Heti jegyzemben most arról fogok megemlékezni, hogy ha mondjuk vallásos lennék, mint ahogy nem vagyok, akkor nyilvánvalóan nem lenne kérdés a címben is megfogalmazott dilemma: házasodni vagy nem házasodni? Naná, hogy házasodni! Ha vallásos lennék, házasságom része lenne egy életformának, amely örök időktől fogva ellene mondana az életformámat végigkísérő, új formában jelentkező kihívásoknak (vö. házasság vagy együttélés dilemma). Ha vallásos lennék, más idővel mérném magam (öröklét, stb.), kevesebb kételyem lenne, de még így se lehetnék biztos semmiben.
Így viszont már a polgári esküvő helyszínének kiválasztásánál elakadok. Egy hajón a Dunán? A hetedik kerületi Polgármesteri Hivatalban? A Füvészkertben? Az Esterházy kastélyban? Egy repülőről kiugorva? A Diákszigeten bungie jumping közben? Hiszen azt sem tudom, hogy mi kell a házasságkötéshez. Megbízhatnék hatalmas összegekért egy profi házasságszervező céget, de megalázónak érezném, hogy házasságkötésem pusztán egy csavar lenne a modern fogyasztói társadalom gépezetében. Meg aztán ott van a családjogi törvény kedves kis bekezdése arról, hogy az állam garantálja nekem az ünnepélyes kereteket a polgári esküvőn akkor is, ha erre nem tartok igényt. Parancsol egy ünnepélyes verset József Attilától? Esetleg egy meghitt bevonulást az Omega együttestől? Vagy a Rammsteintől az ‘Ich will’ című számot? Valaminek lennie kell, kedves uram.
Akárhogy is, egy biztos: a Nők Lapja és a Median piackutató cég idei kutatásából kiderül: a házasságkötések száma az elmúlt ötven évben több, mint a felére csökkent.
De vajon mi lehet ennek az oka? Vajon az emberek nem mernek holtomiglan-holtodiglan elköteleződni, felelősséget vállalni? Talán nem hisznek abban, hogy a házasság fejezi ki leginkább két ember összetartozását? Vagy szerintük a házasságban élők boldogtalanabbak, mint a nem házasok?
Nem tudom. Mindenesetre nem hiszem, hogy a házasság válságban lenne. Vagy ha igen, akkor úgy van válságban, mint minden körülöttünk: a vallás, a hit, a szeretet, a gazdaság, a politika, a magyar foci, a magyar film, a koleszterinszint, valamint az ügetőverseny. De említhetném az egész magyar történelmet is, amelynek egész története válságok láncolatából áll. Nem is beszélve a világtörténelemről, amelyet szintén nem lehet a felvilágosult ész pompás diadalmeneteként értelmezni. A válság szempontjából tehát nem hiszem, hogy valamiféle különleges korszak lenne az, amiben élünk.
Ráadásul a házasság kérdése ősidők óta napirenden van, ezért nem kell azt elsiratni, mert nincs rá okunk. A házasság sok támadásnak volt kitéve a kezdetektől fogva, de mindet túlélte. És persze: ha az emberiség évezredek óta ragaszkodik egy hagyományhoz, az nem tűnik el a világból, csak azért, mert mostanában egyre többen gondolják úgy, hogy a házasság nem képes betölteni az eredeti, holtomiglan-holtodiglan funkcióját.
Állítólag a jegygyűrű körkörös formája a soha el nem múlást jelenti. Vagyis a jó házasság eredmény, nem pedig intézményes biztosítótársaság. Két ember, férfi és nő önnevelésének, házas-párrá való összeszokásának eredménye. Jóság, rengeteg jóság, tapintatos okosság, titkos, szívesen hozott áldozatok és egyéb unalmas erények kellenek fenntartásához. És még így is nyugtalan, háborgó, szeszélyes, mint maga az élet.
Papírral vagy papír nélkül, egyremegy. Nem?