Kiegyensúlyozott párkapcsolatban éltek már pár éve, minden klappol. Az összeköltözésen is túl békésen tengetitek közös hétköznapjaitokat, munka, hétvégi séták, kirándulások, közös nyaralás, közös barátok. A célok is közösek, tán már ki is mondtátok őket. Pár év múlva vidékre kellene költözni, gyerekből kettő lenne jó, és igen, te vagy az, akitől, akivel mindezt szeretném. Elmúlt a szülinapod, a tengerparti nyaralás, a karácsony – ki tudja, hányadik –, de a nagy kérdés valahogy mégis várat még magára. A kellemes várakozásból előbb egy kis düh kerekedik, majd az idő múlásával átcsap elégedetlenségbe.
| Részlet a Nők Lapja Cafe fórumából: „Vannak esetek, amikor a két fél elbeszél (vagy éppen hogy nem beszél) egymás mellett. A férfi nem nősül, mert neki ez (valamiért, tök mindegy, miért) nem fontos – de a nőnek igen! A nő pedig bedurcul, kombinál, szidja a pasit – tök felesleges energiapazarlás, ahelyett, hogy egyszer érthetően elmondaná, hogy »nekem ez nagyon fontos«. De ez általában bármilyen problémával kapcsolatban igaz.” |
Ilyen helyzetben érthető talán, hogy egy kis bizonytalanság mindig motoz a nőben. Hogy a férfiban mi motoz, azt talán sosem tudjuk meg.
És miért pont a nőben?
Miért él rólunk az a kép, hogy nekünk áhított a „-né”-lét? Muszáj, hogy királykisasszonynak érezzük magunkat legalább egyetlen napra? Enélkül nem teljes az életünk?
| „Rengeteg választ kaptál, hogy a házasság felesleges. De könyörgöm, a nők hogy merjenek gyereket szülni csak úgy! Egy nőnek azért olyan fontos például az anyagi biztonság, mert szüksége van egy fészekre, ahová szülhet, mert akkor nem tud dolgozni, amikor kisgyerekei vannak.” |
Nézzük talán máshonnan a kérdést. Ha csak a biológiára támaszkodunk, nekünk, nőknek kódolt az élet továbbörökítése. Régi közhely már, hogy míg a nő azt az alfa-hímet keresi, aki mellett megállapodhat, és biztos alapot teremt majd a fészekrakáshoz, addig a férfi dolga a világban magvainak minél szélesebb körű szétszórása, „sokasodjatok, szaporodjatok” alapon. No most. Ha a közhellyel megvolnánk, menjünk tovább. Húszas éveink végén, a harmincasok elején a biológiai óránk – bárhogy is tiltakoznánk, van ilyen – egyre erősebben jelzi, hogy bizony egészséges utódot kellene világra hoznunk. Ahhoz pedig biztonság kell. Nemcsak amolyan félbiztonság, kimondatlan konszenzus, hanem bizonyosság, véglegesítés. Abból a fajtából, amikor azt is tudjuk, hogy a hőn áhított utódot, utódokat fel is tudjuk nevelni. Ez így lecsupaszítva távol áll a romantikus rózsaszín eszményképtől, de feltehetjük, hogy így van. Talán ezért sürgetőbb és egyértelműbb számunkra a házasság, még akkor is, ha a házasság intézménye egyre inkább bukni látszik.
És ebben a helyzetben mi van akkor, ha az alfa-hím is megvan, a biztonság is megvan, a közös jövő is megvan, mégsem hangzik el, amire vágyunk? Van-e bármilyen lélektani határ arra vonatkozóan, hogy meddig érdemes várni?
| „Mert a férfiak éretlenebbek és egyben kényelmesek is, az idő múlása velünk, nőkkel mostohább, mint a férfiakkal.” |
Kényelmesség, bizonytalanság vagy elutasítás?
Ha a férfi kényelmes, megfelel neki ez az állapot az idők végezetéig, és akkor sajnos a keserű valóság az, hogy valószínűleg az élet más területein is hajlamos halogatni a felelősségvállalást. Ha közös jövőről, gyerekről ábrándozunk, érdemes eljátszani azzal a gondolattal, hogyan viselkedik egy ilyen társ egyéb szituációkban. Lehet, hogy a fantáziálásunkból nem kerül ki győztesen.
| „Én azt hiszem, hogy egy férfi azért nem kéri meg egy nő kezét, mert nem akarja megkérni.” |
Ha úgy döntünk, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba, és életünk párja gond nélkül hagyja, hogy kisétáljunk az ajtón, akkor ismét nem vesztettünk sokat.
Ha bizonytalan, akkor szintén nem árt feltenni a kérdést, hogy vajon mi vagyunk számára az igazi igazi, vagy még vár egy nálunk még igazibb megoldásra. Indulásból másodiknak lenni nem valami fényes alap hoszú távon. Persze egy kis bizonytalanságért nem kell leírnunk alfa-hímünket, ezeket természetesen mindig az adott szituációk döntik el. Inkább az a fontos, hogy ne egy általunk kigondolt lányregényt nézzünk a saját kapcsolatunk helyett, hanem próbáljunk szembenézni a valósággal.
| „Sokféle eset létezik. Van olyan, hogy a férfinak jó házasság nélkül, de ha a kedvese elmondja neki, hogy ezt szeretné, és neki ez fontos, akkor örömmel elveszi, mert tényleg szereti őt, és vele akar lenni. Van olyan, hogy egy férfiban már érik a gondolat, csak bizonytalan, és fél a visszautasítástól. És igen, van olyan is, hogy azért nem kérdezi meg, mert ő azt nem akarja, egyáltalán nem… de jobb, ha mindez kiderül.” |
Megesik az is, hogy már a gyerekkérdés is szóba jön, a pár férfi tagja mégsem szánja rá magát az elhatározásra. Bármennyire is fájdalmas, ha hosszú évek óta élünk egy kapcsolatban, és bennünk már megfogalmazódott a vágy, a partner mégsem mozdul, érdemes egyértelműen rákérdezni. Lehet, hogy kiderül, nem minden úgy van, ahogy mi látni, képzelni szeretnénk. Lehet, hogy a párunk nem feltétlenül gondolja azt, hogy mi vagyunk az az egyetlen nő, akivel le szeretné élni az életét vidám gyerekkacajjal megspékelve. Bár a szembesítés fájdalmas, hosszú távon lehet, hogy mégis magunknak teszünk jót, ha tisztázzuk a helyzetet, és nem pazaroljuk tovább energiáinkat egy számunkra nem megfelelő kapcsolatban.
| „Persze, sunyítanak ezek a férfiemberek szívesen, addig sem borul a bili. Ha egy nő konkrétan rákérdez, hogy na, akkor egy időpontot kérek, hogy mikorra varrassam meg a menyasszonyi ruhát, akkor gyakran kiderül, hogy soha. Sok nő azért nem kérdez rá konkrétan, mert fél a konkrét, egyértelmű választól. Hiszen erre két dolgot léphet: jó, hát akkor nem lesz esküvőnk, és minden megy tovább, ahogy eddig. Ezzel azért minősíti magát a kapcsolatban. Vagy összepakol. És sajnos ezt teszik meg kevesebben.” |
Persze a férfiak is lehetnek bizonytalanok – ha nem is szeretnek beszélni róla, hisz az a gyengeség jele lenne –, hagyjuk meg nekik ezt a lehetőséget is. Bár ha abból indulunk ki, hogy egy férfi megszerzi magának, amit akar, akkor ezt erre a szituációra is vonatkoztathatjuk. De ne keverjük össze a bizonytalanságot a racionalizmussal, amely a férfiak ab start dominánsabb tulajdonsága. Könnyen lehet, hogy párod a „biztosra menős” típusba tartozik, és előbb valóban meg szeretné teremteni a hátteret közös életetekhez. Ha azt látjuk, hogy ez így is történik, nem érdemes noszogatni. Ha érzelmeink valóban komolyak, várjuk ki az ő idejét.
Féreértés ne essék, nem bátorítok arra senkit, hogy állítsa pellengérre békésen pislogó párját, és vonja kérdőre, hol késik a csillogó karika, ez csak arra az esetre szolgál, ha bennünk már rég megfogalmazódott a vágy és a bizonyosság, esetleg már beszéltünk is róla, de a hónapok, évek csak múlnak, és nem történik semmi, csak majszoljátok tovább a rendelt pizzát a tévé előtt.
Papír nélkül boldogan
Véletlenül sem szeretném a nőket elvakult nőstény hiénaként feltüntetni, akiknek a szeme előtt csak a habcsókruha és a csillogó gyűrű lebeg. Sőt azt sem szeretném állítani, hogy gyereket szülni csak házasságban lehet. Rengeteg példát láthatunk jól működő élettársi kapcsolatokra, amelyek a kölcsönös bizalomra és a meghitt biztonságra épülnek. S valóban, a párunkban való bizonyosság többet ér bármilyen papírnál. Talán valóban csak önbizalom kérdése, hogy ezt papír nélkül is elhiggyük. De ebben az esetben is fontos, hogy tisztában legyünk a saját igényeinkkel, hiszen egy párkapcsolat akkor működhet igazán harmonikusan, ha mindkét fél úgy érzi, figyelembe veszik az elképzeléseit.
|
„Dehogy lesz esküvő, mint mondtam, már nincs értelme. Nem azt írtam a levélben, hogy vegyen el, csupán a kérdést tettem fel, hogy miért nem vett el eddig. Tegnap este tényleg megkérte a kezem, édes volt, azt mondta, szeret, és boldog lenne, ha a felesége lennék, de megnyugtattam, hogy nekem most már ez tényleg nem fontos. Ha a megfelelő pillanatot várta, akkor sajnos arról már jó három évet lemaradt. Csalódottnak tűnt, meg zavarban is volt, de be kell látnom, ez már tényleg nem taktikázás. Már nincs jelentősége, nem lennék boldogabb tőle. Belenyugodott, hogy fáziskésésben vagyunk egymáshoz képest. Amikor még ő nem foglalkozott ezzel, mert nem látta értelmét és nem látta jelentőségét, akkor én vágytam rá. Most, hogy szóba került megint, és ő szeretné, most meg már számomra nincs varázsa. Öt csodás év, egy gyerek, a másik a hasamban, egy közös lakás. Ennél nem kell több.” |