Félrelépni jó – de megéri-e?

Ha egy kilenc évvel fiatalabb, manökenalkatú lány úgy néz rád, mint egy istenre, engedsz-e a csábításnak? Aligha kell a számítógép segítségét kérni a válaszhoz. Így sikerült félrelépnem. Fél évig jártam Zsófival, közben beindítottuk a válást a feleségemmel, akit nagyon megviselt a dolog. Még mindig szeretett, és nem tudta megemészteni, hogy még csak 32 éves, de már lecserélték egy fiatalabbra.

Viszonylag jól viseltem az érzelmi hercehurcát, de a végső – illetve akkor annak gondolt – elválás nagyon drámai volt. Mivel Anna elhívta a barátait, hogy segítsenek neki elköltözni, úgy döntöttem, pár napra lemegyünk Zsófival a szülei nyaralójába, a kínos jeleneteket elkerülendő. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, Anna zokogva borult a nyakamba, és úgy szorított, mintha soha nem akarna elengedni. A végén szabályosan ki kellett tépnem magam az öleléséből. A jelenet nagyon megrázott, sosem fogom elfelejteni.

Zsófi elkövette azt a hibát, hogy gyorsan elment a csoporttársaival egy erdélyi túrára, én meg ott maradtam egyedül, és folyton a zokogó Anna járt az eszemben, meg az a majdnem tíz év, amit együtt töltöttünk. Hirtelen elfelejtődött, hogy milyen jó dolog felfedezni egy új szerelmet, és milyen a szex Zsófival, s egyre nőtt annak az utolsó szorításnak az ereje. Az lett a vége, hogy mire Zsófi megjött a túráról, már úgy gondoltam, a házasságunkat Annával még meg lehet menteni. Minek ragozni: nem lehetett, de ezt a végkövetkeztetést csak jóval később, öt év békés egymás mellett élés után vontuk le.

A tanulságot azóta mindkét nővel alaposan megbeszéltem, és ugyanarra a megnyugtató eredményre jutottunk. Nem a félrelépés okozta a házasságunk vesztét, de hozzájárult a bukáshoz. Jól működő kapcsolatból ugyanis semmilyen címlaplány nem tud kirángatni egy férfit, csak ha már amúgy is mennek a felek széjjelfele. Mi is így voltunk Annával, de akkor még nem tudtuk. És az is kétségtelen, hogy én voltam az, aki már kevésbé volt szerelmes a másikba.





Egyébként a mérleg pozitív. Sokat nyom ugyan a latban az a néhány pokoli nap, amikor majdnem megőrültem a lelkiismeret-furdalástól, de azért az a fél év Zsófival remek volt, Annával pedig sikerült kulturáltan befejezni, amit be kellett, és azóta is jó barátok vagyunk. Ráadásul Zsófival sikerült összehozni egy jó kis epilógust is. Vele is barátok maradtunk, és két évvel a szakításunk után előadtuk a „szex az exszel” című vidám műsorszámot. Ez utóbbit érdemes kipróbálni, mert felszabadító élmény: semmit nem akarunk a másiktól, egyetlen dolgon kívül, nincsen tehát semmilyen kényszer vagy kellemetlen hátsó gondolat.

Ennek öt éve, és ma bölcs veteránként tekintek barátaimra, akik közül ketten is mostanában teszik tönkre a házasságukat. Hasonló a helyzetük, mint az enyém volt: rajongva rájuk nézett egy gazellaléptű, csillagszemű leányka, és ők rögtön feledték az asszonyt (meg egyikük a hároméves gyereket is). Kíváncsi vagyok, a krízist hogyan viselik majd. Megpróbálják-e újrakezdeni, mint én, vagy náluk már visszavonhatatlan az elválás? A gyereknek mekkora a „visszatartó ereje”? Mit tesznek a feleségek? Ha hozzám fordulnának tanácsért, tudnám a választ.