem állt az oltár előtt, hogy kimondja a boldogító igent, de már kiszemelte a feleségjelöltet. Gyermekkora a tündérmesékkel volt hasonlatos: elragadó, művelt szülök, akik imádják egymást, és természetesen egy szem fiúknak megadnak mindent, amit csak egy gyermek kívánhat.
A fiatalember a későbbiekben többször becsöngetett hozzánk, hogy férjemtől számítástechnikai tanácsokat kérjen, és a számomra érthetetlen problémamegoldó eszmecserék közben újabb és újabb részleteket árult el szinte már bosszantóan tökéletes életéről.
Megtudtam, hogy édesanyja, aki fiatal korában színésznőnek készült, mostanában a művészeteknek szenteli minden idejét, orvos édesapja pedig nagy operarajongó. Már nem is csodálkoztam azon, hogy az említett doktor úr a korát meghazudtoló ügyességgel síel, akárcsak bájos felesége.
Karácsony előtti délután megszólalt a csengő nálunk. Nem vártunk látogatót, ezért a döbbenetem kétszeres volt, amikor megpillantottam egy enyhén kapatos állapotban lévő, rosszul öltözött idős férfit billegni az ajtó előtt. Többszöri nekifutásra sikerült elmagyaráznia, hogy szomszédunkat keresi, akihez karácsonyra jött látogatóba. Az igazi döbbenet akkor következett, amikor borgőzösen eldadogta, hogy ő bizony a fiatalember édesapja. „A doktor úr?” – kérdeztem zavarodva., és ő legalább olyan értetlenül meredt rám. Szavaiból sikerült kihámoznom, hogy nem létezik semmiféle orvos apuka, még kevésbé művészetpártoló anyuka, csak egy szétesett, boldogtalan család. Az idős férfi egy kis csomagot bízott rám, hogy adjam át fiának, ha hazaérkezik.
Másnap karácsony előestéjén átugrottam a szomszédhoz a meglepetéssel. Csak annyit mondtam neki, hogy egy koros öregúr kereste, és küldi neki az ajándékot. Nem szóltam egy szót se az előző napi akadozó beszélgetésről. A fiatalember megköszönte közreműködésemet, majd élénken ecsetelni kezdte, hogy milyen fenséges ételekkel várja édesanyja Szentestére, és együtt megy a tökéletes család az éjféli misére. Csak sajnálni tudtam őt, hogy magányosan fog ülni meseszép lakásában a szeretet ünnepén.