Lilu álomesküvője

nlc | 2006. Május 04.
A televíziós és rádiós mûsorvezetõ, Lilu és férje, Árvai László operatõr nem akármilyen menyegzõt terveztek. Távol mindentõl, egy gyönyörû, egzotikus szigeten, Barbadoson, a tengerparton mondták ki a boldogító igent.

– Kinek jutott eszébe, hogy ilyen különleges esküvőtök legyen?

– Az egészet a férjem találta ki, és az ő szervezésének is köszönhető, hogy minden ilyen simán ment. Számomra mindez tulajdonképpen hatalmas meglepetés volt.

– Na de gondolom azt azért tudtad, hogy miért is utaztok el?!

– Jaj, persze, de a párom valóban sokáig titkolózott. Az már természetesen eldöntött tény volt, hogy összeházasodunk. Még szilveszterkor megkérte a kezem, amikor Malllorcán ünnepeltünk. Abban is megállapodtunk, hogy valamikor nyáron lesz a lagzi. Ám azt, hogy pontosan hol, mikor és milyen körülmények között, egyáltalán nem tisztáztuk.

– Gondolom, a szervezéssel nem volt egyszerű dolga…

– Érdekes, de mint utólag elmesélte, egyáltalán nem jár több papírmunkával és jövés-menéssel a dolog, mint itthon. Ugyanazokra az okmányokra van szükség, nem kell semmiféle külön engedélyért folyamodni, mint ahogyan azt sokan hiszik. Ezzel persze nem a férjem érdemeit szeretném kisebbíteni!

– Mégis, mikor lett világos számodra, hogy valami nem mindennapi dologra készül?

– Az esküvőnk előtt körülbelül egy hónappal mondta ki először konkrétan, hogy úgy készüljek: Barabadoson fogunk összeházasodni, és hogy ő már mindent elintézett, nekem csak a ruháról kell gondoskodnom.

– Én első hallásra biztosan azt hittem volna, hogy viccel…

– Azért már ismertem annyira, hogy tudjam: minden szavát komolyan gondolja. Rettenetesen boldog voltam, csupán az aggasztott, hogy ennyi idő alatt megtaláljam az álmaim esküvőjéhez méltó ruhát.

– A fotókat elnézve sikerült.

– Igen, bár a választásnál több szempontot is figyelembe kellett vennem. Egyrészt szép, de egyszerű ruhát szerettem volna, aztán persze olyat, amely megfelel az ottani időjárási viszonyoknak, és nem utolsó sorban még arra is kellett gondolnom, hogy elférjen a bőröndömben… Sőt, ügyelnem kellett rá, hogy Laci idő előtt meg ne lássa. Szerencsére minden összejött. Egy nyakpántos, hátul fűzős mídert kölcsönöztem, hozzáillő selyemszoknyával és hosszú, romantikus fátyollal. Az összeállítás szerencsére nemcsak nekem, hanem Lacinak is nagyon tetszett.

– A szertartás is hasonlóan egyszerű volt?

– Igen, csak a szertartásvezető, a két tanú és mi ketten voltunk a tengerparton.

– Se szülők, se rokonok, se barátok?

– Senki, csak mi. Még a tanúk is helybéliek voltak, a szálloda két alkalmazottját kértük meg erre a nem mindennapi szívességre. Kicsit sajnálom, hogy a családom nem lehetett részese ennek a fontos pillanatnak, de azt hiszem, hogy egy vendégsereggel a hátunk mögött egészen más lett volna – nem az, amit szeretnénk. Hazatértünk után természetesen a családommal is megünnepeltük a nagy eseményt. A húgom az egész házat feldíszítette, tele volt minden fehér virágcsokrokkal és lufikkal.

– Akkor bizonyára lagzitok sem volt.

– A szó hagyományos értelmében nem. De nem is vágytunk rá, sokkal jobb volt kettesben vacsorázni, gyertyafény mellett a tengerparton, mint egyfolytában arra koncentrálni, hogy a vendégek mindegyike meg legyen elégedve, semmiről ne feledkezzünk meg… Borzasztóan romantikus volt messze a világtól, csendben, igazán meghitten egymáshoz kötni az életünket.

– És így a nászútra sem volt különösebb gondotok…

– Eltaláltad. A boldogságban és az óceánban úszva még tíz csodás napot töltöttünk el kint. Az a barabadosi két hét tényleg csak Laciról, rólam és a szerelmünkről szólt.

– Talán fölösleges, de megkérdezem: van valami, amit másképp csinálnál?

– Minden úgy volt tökéletes, ahogy volt. Az égvilágon semmin sem változtatnék.

– Esetleg mondhatnál egy olyan jó tanácsot, amit az eladósorban lévő lányok megszívlelhetnének.

– Azt hiszem nem azon múlik egy házasság sikere, hogy hol köttetik meg, inkább azon, hogy a megfelelő vőlegényt válasszuk. Ez a legfontosabb, a helyszín csak másodlagos.

Exit mobile version