Sokan ragadtak billentyűzetet két hete, hogy felhívásomra elmeséljék, ők hogyan dolgozták fel életük legnagyobb szerelmi csalódását. A csalódást, amelyet az álomférfiból lett rémálomférfi okozott számukra. Az érkező levelek arról tanúskodtak, hogy a szerelmi csalódás nem egyetlen korosztály nagy csatája, hiszen a tizenévesektől az ötvenesekig ugyanolyan mély nyomokat hagy bennünk a szerelem, amely már többet pusztít, mint teremt. Levélíróim sokféleképpen reagáltak a csalódásra, de ami szembetűnő hasonlatosság volt, hogy legtöbbször a testüket használták páncélként. Vagy híztak, vagy belefogytak a lelki fájdalomba. Megköszönve bizalmukat, álljanak most itt a legtanulságosabb történetek.
Amikor tüneteket okoz a boldogtalanság
Blanka boldog volt, amikor sok vesszőfutás után rátalált az álomférfi: ideális korkülönbséggel, normális munkával, bájos családdal. Annyira romantikus volt minden, hogy nem is gondolta, a szerelmi köd oszladozásával a szomorú valósággal kell szembenéznie. A „Traummannja” egyre többet cigizett, egyre kevesebbet volt vele, de ha vele volt, abban sem volt köszönet. Az utolsó fillérig elszámoltatta minden forinttal, cikizte az öltözködését, ugratta mások előtt. Az elvárásai nőttek, de cserébe egyre kevesebbet adott. Blanka már sejtette, hogy párja borzasztóan gyenge, ő viszont kilókkal bástyázta körbe magát, csaknem húsz kilót hízott, és úgy érezte, nem jó már semmire.
„Szexelni sem volt hajlandó velem, mert nem talált elég kívánatosnak, elég szőrtelennek, elég vadnak, elég izgalmasnak, elég tisztának, elég koszosnak, elég csipkésnek, elég határozottnak. Ekkor jöttek a nőgyógyászati tünetek. Az orvos azt mondta, nem fizikai eredetűek, és javasolta egy kineziológus felkeresését. Sírva könyörögtem, hogy legyen minden más, hogy hozzuk rendbe a kapcsolatot, de minden maradt a régiben. Eldöntöttem, hogy véget vetek ennek a rémálomnak. Ő azóta sem változott, néha még beszélünk, de mindig kiver tőle a veríték. Most újra akarja kezdeni. Bár nincs senki az életemben, képtelen lennék rá. Tudom, hogy a regenerálódás eltart egy darabig, de hiszem, hogy leszek én még hercegnő, ezúttal egy szebb álomban…”
A szerelem, amely vak
Ágira nehéz időszakban talált az új szerelem. Fiatal férje halála után egyedül maradt négy és fél éves ikerlányaival. A férfit, akivel aztán sok éjszakát átbeszélgettek, így jellemzi: „Nem volt jóképű, nem volt különösebben intelligens, de olyan roppant erőt és határozottságot sugárzott magából, hogy nem tudtam ellenállni. Teljesen belezúgtam.” Annyira szerelmes volt, hogy mindent elnézett az új – és mint később kiderült, nős – kedvesnek, aki, ahogy Ági fogalmaz, csak fizikai igényei kielégítésére használta. Ez még nem volt elég, mert J. (hívjuk így) hihetetlenül durva tudott lenni, emellett igazi hangulatember volt, és arra is rosszul reagált, mikor Ági bevallotta neki az érzelmeit: „Elképesztő patáliát csapott. Elmondott mindenféle egoista kis görénynek, aki csak a saját érzéseit tartja szem előtt.” Ezután még két év őrlődés következett, bár ma már Ági sem érti, miben reménykedett akkoriban, de „bevállalását” leginkább az egyedülléttől való rettegésnek tudta be. A végső elszakadáshoz egy harmadik nő, vagyis egy negyedik szereplő kellett, akinek a megjelenésével végleg lehullt a szeméről a sok rosszat leplező hályog.
Szerelmi bánatra küzdősport
„Kitöröltem a számát a telefonomból, az MSN-ről is letiltottam, kidobáltam a vele kapcsolatos cuccaimat, a számítógépemről töröltem a képeit. A röhej az, hogy azóta ő sem jelentkezett, mintha megérezte volna, hogy kiesett a cukorkásdobozból. Furamód nem elkeseredettséget, inkább dühöt éreztem. Leginkább magamra haragudtam, amiért hagytam magam három éven át átverni, megalázni, kihasználni. Az első hét volt a legnehezebb, aztán kezdtem úgy érezni, mintha egy tonnás kő hullana le a szívemről. Ekkor került az életembe a küzdősport. A lányaimat már lehordtam egy ideje egy helyi karatecsapat edzéseire, és mivel korhatár nélkül lehetett jelentkezni, gondoltam, én is kipróbálom. Ott ragadtam, beilleszkedtem a csapatba, új barátokat találtam, ráadásul a küzdősporttól magabiztosabb (és talán kicsit harciasabb is) lettem. Ma már nem nagyon viselem el, ha valaki irányítgatni vagy érzelmileg zsarolni próbál. Fizikailag is sokkal jobban érzem magam: lefogytam, izmosabb lettem, az állóképességem javult. Nem adtam fel, hogy megtaláljam a párom, aki a kislányaimnak (akik ma már kilencévesek, gyönyörűek, okosak) is pótapukája lehet. És aki elég türelmes ahhoz, hogy kiédesgessen a csigaházamból…”
Rossz házasságra művészetterápia
Akadt olyan levélíró is, akinek ugyan nem sikerült felszámolnia emésztő kapcsolatát, mégis megtalálta a lelki harmóniához vezető utat. Tamara egy három gyereket nevelő, középkorú asszony, aki saját bevallása szerint sem tudja megmondani, miért maradt benne boldogtalan házasságában. Férje nem veti meg az italt, sem a csavargást. Ezzel az életvitellel pedig együtt járt a pénztelenség és a durvaság is. De ahányszor Tamara szóba hozta a válást, férje valósággal kifordult önmagából. Az asszony problémájáról – gyermekein kívül – kevesen tudnak, de akik tudtak, azok sem tudtak segíteni.
„Éveken keresztül kudarcnak éltem meg a házasságom. Eleinte harcoltam a megmentéséért, de már feladtam, sőt beletörődtem. Ő is tudja, hogy nem jó senkinek, amit tesz, és másnap lelkiismeret-furdalása is van, de képtelen változtatni rajta. Hogy hogyan viseltem mégis a boldogtalanságot? Sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem festeni. Úgy látszik, ahhoz, hogy előjöjjön a rejtett képesség, kellett a lelki gyötrődés. Elkezdtem rajzolni, majd kifesteni magamból azokat a feszültségeket, amelyeket a házasságom adott. Kisebb-nagyobb sikerrel jártam. Festményeimet kiállítás formájában sikerült másoknak is megmutatnom, és az emberek erőt adtak a folytatáshoz. Erőt adtak ahhoz is, hogy mostani életem lelkileg stabilizálódjon. Később a festéshez társult a versírás és más egyéb írogatás is, amelyek segítenek a lelki nyugalmam visszaállításában.”
Lelki lomtalanítás
A 19 éves Alexának is meggyűlt a baja az ő „tökéletes” barátjával. Eleinte alig hitte, hogy az álompasi randizik vele, aztán járni kezdtek, és a fiúról már a kapcsolat kezdetén kiderült, hogy őrülten féltékeny típus, folyamatosan ellenőrizgette Alexát, zsarolta, hogy aludjon nála, holott a lánynak készülnie kellett az érettségire.
„Ha talált valamit a gépemen, üvöltözött, csapkodott, káromkodott, dobálta a holmimat. Mindezt nyolc hónapig voltam képes elviselni. Azzal lett vége, hogy megfenyegetett, mindenkit tönkretesz a környezetemben. A szakítás utáni időszak egyszerre volt szörnyű és felszabadító. Furcsa és félelmetes volt, hogy én hozhattam meg döntéseket. B. (az exbarát) elhitette velem, hogy senki nem fog annyira szeretni, mint ő, és egyébként sem fogok kelleni senkinek. Nagy űrt éreztem, amiért nem tartozom senkihez. A tőle kapott dolgokat, fényképeket beraktam egy dobozba és felvittem a padlásra. A szobámat átrendeztem. Többet foglalkoztam magammal. Sokat rajzoltam, írtam, olvastam. Új célokat tűztem ki. A barátaimmal eljártunk kirándulni, bulizni, biliárdozni. A dolgok azóta rendbe jöttek. A kapcsolat alatt elhanyagolt ismerőseimmel soha nem voltam ennyire jóban. Rengeteg tervem van a nyárra. Annak, aki ilyen helyzetbe kerül, csak azt tudom javasolni, hogy merje megtenni azt az utolsó lépést, mert senki nem érdemli meg, hogy megalázzák.”
Lágy szívvel nem lehet gyógyulni!
Tünde boldog egyetemistaként ismerte meg az „élete megrontójaként” emlegetett fiút. Habár kézzel-lábbal tiltakozott udvarlója ellen, mert annyira nem volt az esete, a srác végül ledumálta a lábáról. A boldog hónapokat a vizsgaidőszak utáni nyári elszakadás követte.
„Reméltem, hogy legalább hétvégente látom, de mindig közbejött valami. Így telt el két hónap, és én úgy döntöttem, nem írok, és nem hívom többet. Ő se keresett! Sulikezdéskor mégis arra kért, próbáljuk meg megint.” Ezután jött a „se veled, se nélküled” kapcsolat. Ha Tünde mással randizott, a fiú ribancnak titulálta, ha viszont visszatalált volna hozzá, akkor közölte, hogy nem akar komoly kapcsolatot. Két év csiki-csuki után visszament a régi barátnőjéhez. „A mai napig felhív, ha összevesznek a lánnyal, és van képe megkérdezni, hogy nem szeretném-e vigasztalni őt? Ma már tudom, hogy az elváláshoz hideg fej kell, mert ha ellágyul a szívünk, akkor mindig újabb esélyeket adunk. Inkább tovább kell lépni. Ha a fogadat hagyod ott, akkor is inkább költözz el, mindegy, hová, csak ne érjen utol, ne hagyj támadási felületet. Ez talán menekülésnek tűnik, de szerintem ez a járható út. Nekem legalábbis bejött.”
Végül álljon itt Andi jó tanácsa, aki szintén megjárta a hadak útját, éjszakán át tartó veszekedésekkel, az ezeket követő, a munkahelyi vécén való szunyókálásokkal, fizikai bántalmazással és sok javító kísérlettel. Mindez rengeteg energiát kivett belőle, végül már élni sem volt kedve, meghízott, nem érdekelte semmi: „Nem is tudom, hogy honnan jött az erő, hogy az egyik napon elé álljak, és megmondjam neki, nincs tovább. Tudtam, hogy kutyából nem lesz szalonna, ha eddig nem jutottunk dűlőre egymással, ezután sem fogunk. Ha nincs tisztelet, ezután sem lesz. Ha nincsenek meg a kapcsolat érzelmi alapjai, akkor nincs értelme tovább építkezni. Sosem szabad hinni, hogy jobb lesz, majd megismer, majd megszeret, majd megváltozik. Nem fog megváltozni. Most építgetem magam, jó programokat szervezek, jógázom. És már tudok örülni a napsütésnek is.”
Párkapcsolat.lap.hu
Nyár.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »