Persze lehet, hogy tévedek, és ez a furcsa, ellentmondásos kapcsolat, amelyben saját testünkkel élünk, ösztöneinkben adott. Mindenesetre az európai kultúra rendesen rádolgozott arra a bizonyos paradicsombéli mozzanatra, amikor is Ádám fügefalevél után kiáltott. Na, hát akkor jó időre befellegzett a meztelenkedésnek, legalábbis a Föld azon pontjain, ahol az Úr könyveit (lásd: biblosz biblia) sűrűn lapozgatták. A boldog tudatlanságban élő, úgymond természeti népek kimaradtak ebből a fajta dresszúrából, szeretik és elfogadják evilági porhüvelyüket úgy, ahogy az van, anélkül, hogy eszükbe jutna, vajon szép-e az, vagy csúnya. Ha fáj valahol, gyógyfőzet rá, ennyi.
De térjünk vissza a civilizáció bugyraiba, ki melyikben érzi otthon magát, szabad a pálya: egy biztos, nagy többségünk számára rettentően kínos volt végignéznünk első szerelmünk pucér valóján. Tisztelet és mélységes irigység a kivételnek, az első szerelmeskedés után zavartan húztuk magunkra a takarót, vagy bármi mást, ami a kezünk ügyébe akadt, hogy elrejtsük ernyedt elégedettségben pihegő tagjainkat. Nem is tudom, a magunké vagy inkább a másiké zavart-e jobban, de mivel a dolog kölcsönös volt, még csak észre sem vettük.
Szexológusok, természetgyógyászok köteteket írnak tele azzal, hogyan teheted harmonikussá mindennapjaidat, ágytól asztalig. A szerelem iskolájának első leckéje mindnyájuk szerint, hogy békében légy önmagaddal, beleértve tested minden porcikáját. A szeretkezés bizalom és önbizalom dolga – mondják, tehát ha közben úgy érzed, hogy jobban esik elrejtened magad, akkor ott bibi van. Ha csak sötétben vagy paplan alatt vagy képes átadni magad a gyönyörnek, az azt jelenti, hogy tartasz valamitől. Nem biztos, hogy partneredtől, lehet, hogy éppen önmagadtól. Hát így állunk.