| Pasitlanul a neten részletek három női blogból |
| Nagy megkönnyebbülés, hogy nincsen a szerelmi életemben semmilyen komolyabb bonyodalom, és koncentrálhatok az életem többi részére! Múltkor egy barátnőmmel pont azt beszéltük, hogy az ember kétféle nagy hibát követhet el, amikor új szerelmet keres. Az egyik az, ha egyáltalán nem tudja, mit akar, a másik meg, ha pontosan tudja. Ez is olyan, mint a ruhavásárlás. Mindig van valamilyen konkrét elképzelésem, amikor elindulok. Rengeteget keresgélek, semmi sem felel meg tökéletesen az elvárásaimnak, azután egyszer csak ott áll előttem egy darab, amibe beleszeretek. Pedig lehetséges, hogy szürke kosztümöt akartam venni, az meg egy zöld nyári ruha. Szóval az van, hogy ha ez nem volt nagy szerelem, akkor oké, van még remény. De részemről az volt, mármint nagy szerelem, ergo nincs remény. Mert ha az ember lánya ekkorát csalódik, hogy nini, átverés volt az egész, akkor már kicsit másképp áll hozzá. Kerüli a dolgot, mint a macska a forró kályhalapot. ( ) Nem kell pasi, mert nem vagyok olyan lelki passzban, hogy pasizzam, de azért ami vele jár, és jó, na, az kéne. A pasitlanságnak megvannak az előnyei. Nem kell sűrűn gyantáztatni járni, elférek az ágyamban, és éjjel addig maradok ki, ameddig akarok. Senki nem kéri számon. Ami rossz, hogy 60 napja nem szexeltem. Akit előszedhetnék e célra, ahhoz nem fűlik a fogam. Ráadásul egy egyéjszakás kalandhoz is meg kéne erőltetnem magam, és most nincs kedvem a kisujjamat sem mozdítani egy pasiért |
Kapcsolatkerülők
Az elköteleződéstől ódzkodó nőket aktív és passzív kapcsolatkerülőkre szokták bontani. Utóbbiak szilárdan feltételezik magukról, hogy a férfiak terén örök balszerencse áldozatai, és minden balféket begyűjtöttek már 100 kilométeres körzetben. Pedig csak annyi történt, hogy folyton olyan férfiakkal akadtak össze, akik nem illettek hozzájuk. Ők áldozatként élik meg az egyedüllétet, és szent meggyőződésként kezelik, hogy nekik már nem terem babér a szerelemben.
Ezzel szemben az aktív kapcsolatkerülő nő számára a férfi érzelmeitől való függőség gyengeség. Ha kiadják magukat egy férfinak, a lelki békéjüket teszik kockára. Úgy vélik, ha már beadják a derekukat valakinek, akkor az legyen tökéletes. E törekvéssel azonban mellélőnek. Hiszen azzal, hogy csak a Tökéletest fogadnák el társnak, jelentősen lecsökkentik a szerelemre lobbanás esélyét is.
Kutatások szerint egyébként szerelmi csalódásaink feldolgozása szempontjából sokat számít, milyen családi háttérrel rendelkezünk. Ha gondoskodó, támogató szüleink vannak, akik meghagyták a függetlenségünket, könnyebben zöld ágra vergődünk a saját érzéseinkkel, és egy szakítás feldolgozása, valamint az elengedés is könnyebben megy majd. A legnehezebb dolga eszerint azoknak van, akiknek az édesanyja elégedetlen (volt) az életével, és ezért a lánygyerek világéletében azt hallgatta tőle, hogy soha ne bízzon meg egyetlen férfiban sem.
Ha időt kér a lélek
Januárban lett vége a két és fél éves kapcsolatomnak, ez volt az »első szerelem« az életemben, amolyan álompárnak számítottunk mi ketten. Talán emiatt is volt olyan nagy törés, amikor közölte, hogy már nem szerelmes belém. Nagyon elveszettnek éreztem magam. Túlságosan ragaszkodtam hozzá, azt hiszem, függtem is tőle, mégsem tudtam vagy akartam tenni ellene. Mivel elég érzelmes típus vagyok, a szakításunk után úgy éreztem, nem tudnék mással találkozgatni, amíg folyton csak rá gondolok.
A pasimentes időszak máig tart, de már újra tudom élvezi az életet. Viszont néhány hónapig még jó lenne egyedül maradni, hogy még inkább megerősödjem, és ne kövessem el többször azt a hibát, amit a volt barátommal. Másrészt azért sem volna jó még belevetnem magam egy új kapcsolatba, mert folyton párhuzamokat vonnék az új fiú és az exem között. De ma már nem bánok semmit, mert az ilyen időszakok hatalmas önismereti, fejlődési lehetőségeket rejtenek magukban, és olyan dolgokra világítanak rá, amelyeket más élethelyzetekben nem tapasztalhatnánk meg. Mindenesetre azt továbbra sem tudom elképzelni, hogy olyasvalakivel jöjjek össze, aki iránt nem érzek semmit. Ez manapság nem túl divatos felfogás, de én kitartok mellette.
Miután véget ért a másfél éves kapcsolatom, belevetettem magam a randizásba. Nem terveztem hosszú egyedüllétet meséli Gabi, aki az elmúlt hónapok hatására döntött úgy, hogy nem foglalkozik egy darabig a párkereséssel. Rendre olyan férfiakat vonzottam be, akikről kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen nő az életükben. És ez nem azt jelenti, hogy kapcsolatban éltek, inkább azt, hogy félig megtartották a függetlenségüket, de ha úgy akarták, nem töltötték magányosan az éjszakát. Így volt kényelmes nekik. Volt, aki felajánlotta, hogy ezekkel a feltételekkel felvesz a háremébe, volt, amelyik rögtön azzal jött, hogy neki szüksége van a folyamatos hódításra, a harmadik meg még mindig a volt barátnőjébe volt szerelmes. Igaz, nem hitegettek, nem ígértek semmit. Pechszéria? Lehet, de nekem ez a három jól kezdődő, aztán kijózanító pofonnal végződő kapcsolatkezdemény elég volt ahhoz, hogy egy időre elmenjen a kedvem az egésztől.
| A változtatást saját magunkon kell kezdenünk | ||
Úgy gondolom, nincs valódi különbség az önként vállalt pasimentesség és a »csak úgy csinálás« között, hiszen általában az utóbbi csoportba tartozó nők is fenntartják maguknak az esélyt arra, hogy a »herceg« előtt kinyissák a kapukat. Elenyészően ritka eset, amikor valaki eltökélten egyedül akar élni, de az elmondható, hogy ilyenkor zömében régi kudarcok, feldolgozatlan traumák, kapcsolatteremtési nehézségek és komoly önértékelési problémák állnak a háttérben. Kérdezz bátran dr. Battonyai Tünde pszichiátertől, a Nők Lapja Cafe szakértőjétől » |
Kétségtelen tény, hogy a férfiak egy része talán saját csalódásai miatt arra vágyik, hogy minimális udvarlással új élményeket szerezzen. Megteszi az első lépést, aztán várja, hogy lehengereljék. Ezek mellett az offenzív típusok mellett viszont akadnak olyan egyedülálló férfiak is, akik nem akarnak több vasat tartani a tűzben, nem szerelmesek már a volt barátnőjükbe, és nincs szükségük arra, hogy folyton hódító szerepben tetszelegjenek. Meg lehet őket találni, amint hinni kezdünk a létezésükben.
Védekező mechanizmus?
Ez is csak a női taktika része véli a mindig szókimondó Ági, aki átlát a pasimentes korszakot fogadó nők stratégiáján. Amelyik nő ezt hangoztatja, az egyszerűen csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy nagyon is keresi az emberét. Ez egy védekező mechanizmus, hiszen a pasik nem szeretik, ha egy nő homlokán ott villog a felirat: »Tegyen már valaki a magáévá!« Aki azt hangoztatja, hogy elege van a párkapcsolatosdiból, az a könnyebb utat választja. Mert elrejtőzni a csigaházban, és kijelenteni, nem, én egyáltalán nem keresek senkit, majd várni, hogy kígyózó sorokban érkezzenek a jelentkezők, könnyebb, mint tenni valamit önmagunkért.
Sok nő számára az önkéntes egyedüllét nem is annyira önkéntes. Vannak ugyanis időszakok mindannyiunk életében, amikor a kisugárzásunk akadozik, vagyis nem tudunk olyan jeleket küldeni a férfiak felé, amelyektől ők belelkesülhetnének. Eközben azt gondoljuk, hogy nagyon nyitottak vagyunk egy férfi közeledésére, de korábbi sérelmeink, esetleg a volt barátunk, vagy a saját komplexusaink és félelmeink erősebbek az akarásnál.
A jövő előkészületben
Elhatározni, hogy holnap, ha törik, ha szakad, szerelmesek leszünk, nem lehet. Mégis nehéz elképzelni, hogy az a nő, aki szentül megfogadja, hogy férfira sem néz egy darabig, ne szegné meg szíves örömest a fogadalmát, ha megjelenne az életében a megálmodott férfialak. A megálmodott férfialakok persze nem mászkálnak csak úgy a valóság és a képzeletvilág között. Meg kell dolgozni értük. Rendet kell teremteni magunkban, becsülnünk kell önmagunkat, ha nem becsüljük, tennünk kell azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, szóval tehetünk előkészületeket addig is, amíg önként vagy önkéntelenül társtalanul élünk. Ha valóban készen állunk egy új kapcsolatra, akkor már nem lesz bennünk félelem.