Nem kell közbeszólnom, nem vár okos tanácsot, csak beszélni akar.
– Amikor kihevertem a válást, végre jött egy férfi, aki kellett nekem. Megfogadtam, most nem rontom el. Bíztam benne, soha nem jártam utána, igazat mond-e. Sőt, azt is megbeszéltük, a fantázia tere szabad, nyugodtan elmondhatja nekem szexuális képzelgéseit. Ezzel teszteltem is magam, örültem, az egykori féltékeny hárpiából micsoda megengedő partnerré váltam! Fél év alatt besokalltam. Képtelen voltam megemészteni, hogy a férfiak számára a világ megdugandó nőstények halmaza. A buszon utazó lányok, az óriásplakátok bombázói, neves színésznők és az én barátnőim mind-mind szerepeltek párom szexuális képzelgéseiben. Hiába éreztem, hogy szeret, eltávolodtam tőle. Talán ostobaság volt kidobni. Mondd, mekkora az ideális pórázhossz?
Régi riválisommal, Cilivel randevúzom a Centrál Kávéházban. Húszéves korunk körül ugyanabba a fiúba voltunk szerelmesek. Kezdetben utáltuk egymást. Gyűlöletünk azonban barátságba csapott át, amikor a srácnak egyikünk sem kellett, egy harmadik lányt választott magának. Cilit alig ismerem fel, a pár éve még gyönyörű nő ijesztő változáson ment át.
– Beteg vagy? – kérdezem.
– Nem, csak szerelmes – sóhajt nagyot.
Cilinek mindig a legjobb pasik kellenek. Minden társaságból a vezérhímet választja ki, sosem adja alább. A főnök barátnője státusz csiklandós kéjjel ajándékozza meg. Négy éve bukkant Csabára, és ádáz harcot vívott a körülötte rajzó lányokkal, hogy megszerezze a férfit. Csaba igazi nagyvadnak számít: pimaszul jóképű, tehetséges és ambíciózus, kettesével szedi a lépcsőfokokat a vállalati ranglétrán. Az imponálóan eszes fickónak azonban van egy gyengéje: mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek nem. Cili kitartóan óvja kincsét, éberen őrködik azon, hogy túl csinos lányok ne kerüljenek baráti körükbe. Még Csaba cégéhez is elszegődött, hogy a férfi munkatársnőjeként napi huszonnégy órában felügyelje a csapodár kedvest. Bár felőrli a strázsaszerep, a világért sem ismerné el. Pálcikavékony karjai rebbenő madárszárnyakként verdesnek, ahogy bizonygatja:
– Nagyon boldogok vagyunk! Sokat utazunk, nemrég jöttünk haza Thaiföldről.
Bólogatok, elismerően hümmögök. A panaszáradat gejzírként tör elő belőle, megállíthatatlanul: hogy Csaba hajnal háromig a laptopja billentyűit veri, hogy semmit sem segít otthon, hogy csak a karrierje érdekli, hogy Cili rendezte be közös lakásukat, hogy ő viszi a vállán ezt a kapcsolatot, hogy a férfi nem akar gyereket, hogy rideg és szeretettelen. Amikor sajnálkozón végigsimítom, mint aki transzból ébred, megrázza magát és másképp folytatja:
– Ezt a karkötőt Csabától kaptam! Mit szólsz? Melyik nő mondhatja el magáról, hogy így elkényeztetik?