Milyenek is az istennõk? Miért imádják õket? Szõkék-e vagy barnák? Teltek-e vagy soványak? Hányfélék és mifélék? És van-e rá esély, hogy valamelyikõjük a jövõ héten felugorjon hozzám, hogy összecsapjon valamit vacsorára?
Uma Thurmanről, a Kill Bill sztárjáról két rendező is egyforma rajongással nyilatkozott. Tarantino szerint Uma az istennők kategóriájába tartozik, míg Terry Gilliam azt állítja, hogy úgy néz ki, mintha a felhőkből szállt volna alá. De milyenek is az istennők? Miért imádják őket? Szőkék-e vagy barnák? Teltek-e vagy soványak? Hányfélék és mifélék? És van-e rá esély, hogy valamelyikőjük a jövő héten felugorjon hozzám, hogy összecsapjon valamit vacsorára?
Nincs. A legfontosabb kérdés gyorsan megválaszolásra került, és noha egy kicsit sértőnek érzem, beletörődöm. Belátom, hogy az elérhetetlenség a hatalmuk egyik fontos összetevője. Egy másik, titokzatos világhoz tartoznak – amit ma már egyre inkább a tömegkultúra professzionális laboránsai varázsolnak köréjük -, az egzotika világához, ahonnan csak időközönként ereszkednek alá a férfihalandók körébe. Akik bámulhatják őket és rajonghatnak értük.
Sokféle típus ismertes a (szép, gyönyörű, elragadó, stb.) klasszikus naivától kezdve a (szép, gyönyörű stb.) ragadozónőn, szadistanőn, vampon keresztül az erotikus naivákig, szexbombákig, illetve az előre gyártott elemekből álló szépségekig. A végzet asszonya hol csak vért hagy maga után, hol maga is megsérül; hol butuska, elomló húsú nősténnyé válik, hol élettől duzzadó, jó svádájú asszonysággá, hol sejtelmességgel teli bölccsé. Mindezek mára persze keverednek, s egyre inkább egy nőben koncentrálódik az összes típus, nem kevés kihívást okozva ezzel a megfelelni kívánó nőknek. Szende és kurva. Anya és szerető. Harmonikus és neurotikus. A párokat lehet folytatni.
Istennőink között szőkék (Greta Garbo, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe, Anita Ekberg, Kim Novak, Marina Vlady, Madonna, Kyle Minogue, Uma Thurman) és barnák (Sophia Loren, Gina Lolobigida, Cher, Kathrine Zeta-Jones) egyaránt találhatók.
Mégis, mintha a szőkék többségben lennének. Hitchcock szerint a szőkék sokkal titokzatosabbak, R. Chandler egyik regényében a főhős fel is sorolja magában őket: van a kicsi, kacér szőke, aki a fülbe csiripel, és van a műemlékszerű, hatalmas szőke, akinek egy jeges-kék pillantása vigyázzba állásra késztet. Van szőke, aki alulról fölfelé pillog, illatos és duruzsol, és a férfi karján lóg, és mindig nagyon-nagyon fáradt lesz, ha haza akarja vinni. Van lágy, engedelmes és iszákos szőke, aki csak nercet hajlandó hordani. Van a kis cudar szőke, aki fizeti a magáét, aki csupa napfény és megértés, átólcettig ismeri a dzsúdót, és fejből idéz politikai vezércikkeket. Van a gyógyíthatatlanul vérszegény szőke, aki eredetiben olvas Dantét, és végül van az a szőke, aki, miután túlél három gengszterkirályt, egy tucatmilliomoshoz megy férjhez. Amikor a hős idáig jut a lamentálásban, megpillantja istennőjét, és nem bírja levenni róla a szemét. Csak nézi és csodálja: Extraklasszis volt, tiszta és távoli, mint a hegyi tó, és csalóka, mint a tó színe.