Nem voltam még tizenkettõ, amikor a nagyanyám már elérkezettnek látta az idõt arra, hogy megbeszélje velem az élet dolgait. Mindenekelõtt lelkemre kötötte, hogy sose adjam magam könnyen.
Nem nagyon értettem, mire gondol, de elhittem neki, hogy a férfiak mindig csak azt (?) akarják, aztán jól faképnél hagynak. Ezt aztán életem több, kritikus pillanatában elismételte, hozzátéve, hogy emlékszem, ugye, hogy ő előre megmondta.
Nekünk, lányoknak ezt előre meg szokták mondani. Kinek a nagyanyja, kinek az anyja – ad absurdum a saját apja sziszegi a fülébe, hogy azok a mocskos férfiak. Úgyhogy mire felnő bennünk a vágy, felnő vele együtt az irtózás is. Szép kis helyzet: életem legsúlyosabb ha nem is a legnagyobb félreértése vert gyökeret nagyjából a gyomorszájam körül, és minden jel arra utalt, hogy együtt halunk meg, a gyökér és én.
De hálistennek az emberrel nemcsak szavak, hanem dolgok is történnek néha, úgyhogy most végig kell hallgatnod, hogy teljesen összezavarodj, ami minden jónak első és elengedhetetlen feltétele.
Tök jól tudjuk, mi az az egy éjszakás kaland. Buliba hívnak a haverok, nem baj, ha nincs kivel, csak gyere, a hangulat óriási, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy ágyba keveredtél valakivel, akinek nagyon jó illata van, de a nevére már nem emlékszel. A helyzet az, hogy ő sem a tiédre, de ez szerencsére sosem derül ki, mert a reggeli kölcsönfogkefe fölött látod utoljára. Ha mázlid van, benned is itt ér véget a történet, ha nem, hát neked lesz véged világfájdalom, depresszió, ezek a pasik tényleg állatok. Egy hangot se, megmondtam előre, a nagyi ennyivel beéri. Apád messzebbre megy, ütleget, csonkítást helyez kilátásba arra az esetre, ha mégiscsak a keze közé kerülne az a gazember. (Jó vicc, ha tudnád, hol van, magad járnál el az ügyben, ugye.)
Őszintén szólva nem tudom, hány éves vagy. Azt sem, hogy történt-e már veled ilyen, vagy csak a barátnőid rémtörténeteivel van tele a fejed. Mindegy is, ami késik, nem múlik, meg aztán fogadjunk, hogy az a gyökér neked is ott van a gyomrodban. Úgyhogy én most felzárkózom a családi bölcsekhez, és megmondom neked a tutit. Velük ellentétben baromi rövid leszek.
Idő nem létezik, az csak olyan szólásforma. Ami van, az a történet. Egy éjszakás kaland nem létezik, ellenben vannak gyönyörűségesen rövid, szépségesen kerek történetek. (lásd még: tiszavirág, vagy tessék Örkényt olvasni!). Ha csak egy fél szerelmes filmet láttál, ismerned kell a mondatot …, és abban a percben benne volt az egész életem. Váo! Ennyi.
Azt mondod, ugye, hogy ne lírázzak már, mert amikor a múltkor is ez meg az, aztán csak néztél. Tudom, hidd el, tudom, kérdezz meg bárkit, én mennyit bőgtem csináltam-e mást egyáltalán a második X-ben! Ezek nyavalyás dolgok, és azok is maradnak. De nem az a baj velük, az istenért, hogy gyorsan véget érnek az a baj, ha idő előtt, ha félbemaradnak, ha te még mennél, de út már nincs. Az ember ilyenkor mindig jajong, húszévi házasság után éppúgy, mint az egy éjszakás kalandot követő hajnalon. Mert az idő nem számít, csak a történet, hülyeség, mi?
Nekem a Mari egyszer azt mondta abban a bizonyos sírós második X-ben, hogy – aranyom, ha tudnád, milyen éjszakám volt! Én meg csak néztem, mert a Józsi meg vidéken volt valami küldetésben, hogy mi a fene, az én barátnőm mire nem vetemedik, hogy akkor majd most biztosan kirúgja a Józsit, vagy mi lesz. Hát ennek a Marinak esze ágában sem volt kirúgni az ő Józsiját, ehelyett azt mondta, hogy ez az éjszaka olyan volt, mintha egy szuszra kiolvasta volna a Varázshegyet. Meg, hogy ne vágjak már olyan értetlen pofát, a Józsit nem lehet egy szuszra kiolvasni, és most adjak neki szódát, mert majd szétesik a feje.
Tudod, én kamasz koromban hónapokig csak a Rómeó és Júliát hallgattam lemezen Latinovits, Ruttkai, jaj, kívülről tudom még ma is – de nem értettem, miről hadovál a Mari.