Dinkik az oltár elõtt

Már majdnem kétségbe estem, amikor a minap az egyik hölgy ismerősöm elmesélte, hogy itt az új trend, a legújabb eszmény a DINK-ek vagy DINKI-k. Fogyatkozó nemzetünk népesedés stratégiájának szempontjából a dinki létformában már valamivel nagyobb perspektíva rejlik, mint amit a szinglik kínálnak, ám messze még a Kánaán.

Dinkiként ugyanis az ember – lett légyen bár nő, avagy férfi – minden olyat művel, amit általában egy családban szokás művelni, kivéve egyet. Azt viszont nagyon nem. Az ember evolúciós küldetése a világban az egyed és a fajfenntartás – mondják. Az egyedfenntartás azért szükséges, hogy a fajunk fennmaradjon. Na most, a dinkiknek meg eszük ágában sincs fajfenntartani. Egyelőre. Elvégre azért dinkik.





Még mielőtt bárki valami furcsa perverzióra gondolna, gyorsan elárulom, hogy szó sincs semmiféle eddig ismeretlen társadalmi formációról. A DINKI ugyanis egy mozaikszó, melynek feloldása: „Double Income No Kids”, azaz „két fizu kölkök nélkül”. Létezett ez, mióta világ a világ. Egy férfi meg egy nő közös fedél alatt, közös kasszán éldegél együtt, osztoznak jóban-rosszban, miközben mindketten önmegvalósítanak. Persze mindezt házasságlevél nélkül.

Lássuk be, innen azért sokkal könnyebb eljutni az oltár elé vagy/és az első ultrahangos vizsgálatig, mint szingliként. Meg hát jól felfogott gazdasági és egzisztenciális okok miatt sem egy elítélendő forma.





Nos, megint megtudtam magamról valamit. Nevezetesen azt, hogy hosszú-hosszú évekig magam is dinki voltam. Ez tök jó. Persze mégsem. Olyasféle érzés ez, mint amikor tizenöt éves koromban oldalt felborotváltattam a hajam, a tetejét meg sünire hagytam anélkül, hogy ez a frizura már divatban lett volna. Aztán Bros néven, a semmiből felbukkantak valami takony zenét játszó hülyegyerekek hasonló hajjal, én meg hiába magyaráztam vadul, hogy az én hajviseletem előfutára a Piszkos tizenkettőben szereplő Franco volt, a francot se érdekelte: divatba jöttem. Lázadó kamaszként ettől persze totál kikészültem, s már nem emlékszem hogyan, de nagyon gyorsan tettem annak érdekében, hogy megint egyedi, eredeti legyek.

Szóval, mondhatnám, hogy már megint megelőztem valamiben a kor divatját. Persze annak idején ezt nem így hívták. A tradíciókhoz erősebben kötődő ismerőseink azzal pirítottak ránk, hogy vadházasságban élünk, a liberálisabbak szerint próbaházasságban. Mi meg a párommal az évek múltán, amikor is szép lassan mindkettőnkben legbelül ott sarjadozott a genetikailag kódolt önreprodukció igénye, úgy definiáltuk a párosunk alkotta kicsiny közösséget, hogy csonka család.





Egy ideig azt hittük, hogy a gyerekvállalás előfeltétele a hivatalos házasságkötés. El is kezdtünk tervezni. Szerelmem kívánsága ott indult, hogy hintó, Mátyás templom, húsz méteres uszály, nagy abroncsos fehér mennyasszonyi ruha, minimum háromszáz vendég… Ez már így első hallásra is valamelyest távol állt az én két tanús, farmeres, minimál szervizes polgári esküvőt preferáló elképzelésemtől. A párom meg csak sorolta, sorolta. Egy ideig még tudtam követni, de úgy emlékszem, a meghívó tipográfiai kivitelezésének részletei közben megvilágosodásszerűen hasított belém a felismerés, miszerint a házasság egyáltalán nem szükségszerű előfeltétele a gyerekvállalásnak.
Még annyira sem, mint a jogosítvány az autóvezetésnek. Nem szép tőlem, de kivárásra játszottam.

Aztán a terhesség nyolcadik hónapjában már nem sok választás maradt. Vagy nem házasodunk össze, vagy sec-pec letudjuk az első szombaton. Mint kiderült, az első esetben a fiam csak úgy viselheti a nevemet, ha eleget teszünk valami adminisztratív procedúrának, ami nagyjából annyi időt vesz igénybe, mint a sec-pec. A sec-pecet választottuk. Azért én is bizonyságát tettem kompromisszum készségemnek: kötöttem nyakkendőt. Sőt, Elvira néni, a polgári adminisztráció nyájas bürokratájának szakralitást imitáló komikus szeánsza is nagy kihívást jelentett.

Immár hatodik éve, hogy véget ért dinki életünk, már nem vagyunk csonkacsalád. S közben tapasztaltam és beláttam, hogy létezik és szükséges jóval nagyobb kompromisszum is a nyakkendőnél és Elvira néninél.