A legboldogabb, legszárnyalóbb kapcsolatban is eljön az idő, amikor felszáll a lila köd a szemünk elől, és meglátjuk a másikban azt is, ami közel sem tetszik annyira, mint a kék szeme és az erős állkapcsa. Észrevesszük, hogy a meccset nézi, miközben mi éppen a lelki életünket próbáljuk megosztani vele, hogy folyamatosan széthagyja a zokniját, és nyitott szájjal horkol, miközben a kedvenc sorozatunkból egy szót sem hallunk. Ezeken a problémákon át kell lendülnünk, különben folyamatos idegeskedés lesz az életünk, vagy rövidesen búcsút mondunk egymásnak.
• Nem beszélgetünk!
Amikor egy kapcsolat elején járunk, rengeteg megbeszélnivalónk van. Mindenre kíváncsiak vagyunk a másik életéből, legyen szó a kedvenc ételéről vagy az óvodai jeléről. Aztán ahogy egyre többet tudunk róla, megfogyatkoznak a kérdések. Vannak, akiket ez aggodalommal tölt el. Már nem kíváncsi rám? – kérdezgetik maguktól. Ám nem erről van szó. Ilyenkor szinte szavak nélküli kommunikáció folyik. Megtanulunk olvasni a párunk szeméből, gesztusaiból, és már nincs szükség állandó beszélgetésre ahhoz, hogy tudjuk, mit gondol, mit érez. Biztosan ön is tapasztalta már, hogy időnként jó csak úgy együtt üldögélni, csöndben, mert ez is jó érzés, és ebből is tudja, hogy összetartoznak. Ilyenkor már nem kell biztosítani a másikat az érzéseinkről nap mint nap.
• Egyre több időt töltünk külön!
Jól ismert történet: két ember megismerkedik, szerelembe esnek, és attól kezdve minden szabad percüket együtt töltik. A család, a barátok neheztelnek, de a pár minden külön töltött órát megszenved, és nem akarnak elválni pillanatokra sem. Majd eljön az idő, amikor már egy-két külön töltött estére van szükségük, a párunknak a régi haverokkal a heti egy focira, nekünk a tornára a barátnőkkel. Nem várhatjuk el, hogy velünk tartson az angolórára, amikor ő inkább németül tanulna, és a jógaórát sem neki találták ki, ha inkább sörözni menne a barátaival. Egy idő után szükségünk van külön programokra, hiszen így más-más élmények érnek minket, és hazatérve ezeket is megbeszélhetjük a párunkkal.
• Ugyanazzal dühít fel!
Vannak a társunknak olyan szokásai, amelyektől a falra tudnánk mászni. Ismerjük mindannyian a fürdőszobában hagyott zokni, a mosogatóban „felejtett” kávésbögre, a szúrósra növesztett borosta esetét. Ezeket időnként jobban, máskor rosszabbul viseljük, hiszen minket is számtalan dolog befolyásol. Munkahelyi stressz, családi gondok, a gyerek jegyei. Azonban szembe kell néznünk a ténnyel: mi sem vagyunk tökéletesek! Valószínűleg őt is dühíti, hogy a Született feleségek alatt csendben kell lennie, hogy minden porszemet egyenként törlünk le a polcról, és hogy időnként a macskánk egészségi állapota jobban érdekel bennünket, mint az ő kedvenc focicsapatának legutóbbi győzelme. Nem tanácsoljuk, hogy ezeket a problémákat ne beszéljék meg, sőt ne hagyják, hogy egyszer csak az az utolsó csepp is beleessen abba a bizonyos pohárba. Mondja el, mi az, amin szeretné, ha változtatna a párja, és kérdezze meg, min változtathatna ön is. Természetesen semmiképpen ne menjenek át személyeskedésbe! És ígérjék meg egymásnak, hogy igyekeznek változtatni a dolgokon!
• Megnéz más nőket! (Én pedig más férfiakat!)
A legtöbbünkön eluralkodik a pánik, amikor benne élünk egy kapcsolatban, és tudatosul bennünk, hogy más férfiak is megtetszhetnek. Mert hűséget fogadunk, nem vakságot, és ezzel bizony nehéz szembesülni. Akkor is, ha a párunk fordul meg egy másik nő után, és akkor is, ha nekünk hízeleg munkatársunk kitartó udvarlása. Nos, nem könnyű helyzet, főleg, ha féltékeny természettel áldott meg minket a sors. De nézzük más szemszögből a dolgot: érezhetünk büszkeséget is, hogy a szerelmünket más nők is megnézik. Ugyanígy frissen tarthatja bennünk a vadászösztönt, ha látjuk, hogy másnak is tetszik a partnerünk. Ezzel az tudatosul bennünk, hogy mindennap meg kell újulnunk, újat kell mutatnunk. És éppen ebben segíthet az, ha látjuk, mi is tetszünk másnak, mert bizony minden nőnek öröm learatni a bókokat, elismerő pillantásokat.
• Nem szeretkezünk olyan gyakran, mint régen!
Egy kapcsolat elején természetes, hogy a partnerünket szinte nap mint nap kívánjuk. Az újdonság varázsa hajt minket, és alig várjuk, hogy újra egymás karjaiban pihenjünk. A kezdeti hevület mámorító, de bizony fárasztó is. Ahogy halad az idő, már kevesebbszer igényeljük a szeretkezéseket, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretjük a másikat. Egyszerűen csak nyugvópontra érkezett a kapcsolatunk, és sokszor a csendes összebújás is „kielégítő” számunkra.
A baj csupán az, hogy az emberek hajlamosak nagyot mondani a szexuális életükkel kapcsolatban, és ha a barátainktól azt halljuk, hogy az életük nonstop szexből áll, azt hihetjük, hogy nálunk valami nem tökéletes. Pedig a szex nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól, és ha heti egy-két alkalom is elég a boldogságunkhoz, nem kell visszasírnunk az első hetek szenvedélyét.
Forrás: Meglepetés 45. szám