Forró nõi ajkak

Myreille | 2005. Szeptember 27.
A férfiak imádják, ha egy nõ szájával kényezteti péniszüket, tapasztalataik miatt azonban gyakran lemondanak errõl. Akkor csináljuk jól, ha nemcsak örömet akarunk okozni, hanem nekünk is élvezet.





Azt gondolnánk, hogy elmerülni az élvezetekben, csak hagyni, hogy kényeztessenek, ez minden férfi álma. Igen, ez a pasik álma! Szeretnék, vágyják az érzést, de rossz tapasztalataik miatt óvatosak, sőt néha inkább lemondanak erről a kétes élvezetről. Persze vannak nők, akik igazán jól csinálják, de vannak olyanok is, akik hátborzongatóan rosszul. Nem csak viccek poénja, hanem néha kellemetlen tapasztalat, hogy a karistoló fogak, a rossz ritmus, vagy éppen a kelletlen hozzáállás megöli az erotikát és az élvezetet.


Szavak, és ami mögöttük van

A felszabadult tettek felszabadult kommunikációval kezdődnek, ami nem feltétlenül szemérmetlen, vagy éppen közönséges beszédmódot, illetve szavakat takar. Mint mindennek, így ennek is megvan a helye és a szerepe. Ne barátnői csevelyek alkalmával vagy születésnapi murin prezentáljuk szexuális gátlástalanságunkat, és a „gyere kedves, péniszedet orálisan ingerelném” sem a buja felhívások egyike. Sőt, így a pasinak még az élettől is elmegy a kedve.

A prűdség takarója alatt még senkinek sem volt önfeledt szexuális élménye. A mindennapok megkövetelik az úrinői eleganciát, de nem szabad összetévesztenünk szerepeinket – az egész világ láthat minket hideg nőnek, ha a partnerünk tudja és érzi, hogy neki lobog szenvedélyünk.

A tabuk és az információhiány nehezen áttörhető gátakat építenek fel bennünk, és ezek a gátak mérgezik az egészséges szexualitást. Nagyon emberi dolog, hogy mindentől félünk, ami ismeretlen. Önbizalom híján görcsösek leszünk, hiszen annyira szeretnénk jók lenni. Minden kényelmetlen helyzetből – amikor bizonytalanok vagyunk magunkban – menekülnénk, ezért minél rövidebb idő alatt le akarjuk tudni az egészet. (Le akarom tudni! Ebben már benne van az összes görcs, kényszer, viszont egy csipetnyi szenvedélyt sem mutat.) Egy bizonytalan nő sohasem lesz szenvedélyes, inkább görcseinek hálójában vergődik, és – mint az élet bármelyik területén – valahogy mindig azt rontja el, amit olyan nagyon szeretne jól csinálni. A kudarcok viszont nem a kedvet hozzák meg, hanem tovább növelik a félelmeket és a gátlásokat.

A szopás „csúnya szó” lett, és a szlengben teljesen negatív felhangot kapott: balszerencse, rendkívül nehéz feladat. A szó hallatán először leginkább a szlengben használt, utána a szexuális jelentése jut eszünkbe, amit megmérgez a szó negatív felhangja, holott használhatnánk buján és erotikusan is. A ‘Jól szopok!’ mondatra minden férfi beindul, és nem legenda, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők is élvezik.







Végletek között egyensúlyban

Anyutól megkérdezhetjük, hogyan kell jó paprikás csirkét főzni, de a szexualitás csínját-bínját már nem.

Próbálunk rájönni, hogyan kell csinálni, nincs összehasonlítási alapunk, közben találkozunk a másik véglettel: női lapokból tuti tippeket kapunk arra, hogyan szerezzünk eszeveszett örömöt pasinknak, sőt lassan úgy tűnik, csak akkor tudunk közel kerülni egy pasihoz, ha a legjobb szeretők vagyunk.

Néha már elvárás, vagy legalábbis úgy érezzük, hogy nem vagyunk igazi nők, ha az orális szex nem képezi szeretkezéseink részét. Viszont pont ez az apró kényszer gátol meg minket abban, hogy kinyíljunk, hogy felszabadultak legyünk. Orvosi szakkönyvek pontosságával kapunk technikai részleteket, de ezek ugyanannyit érnek, mint amikor elmagyarázzák, mi zajlik szervezetünkben a napsütés hatására. Kit érdekel? Sokkal fontosabb, hogy élvezzük a simogató napsugarakat, a meleget, bőrünk bizsergését. Nincs más dolgunk, csak átadni magunkat a napsütésnek, a többi megy magától.






Szőröstül-bőröstül


Kitapasztalni, hogy pontosan mit szeret a férfi, ugyanolyan figyelmet kíván, mint amikor a lelkét kutatjuk. Finom mozdulatokkal közeledjünk, és figyeljünk a visszajelzésekre. Mi okoz neki örömet? Mi fokozza vágyát? Mi lohasztja szenvedélyét? Minden elutasításnak, undornak lelki gátja van, és amíg ezeken a gátakon nem jutunk át, addig a testiséggel is problémáink lesznek. Erőből harcosan, szőnyeg alá söpört problémákkal, összeszorított foggal nem tudjuk élvezetesen nyalogatni, szopogatni kedvesünk duzzadó hímtagját. (Az összeszorított fog ebben az esetben fizikailag is teljesen kizáró tényező.)

Először a lelki kiegyensúlyozottságot kell megtalálni a szexuális kiegyensúlyozottsághoz. Kérdőjelezzük meg félelmeinket, oldjuk fel gátjainkat, tisztázzuk, hogy problémánk egy férfihoz kötődik-e, illetve találjuk meg, mi is a valódi problémánk.

Akkor csináljuk a legjobban, ha nemcsak örömet akarunk okozni, hanem nekünk is élvezet, amit csinálunk. Ha az ilyen nőket nevezi a köznyelv rossz lányoknak, akkor legyünk mi is rossz lányok. Nem kell mindig, elég csak éjszakánként. Szeressük a férfit szőröstül-bőröstül, minden egyes porcikájával együtt. Szeressük odaadással. Engedjük szabadon fantáziánkat, ruháinkkal együtt vetkőzzük le gátlásainkat, és egyszerűen hagyjuk, hogy létrejöjjön valami, ami mindkét félnek kölcsönösen örömteli. Fütyüljünk a rosszindulatú vénkisasszonyokra, és a szopás iránti berzenkedést is hagyjuk meg nekik. Mi inkább csak élvezzük!

Kapcsolódó fórum:

Orális szex – először »

Orális szex – miért nem megy »
Exit mobile version