Egymás közt – Lányok a Nõk Lapja Cafén

nlc | 2004. Március 23.
Én sokszor szembesültem már azzal, hogy elsõ ránézésre félnek tõlem az emberek, és ebbe természetesen a férfiakat is beleértem.




Utólag, mikor már enyhült a helyzet, bevallották, hogy azért féltek tőlem, mert túl intelligensnek és határozottnak láttak, és kisebbségi komplexusokat ébresztettem bennük. Aztán ahogy megismertek, kiderült, hogy nem is vagyok annyira intelligens és határozott, hehe. Legalábbis nem annyira, hogy félni kelljen tőlem. :))
porcica

Sokáig én is azt gondoltam, hogy az én készülékemben van a hiba, mert nem igazán volt normális kapcsolatom. Ha volt is, akkor rövid, és én kezdeményeztem. Ez egy idő után uncsi. És kb., akkor jöttem rá, mi a baj, mikor 14 hónapja összejöttem a mostani párommal. Most már azt gondolom, igenis félnek tőlem a pasik. Nem vagyok szupermodell, de azért megnéznek az utcán, mégsem közeledtek hozzám a fiúk. Pedig jártam szórakozni, és az egyetemen is voltak még független srácok. De valahogy elriasztottam őket. Talán mert túl erős, túl tudatos, túl komoly vagyok. Vagy legalábbis ezt gondolták rólam. Részben tényleg ilyen vagyok, rákényszerített az élet. De ha van, aki közeledni mer hozzám, aki „méltónak” tartja magát, akkor simulékony kezesbárányka tudok lenni. Mert legyek bármily emancipált, öntudatos, miegymás, akkor is nő vagyok elsősorban, aki szereti, ha gyámolítják, óvják, védik. Én azt hiszem megtaláltam, aki „alkalmas” erre. De nagyon hosszú volt az út idáig, és közben romokban hevert az önbizalmam, hogy „miért nem kellek senkinek?????”
dike

Mondjuk egyszer leszólított egy nagyon aranyos srác az egyik plázánál. Nem volt tolakodó, kávéra akart meginvitálni. Csak akkor még sajnos megvolt a vőlegényem. Pech… Most meg hiába kezdeményezek (már a házinyúlra nem lövök elvet is feladtam)… Meg egyébként is: miért a nőnek kell rohangászni a pasi után??? Fiúúúúúk!!! Felkelni, ébresztő!!!
leominor

Apám úgy ismerkedett meg anyámmal, hogy egy bálban odament hozzá (miután hónapokon át nézegette előtte), felkérte táncolni és tánc közben közölte vele, hogy szereti és feleségül akarja venni. :-))
Lalaith34
Exit mobile version