| Áldozattípus vagy, ha: |
| • félsz az elutasítástól, kerülöd a konfliktusokat; • úgy érzed, nem te felelsz azért, hogyan alakulnak az események; • értéktelennek és szerethetetlennek tartod magad; • elnyomod a fájdalmad, és ettől folyamatosan sértettnek érzed magad; • magadban dédelgeted a haragod, de legalábbis a pároddal nem tisztázod; • gyakran bűntudatot ébresztesz másokban. |
Bizonyára te is ismersz olyan nőt, akivel leülni egy kávéra vagy összefutni a sarki zöldségesnél annyit tesz: meghallgatni a panaszáradatát. Mert neki mintha sosem zöldellne a fű és sosem sütne a nap. Az árnyékos oldalon ragadt. Sokat beszél a szerelem, a barátság vagy a családi kötelékek utáni vágyáról, világképe mégsem gyarapszik ezekhez kapcsolódó pozitív élményekkel.
Minden párkapcsolatában rosszul érzi magát, mégsem lép ki egykönnyen belőlük. Dagonyázik az önsajnálatban, és másoktól is együttérzést remél. Mintha élvezné ezt a környezete számára is nyomasztó állapotot. Vajon miért süpped bele valaki ebbe a szerepbe?
A csalódás mint igazodási pont
A hangsúly ezen van: süpped bele. Vagyis nem süppeszti bele senki. A süppedés fő oka pedig az önbizalom hiánya, vagyis az áldozat azt hiszi, nem elég értékes ahhoz, hogy bárki is megbecsülje. Ez a legtöbbször nem tudatos, mert bár kétségbeesetten vágyakozik a boldogságra, ismétlődően (és fájdalmasan) azt tapasztalja, hogy már megint nem azt kapta, amit várt.
A mai modern kori áldozati szerephez nem kellenek középkori drámák sem. Elég, ha egy nő sorozatosan úgy érzi, nem becsülik meg a kapcsolataiban, és így mindig ő húzza a rövidebbet. Mire összegyűjti a bátorságát a szakításhoz (hacsak meg nem előzi a társa), addigra egy érzelmileg kifacsart csődkupacnak érzi magát, aki lesújtva nézi végig, ahogy a férfi viszonylag kedélyesen továbbáll a kapcsolatból, talán mit sem sejtve exkedvese hosszú szenvedéseiről. Ez is tipikus áldozati tulajdonság: bár másokkal megosztják, mennyire szerencsétlennek érzik magukat, éppen azzal nem, akit minden bajuk okozójaként tartanak számon.
Számukra az újabb kudarc is egy igazodási pont, hiszen ebben nem csalódhatnak. Ha minden összeomlik, ha a kapcsolat tönkremegy, végül is semmi kiszámíthatatlan nem történt. Azt kapták, amire mindvégig tréningeztek, és ettől a tudattól mintha a sérülések feldolgozása is könnyebben menne…
Kudarc szavatolva?
No de miért választ valaki sorozatosan olyan partnert, aki megsérti, porig alázza, összetöri a szívét? Vajon elég-e a szerelem érzése ahhoz, hogy egy nő mindent elviseljen, csak hogy megtartsa a párját? Vagy inkább azért választ újra meg újra link, nemtörődöm vagy netán agresszív partnert, mert így nyerhet önigazolást? Hiszen csak így tarthatja fenn áldozati szerepét. Aki ismétlődően a boldogtalanságot választja, az abban a meggyőződésben él, hogy nem méltó a szeretetre. A negatív énkép pedig kéz a kézben jár a boldogtalanságot jelentő partnerrel.
Az is elképzelhető, hogy bár az áldozat közelségre vágyik, mégis akkora távolságba kerül párjától az érzelmektől való félelmében, hogy onnan csak kiabálva érthetnék meg egymást. De ő nem kiabál, csak hallgat és őrlődik magában, miközben a kapcsolat jéghidegre hűl.
Aki áldozati szerepbe kényszeríti magát, minden kapcsolatában hipp-hopp előállítja a saját hiányérzetét. Ez különösen gyakori azoknál, akiket gyerekkorukban folyamatosan kritizáltak, és rendszeresen az orruk alá dörgölték, hogy a „kutyának se fognak kelleni”. Mert honnan tudná egy gyerek, hogy az, aki permanensen leértékel, leszól másokat, az azért teszi, hogy ő maga felértékelődjön? Felnőttként persze már más fajsúlyú ellenfélként állunk az ilyen lekicsinylő megjegyzésekkel szemben, ám gyerekként kiszolgáltatottak vagyunk. Egy gyerek úgy érzi, hogy ha ilyenkor ellenszegül, elveszti a szülei, rokonai, tanárai szeretetét. Viszont az önszeretet és a szülői szeretet ütközeteiben kifejlődik a negatív énképe, ami aztán – rosszabbik esetben – sok éven át elkíséri. Hiszen neki a szeretet eggyé válik a megfelelni akarással, és ez azt is előidézheti, hogy később képtelenné válik a szeretet elfogadására, hiszen nem hiszi el, hogy méltó rá.
Az áldozat típusú nőre egy nagyon fontos felismerés vár: nem minden férfi egyforma! De amíg saját magát nem tanulja meg szeretni, azokat a férfiakat fogja bevonzani, akik azt erősítik benne, hogy nem is szerethető.
Erős nőből is lehet áldozat
Akármilyen hihetetlen, egy öntudatos, társát kereső nő lába alól is könnyedén kicsúszhat a talaj, ha megtalálja a férfit, akibe bele tudna szeretni. És hogy mit tesz ilyenkor? Maja Storch, a Miért vágynak az erős nők erős férfiakra? című könyv szerzője szerint ez a típus attól „gyengül el”, hogy a szeretett férfi előtt végre kimutathatja gyengeségeit. Az addig impulzív nő otthon ülő lesz, feladja a hobbijait, hogy minden idejét kedvesének szentelhesse. Csakhogy ennek hatására a férfi megzavarodik, hiszen ő nem ebbe a nőbe szeretett bele, hanem egy mindig nyüzsgő, karakán jelenségbe. Amikor a nőben tudatosul párja elbizonytalanodása – rosszabb esetben elhidegülése –, megrázza magát, és újra megtanul uralkodni az érzelmein.
Az ilyen típusú nő a „nekem úgysem sikerül” mítoszában él. Valószínűleg az édesanyját is áldozatnak látta, és ez a minta önbeteljesítő jóslatként működött. Gyakran kétségbeesetten próbálja fenntartani a „minden rendben” látszatát, és makacsul hallgatásba burkolózik. Ettől azonban a feszültség nem fog oldódni.
Az erős, áldozat típusú nőnek nehéz dolga van: meg kell tanulnia kifejezni a vágyait, és olyan nővé kell válnia, aki képes az odaadásra és az alkalmazkodásra, mégis megőrzi önállóságát.
Hidd el, hogy szerethető vagy!
| Ha te is úgy érzed, hogy folyton csöbörből vödörbe kerülsz, egyik exkedvesed emléke sem tölt el pozitív érzéssel, és a jelenlegi párodban is hajlamos vagy csak a rosszat látni, szánj időt az alábbi feladatokra:
• Ha eddig mindenre rábólintottál, egyszerűen csinálj valami mást! Kérdezz vissza, kételkedj, mondd el, te hogy látod: a lényeg, hogy ne cselekedj úgy, ahogy mindig szoktál a hasonló helyzetekben. Amint te másként viszonyulsz a helyzethez, a másik fél viselkedése is megváltozik. • Merd kiadni a dühödet! A legjobb, ha azonnal elmondod a párodnak, mi bánt. Ne gondold, hogy jobb nap mint nap cipelni magaddal, ahelyett, hogy szembenéznél vele! • Ha nem akarsz valamit csinálni, ne engedj a nyomásnak! Légy határozott! Ne felejtsd el, mindenkinek joga van nemet mondani. • Gyakorold az önérvényesítő testtartást! Húzd ki magad, nézz a partnered szemébe. Hidd el, így komolyan fog venni! • Ha úgy érzed, már megint „megbántanak”, képzelj magad köré egy védőpajzsot, amely nem engedi át a sértő megjegyzéseket. Erősítsd magadban, hogy ez a pajzs felfogja a sértéseket, és azok nem érnek el hozzád! • Gondold át és írd le azokat a hiedelmeket, amelyek szerinted meggátolják azt, hogy boldog légy. Például: „Nem vagyok elég csinos ahhoz, hogy észrevegyenek.” Vagy: „Nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy elismerjen a főnököm.” Utána tedd fel magadnak a kérdést: Valóban így van? Nem lehetséges, hogy ezeket inkább te vésted kőbe magadnak? • Idézz fel egy helyzetet magadban, amit túlreagáltál. Most térképezd fel azt a határvonalat, ahol meg kellett volna állnod, és a legközelebbi hasonló szituációban törekedj arra, hogy ezúttal már ne lépd át! • Vegyél tollat és papírt, és sorolj fel néhány olyan helyzetet, amikor bizalmat éreztél a párod iránt, amikor azt gondoltad, hogy tényleg egy hajóban eveztek. Ez a gyakorlat segít abban, hogy javuljon az önbecsülésed! |