Bikini-dili

A higanyszál majd szétpukkasztja a hőmérőt, a madarak izzadva lihegnek a fák lombjai között, többük tompa puffanással fordul le a fáról, majd ássa el magát a hűs föld alá.
Házőrzőink a kutya melegben már vakkantani sem bírnak, a szomszédban Pufi kutya Pista bátyám elől ellefetyelte a sört, sőt többen láttak egy egész kecskenyájat hasast ugrani a Balatonba. Szó, ami szó, normális létforma ilyenkor hidegre teszi magát, vagy legalábbis hűvösre.

Ámde van a 21. századnak egy újonnan született faja, mely dacolva az iszonyat meleggel, vígan fickándozik a remegő légben, mint egy fürge keszeg. Ő nem más, mind a bikini-dilis nő.

Hasonlóan embertársaihoz, neki is vannak végtagjai, van törzse is, meg feje (melyben vélhetően agy helyett vattapamacsokat hord), azonban viselkedésében (vélhetően az előbb említett szervprobléma miatt) a férfinép számára felfoghatatlanul különösen működik. Ki ő?

A fentiekre válaszul lássuk az újonnan kialakult faj legfontosabb jegyeit:
szeptembertől májusig sajátos metamorfózison megy át, melynek során a számára legközelebbi szoláriumban nyári vörhenyes barnaságát látványosan felismerhető, műanyag téli barnaságra cseréli. Mindez egy földi halandónak is könnyedén felismerhető tény, hiszen normál esetben egy fehér ember télen ugye többé-kevésbé sem barna. A szolárium természetesen mint szocializációs központ is funkcionál, itt aztán ki lehet beszélni a Gizit meg a Mancit, akik nem hajlandóak barnulni, és amúgy a hajuk is milyen ciki.

Az önkifejezés egyik legújabbkori förmedvénye: a barnaság

További ismertetőjel, hogy a bikini-dilis hölgyek már egészen februártól képesek eltartani a mindenféle fürdőruhákat gyártó és forgalmazó cégeket. Ők azok ugyanis, akik derékig érő hóban is már a nyárra terveznek, vagy épp cunaminézőbe indulnak Thaiföldre, hogy beszerezzenek egy katasztrófaövezeti barnaságot – csak úgy, trófeaként.

És el is érkeztünk a kulcsponthoz, az önkifejezés egyik legújabbkori förmedvényéhez, a barnasághoz. Bár a komoly médiumok nem győznek minket rémségesebbnél rémségesebb képsorokkal és példabeszédekkel sokkolni, hogy bizony déltől háromig nem szabad a napon perzselődni, mert beledöglünk, vannak még embertársaink, akik fittyet hányva bőrrákra, hőgutára, káros UV-sugarakra, kiszáradásra, mellüket verve firtatják bőrük színét. Szégyellje össze magát, aki netán a jóég adta fehér bőrét védeni meri. Pfúj! 





A hófehér bőrű leánykák csoki-csajokat promotáló magazinokat szorongatva a hónuk alatt caplatnak ki a strandra már egészen dél előtt, hogy a perzselő nap alatt forgolódjanak egész délutánig, mint egy grillcsirke. Aztán másnap újra és újra.

Ülök a forrongó négyeshatoson, kint 36 fok, pihegek. A mellettem álló lány mobilozásba kezd: “Figyi, nem jössz le velünk Aligára? Isteni az idő, napozgatunk, végre lesz egy kis színünk! Na gyere már, te hipó-reklám!”

Nincs mese, hölgyeim és uraim, elindult a bikini-dili szezon.
Hajrá!