A férfiak is álmodnak királylányról

nlc | 2008. Október 07.
A szőke herceg minden nő életének fontos szereplője. Szép, erős és bátor, és hófehér lovon érkezik. A tökéletes partnerről való fantáziálás azonban nem csak a nők sajátja. A férfiak is egyre többen vágynak – nyíltan vagy titokban – a nagy Őre.

A tündérmesék lányoknak íródtak

Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika. Emlékezzünk vissza, milyen elvarázsolva hallgattuk a szülők szavait, és hogyan mosolyodtunk el, amikor a herceg végre megérkezett fehér lovon, és megcsókolta a lányt. Öcsénk közben gúnyos mosollyal játszott a katonáival, kinyilvánítva, hogy a rózsaszín habos história nem nyerte el igazán a tetszését. Nem is csoda, hiszen a tündérmesék nem a fiúknak íródtak. Először is: minden történet akkor ér véget, amikor a szőke herceg megérkezik. A hős, szerelmes lovagról semmit nem tudunk, és nem is fogunk megtudni. Jön a semmiből, megcsókolja a lányt, és a következő lapon már ott a „vége” felirat. A hős, a dicső lovag csak a történet végén lép a színre.

Éppen ezért a fiúk nem tudnak vele azonosulni. Egy mellékszereplő nem a fiúgyerekek álma, így máshol keresik saját képzeletbeli karakterüket. Az ő figyelmük elsősorban a szupererővel rendelkező hősökre irányul, akiknek a szerelmi élet huszadlagos értékű, vagy nem is létezik. Részben ezzel magyarázható, hogy míg a lányok a szerelemre, a tökéletes partner keresésére nevelődnek, addig a fiúk inkább a stratégiai játék, a nagy tettek és a bizonyítás vonzáskörében építik fel egyéniségüket. Mára azonban ez a tendencia is megváltozott.

A nemi szerepek kiegyenlítődésének köszönhetően egyre több illúzióról hullik le a lepel. Tény, hogy a férfiak is beszélnek az érzelmekről, és nagy részük, ha nem is emlegeti, álmodozik az ideális partnerről.

 

Csak egy igazi kellene

A nagybetűs szerelem feltétel nélküli keresése a férfiak táborában még most is amolyan „furcsa” jelenségnek számít. Nehezen egyeztethető ugyanis össze a férfiasságról alkotott, bennünk élő klasszikus képpel. A független, macsó, de érzelmileg nem birtokolható férfi képét azonban egyre többen utasítják el. A westernfilmekből ismerős magányos hősök generációkat tettek boldogtalanná, mert képtelenek voltak megfelelni a „mindig erős hős” szerepkörének.

A védelmező, sziklaszilárd, de gyengéd érzelmektől mentes férfiideál az évek során egyre inkább hitelét vesztette, és ma már számos férfi büszkén mutatja ki érzelmeit. Nem sokat akarnak, hanem egy igazit. Nekik nem kalandra és trófeára, hanem egy társra van szükségük, akivel kölcsönösen támogatják és meghallgatják egymást. Ők arra vágynak, hogy a nő gondoskodjon róluk, figyeljen rájuk, s futó kalandok helyett a boldog mindennapok lebegnek a szemük előtt. Ezen férfiak csoportja például gyakran választ érettebb, nála idősebb női partnert, ami szintén a partnerség, a támasz elsőrendűségére utal.

Boldogtalan agglegények?

Egy 2006-os francia felmérés szerint a férfiak mindössze 6%-a mondja, hogy boldog agglegény. 11%-uk kedveli a változatosságot, és 53%-uk szeretné, ha boldogságuk aktuális kedvesükkel egész életükben tartana.

A tökéletes partner álomképe

A tökéletesség kergetése könnyen oda vezethet, hogy az ember végül egyedül marad. Tökéletes partner ugyanis nem létezik, hiába hajszoljuk eltökélten a hibátlant. A párkapcsolatokban egy apró félreértés is könnyen szakításhoz vezethet. Az elképzelt ideálhoz való ragaszkodás a nagy Őt kereső férfiakra talán még inkább jellemző, mint a nőkre. Ők a tapasztalataikból és az elképzeléseikből kreált nőideált kergetnek, akinek a létezése elég valószínűtlen. Ezért még ha ott is a láng az első találkozásnál, elég egy rossz válasz, egy hibás gesztus, hogy azonnal lelohadjon a kezdeti lelkesedés, és továbbálljanak. A kompromisszumokra kevésbé hajlamos férfiak pedig nem adnak lejjebb elvárásaikból, és kitartanak a bennük élő fantáziakép kergetése mellett. A folyamatos csalódás pedig egyre gyanakvóbbá teszi őket.

 

 

A szerelem szerelmesei

Egy szerelmi viszony az első perctől azzal fenyeget, hogy egyszer véget ér. Az ettől való félelem pedig mindkét nem számára ugyanolyan kétségbeejtő. Vannak azonban férfiak, akik kitartóan elutasítják az elmúlást. A tűzre és az átütő, sokszor őrült érzelmekre nekik állandóan szükségük van, és így, mondhatni, magába a szerelembe szerelmesek. Amint a lángoló szerelem elmúlik – ami előbb-utóbb bekövetkezik –, továbbállnak, és máshol keresik az elveszett lángot. Ettől függetlenül indíttatásuk mélyen érzelmi – és nem szexuális – alapú. Mint valamilyen drogtól, úgy függnek a szerelemtől, és amint úgy érzik, már nem az igazi, depresszióssá, kedvetlenné válnak.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Szeretkezés.lap.hu »
Párkapcsolat.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

Exit mobile version