A fõ bûnös: az Uránusz

Nők Lapja | 2004. Március 23.
A születésünk pillanatában eldõl, hogy szerencsések leszünk a partnerkapcsolatban, vagy társ nélkül kell állunk a hétköznapok viharában. Ha ismerjük a születésünk pontos idejét, akkor a csillagállásokból következtethetünk arra, mit sugárzunk a partner felé.

Megtudhatjuk belőle azt is, hogy mi az, ami miatt esetleg nem mer hozzánk közeledni az erősebb nem, vagy mi az oka annak, hogy a kezdeti lépések után inkább visszavonulót fúj. Milyen félelmeket váltunk ki benne, és késztetjük a menekülésre.

Igazán nehéz helyzetben a csillagállások szerint általánosságban a 28-35 évesek vannak. Ők azok, akik élesen szembe kerülnek a bátortalan férfiak, illetve a határozott nők problémájával. Ennek a magyarázta, hogy ezek a fiúk és lányok oly korban születtek, amikor az Uránusz égi helyzete előrevetítette, hogy felnőtt korukban meg kell majd küzdeniük a klasszikus férfi és női szerepek felcserélődésével. Azzal, hogy a nők nagy része irányítói munkakörbe kerül, önállóak lesznek, megállnak a maguk lábán. A férfiak pedig háttérbe vonulnak, nem érzik a saját fontosságukat a nők életében, inkább azt, hogy uralkodni akarnak rajtuk. Ez az oka annak, hogy mindkét nem nehezebben találja meg helyét a világban.

Az Uránusz az elmúlt év tavaszán átért a Halak jegyébe, ez a magyarázata annak, hogy a magányos fiatalok problémája a következő időben még inkább fókuszba kerül. Várhatóan a nők még keményebbek lesznek, akiktől a férfiak még inkább tartanak majd, és úgy érzik, a nőknek nincs is igazán szükségük rájuk.

A helyzet 2010-2012 körül változik majd, amikor az Uránusz átlép a Kos jegyébe. A hagyományos női és férfi szerepek újra „divatba” jönnek. A férfiak visszanyerik bátorságukat, kezdeményező-készségüket, a nők pedig gyengédek lesznek, egy lépéssel hátrébb vonulnak, és hagyják az erőre kapott férfit kezdeményezni. Végre mindkét nem vágyakozik majd a hagyományos szerepek eljátszására, és valóban egymásra találhatnak.

Exit mobile version