Milyen férfinak lenni?

Való Gábor | 2004. Szeptember 14.
Domináns hímnek, az erõsebb nemhez tartozónak, a teremtés koronájának, a mindig a nyerõ oldalon állónak, aki mindig a talpára esik, akinek mindig igaza van, és aki ezt tudja is? Itt az ideje, hogy választ adjunk a kérdésre.





Nagyon romantikus és mára teljességgel tarthatatlan megközelítés lenne azt mondani, hogy a szüzesség elvesztésével belépünk a felnőttek világába. Lehet, hogy valaki, poros, századelős, vagy vallási révületében ehhez köti, de ezek izolált, levendulaillatú esetek. Ráadásul nem is olyan rég több évet tanítottam egy szakközépiskolában, láttam, hogy élnek a fiatalok, szóval ez kilőve.

Volt egy időszak az életemben, mikor úgy vártam szakáll vagy bajusz megjelenését, mint a messiást, de mire nagy sokára kinőtt valami az arcomon, rájöttem, hogy a beavatás nem szarú kérdése. Így új mérföldkövet kerestem az életben, és ezt az ún. tartós kapcsolatban véltem megtalálni. Korán össze is költöztem valakivel, de ebben a kapcsolatban rá kellett jönnöm, hogy nagyon gyerek vagyok még. A helyzet némileg változott a második kísérletem során, de a szakítás alatt szétmarcangolták férfiidentitásom posztóját, és megalázva süllyedtem vissza az infantilis 25 évesek kollektívájába.





Akkor a házasságot jelöltem meg sorsfordítóul, de néhány évvel később úgy döntöttem, nem várok tovább. A felnövésnek, megöregedésnek, halálnak semmi köze a házassághoz – jó esetben. A gyerekre, mint magváltóra várni pedig ebből következően teljességgel értelmetlen. Most már mindegy, de azért elmondom, hogy segítség nem ártott volna.

A nőket egyébként nagy felelősség terheli a felnövésemben. Attól függően voltam gyerek, infantilis vagy felnőtt férfi, hogy nekik tetsző vagy nem tetsző dolgot műveltem-e. A barátaimmal persze én is, igazi hülyegyerek vagyok, óvodásokat megszégyenítő viselkedéssel. Ők azok, akik visszahúznak, mert semmit nem tudnak az életről.

Ha szét akarok költözni, akkor éretlen vagyok még egy komoly kapcsolatra, rossz válaszokat adok az élet nagy, igazán fontos kérdéseire, és a könnyebb utat választom. És olykor elhangzik a legmegalázóbb mondat, amit egy harminchoz közeledő férfiembernek lehet mondani: nőj fel! Értem én, honnan táplálkozik az indulat, de az ego törékeny szerkentyű.





És mintha összebeszéltek volna: a szülők agya is erre a rugóra jár. Ellátnak jó tanáccsal, mint útravalóval az élet rögös útjára. Mert gyerek vagyok még. Kivéve, amikor száz órát dolgozom az irodában.
Máskülönben férfi vagyok, illetve pasi. Talán tipikus pasi.

De most már egyre megy, mert rájöttem – jobb későn, mint soha -, hogy nem lovagolok fogalmakon. Belül az igazság, kívül a szterotípiák. A férfi erős, szőrös, ami én sosem leszek, a pasi sörözik, meccset néz, amit szintén nem fogok. Mert szabad vagyok.

Mint egy férfi.
Exit mobile version