Mint a szélvész

Nagy Krisztina

– Eddig minden pasimmal úgy ismerkedtem meg, hogy vagy egy iskolába jártunk, vagy egy munkahelyen dolgoztunk. Ráadásul – kivétel nélkül – mire eljutottunk addig, hogy összegabalyodjunk, már több éve ismertük egymást. Egyébként megértem a fiúkat. Valószínűleg eszükbe jut, hogy megszólítsanak, de érzik, hogy nemet hallanának. De tényleg, én nem tudok ismerkedni. Azt sem tudom, hogyan kell! Nem értem, hogy mire fel igyak meg valakivel egy kávét, akit most látok először, teszem azt, egy buszon?!

Az életben is sokan félnek tőlem. Nem tudják felvenni velem a tempót. Én ezt megértem, de sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Ezek az emberek – nők és férfiak egyaránt – inkább elkerülnek. Az igazság az, hogy egy verbális gyilkos vagyok. Szókimondó, éleslátó, erős empátiával. Nagyon gyorsan rátalálok az emberek gyenge pontjaira… nem mintha keresném, de érzékem van hozzá. Néha öt perc ismeretség után kérdezek valami tréfásat, és kiderül, hogy lelki gyomorszájütés volt…

Geszti Péter szerint azért rossz velem, mert egyszerre vagyok egy nagyon vonzó nő, egy nagyon okos pasi és egy szemtelen kislány. Nem elég az, hogy azonnal átlátom a helyzetet, de szemtelen kislány módjára ki is mondom! Ezt nehezen viselik a férfiak egy jó nőtől, akire egyébként ráhajtanának. Mondjuk pont a Gesztit nem hiszem, hogy mint nő megbolygattam volna. Őt inkább mint személyiség, mint művész, mint agy érdekeltem…

Viszont azok a férfiak, akiket nőként is megmozgatok, túlzottan elérhetetlennek tartanak. Márpedig a férfiak nem szeretnek szenvedni, epekedni egy lány után. A pasik iszonyatos alacsony fájdalomküszöbbel működnek. Biztos vagyok benne, hogy ha a férfiaknak kellene szülni, akkor sehol sem születne második gyerek…