Szerelemtõl függve

Réti Ramóna | 2005. Május 10.
Úgy érzed, túlzottan kötõdsz a párodhoz? Mindig aláveted magad az akaratának? Kapcsolatotok folyása határozza meg az egész életedet? Nos, ha többnyire igennel válaszoltál, nem árt, ha megismerkedsz a társfüggõség jellemzõivel.





Közhely, de igaz, hogy egy párkapcsolat akkor működik jól, ha mindkét tagja ugyanolyan mértékben és kölcsönösen függ egymástól, de eközben valamennyire megőrzik önállóságukat is.

Kiből lesz kapcsolatfüggő?

A gyökereket ebben az esetben is a gyermekkorban kell keresnünk. A háttérben egyfelől a túlságosan féltő vagy túl szigorú, vagy éppen a szeretetet, törődést alig vagy egyáltalán nem adó szülők állhatnak. Aki ugyanis gyermekként nem kap elég szeretetet, felnőttként még jobban fogja igényelni azt. Ez a szinte kielégíthetetlen igény vezethet a beteges társfüggőség kialakulásához, hiszen az elhanyagolt gyermek felnőttként a szülő okozta érzelmi űrt igyekszik kitölteni párkapcsolataival.

És megszületik a kapcsolatfüggő nő

Szóval felcseperedik a lány, aki nem kapott elég szeretetet vagy éppen minden mozdulatát figyelték a szülők, és nem tudván elrugaszkodni ettől, szinte gondozójaként tekint majd partnerére. Úgy érzi, egyedül nem állja meg a helyét a világban, viszont csak akkor érdemli meg a szeretet és a boldogságot, ha tökéletesen viselkedik partnerével. Ám a legnagyobb hiba, amit véthet, hogy saját énképét is attól teszi függővé, hogy párja – és úgy összességében a környezete – hogyan viszonyul hozzá.







… kapcsolatukban is küzdenek a szeretetért …
Szenvedélyek rabságában

A társfüggőség talán legérthetetlenebb formája, amikor egy nő nem tud elszakadni alkoholista, drogfüggő, esetleg őt rendszeresen bántalmazó és terrorizáló partneréről. Itt ismét előjön a szülői minta, vagyis nagy eséllyel szenvedélybeteg szülők lányai sodródnak felnőttként ilyen helyzetbe. Ahogy gyermekként is, kapcsolatukban is küzdenek a szeretetért.

Mint minden társfüggő nő, „beteg” társuk oldalán mindig fontosságukat, pótolhatatlanságukat érezhetik, a férfi megmentéséért élnek. Szinte fürdenek az áldozati szerepkörben, miközben folyamatosan aggódnak társukért. Ám igazából folyamatosan szerepet játszanak, soha nem önmagukat adják, mivel nem akarják elfogadni a valóságot, hiszen ezzel felelősséget kellene vállalni önmagukért. És ez az, ami a társfüggő nőket leginkább gátolja a gyógyulásban.







Veszélyben vagy, ha:
• nem szívesen beszélsz másoknak a problémáidról
• nem mered nyíltan kimutatni az érzéseidet
• mindig, minden helyzetben megfelelési kényszerrel küzdesz
• kevés az önbizalmad
• maximálisan mások viselkedése határozza meg a hangulatod
• magadat háttérbe szorítva mások érdekeit tartod szem előtt
• nem tudsz ellazulni
• kerülöd a konfliktushelyzeteket
Út a gyógyuláshoz

Ha magadra ismertél a fentiek alapján, érdemes megfontolnod az alábbiakat:

• Hogy kiszakadj a függőségből, olyan nővé kell válnod, aki szereti önmagát annyira, hogy kizárja életéből a fájdalmat, amit a férfi magatartása okoz.

• Amíg nem vagy tisztában önmagaddal és az értékeiddel, nem lesz erőd kilépni a rossz kapcsolatból. Hidd el, hogy szerethető ember vagy, minden jó tulajdonságoddal és hibáddal együtt. Ha viszont folyton hibák után kutatsz magadban, azok a párod előtt is kidomborodnak majd.

• Itt az idő, hogy előtérbe helyezd a saját boldogságodat. Ettől senki sem fog önzőnek tartani! Kit érdekel mások véleménye, ha Te magad vagy a tét?





• Kapcsolatban élve is legyen önálló életed! Így nem fogsz annyira félni a különválástól sem.

• Ha mindez nem segít, érdemes felvenned a kapcsolatot a sorstársaiddal! Fordulj hozzátartozói csoportokhoz, keresd rég nem látott barátaid társaságát vagy fordulj pszichológushoz. Ők segíthetnek abban, hogy megtaláld a megoldás kulcsát.

Önsegítő csoportok, ahová fordulhatsz:
• Alanon csoport, tel: 06-1-301-0516
• Acacsoport, tel: 06-1-315-1407

 
Exit mobile version