A vegyes társaság facérokból, vagy épp egy kapcsolat kezdeti szakaszában álló férfiakból állt. Mindenkiből rövid úton előjöttek a legutóbb gallyra ment viszonyok emlékei, hosszasan cseréltünk eszmét a harmincas nőkkel kapcsolatban, a negatívumokra koncentráltunk. Leírom, mire jutottunk.
Tapasztalataink, hogy a zökkenők, a felszíni fodrozódások már a megismerkedéskor felütik fejüket, pontosabban abban a mágikus másodpercben, mikor nő és férfi rádöbben, hogy valami rezgés van kettejük között, ez nem csak egy szimpla beszélgetés, egymás arcának érdeklődő szemlélése; megértik, hogy a szív kinyitotta első kis ablakait a másikra. És, jaj, rövid úton megjelennek a félelmek, előjönnek az elvárások, és ezzel összefüggésben beindulnak a játszmák.
Sajnos az élet matematikája olyan, hogy harmincéves korára mindenki átélte már a bánatot, a fájdalmat, a szakítást, a másik elvesztésének gyötrő fájdalmát, a szorongást, ezért a harmincas szinte szükségszerűen gyanakvóvá válik. A nő éber, már nem annyira önfeledt, elkezd figyelni, gondolatban nyit egy excel fájlt több munkalappal, és elkezdi kitölteni a rubrikákat, valamint megnyitja már régóta érintetlen, saját, elkészített táblázatát, mely a férfiakkal szemben támasztott elvárások gyűjteménye, és sorban elkezd meggyőződni a kívánt tulajdonságok meglétéről.
Negatív tapasztalatai azonban bizalmatlanságra hangolják, jobban szemébe ötlenek a másikban nem tetsző tulajdonságok, azonosítja velük az illetőt: Ő ILYEN, mondja, és kész. Észre sem veszi, hogy ha így gondolkodik, magát fosztja meg a spontaneitástól. A két ember közé beúszik valami.
Mivel a nő óvatos, folyton figyel a kapcsolatra és befelé, magára, ezzel beszűkül kicsit, meggyöngül a kapcsolata a külvilággal, nem tudja, mit tegyen, egy helyben toporog, ezért különböző elméleteket, kész forgatókönyveket és stratégiákat vesz elő. Kiragad az udvarlási repertoárból egyet, mondjuk a virágot vagy az éttermi vacsorát, de lehet ez a kinyitja-e előttem a kocsiajtót? típusú játszma is, és ezeken keresztül kezdi szemlélni a másikat és a kapcsolatot.
Sajnos a nők rengeteg kész elmélettel rendelkeznek eddigre, és mivel volt dolguk már egy-két férfival életükben, azt gondolják, tudják, milyenek a férfiak, úgyhogy nem szavaznak nekik többet bizalmat. Paradox módon viselkedésükkel észrevétlenül, öntudatlanul beterelik a férfit abba a kategóriába, melyet előre kialakítottak. Hogy aztán a férfi mennyire érzi ott jól magát, az egy külön történet, ezt legközelebb írjuk meg.
A dolog iróniája, hogy a harmincas még nem veszítette el légvárait, ezért félelmeivel, pesszimizmusával párhuzamosan nagyon örül, boldog és reménykedik, hogy randizik valakivel, hogy tetszik valakinek, gondolatban idealizálja partnerét. És a két állapot között pattog ide-oda, mint a pingponglabda. A hangulat gyakran és gyorsan változhat, ami megnehezíti mindkettejük életét, és felesleges kihívások elé állítja a kapcsolatot.
A legrosszabb az egészben, hogy a harmincas nők félelmeinek valós alapja van, tényleg rendelkeznek élettapasztalattal, csak azt rosszul használják fel. Hajlíthatatlanok, mert féltik a belső világukat. Emellett nagyon elnézőek önmagukkal szemben, minden kritikát elhárítnak azzal, hogy ők már nem mai csirkék, öregek, őket hagyják lógva. A konyhában, a kényelmetlen faszékeken ülve egy pillanatig arra is gondoltunk, hogy így teszünk. Aztán azzal kezdtünk foglalkozni, hogy mi a gáz a harmincas férfiakkal.