Én, a pasim meg a pornó (18+)

Myreille | 2008. December 16.
A pornográfia kényes kérdés. Nehezen találjuk a helyét az életünkben. A megkérdezettek legtöbbször letagadják, hogy foglalkoztatja őket a pornó, a nézettségi adatok viszont mást mutatnak.

Múlt és jelen

Pornográfiának nevezünk minden olyan irodalmi művet, képet vagy filmet, amelyben a meztelen test és a nemi aktus ábrázolásának célja a nemi izgalom fokozása. A test szépsége háttérbe szorul, mindenféle sejtelem és szemérmesség nélkül kerülnek bemutatásra a nemi szervek és a közösülés.

A szabados szexualitás és a prűd aszexualitás a történelemben többször váltotta egymást. A római orgiákon annyi mindent történt, hogy abba jól nevelt úrilányok belepirulnának, és ezeket festményeken és kerámiákon szívesen meg is örökítették, a középkorban viszont minden tabu volt. Indiában, Kínában és Japánban a férfi és a nő egyesülése gyakran összekapcsolódott vallási tanokkal, viszont a szeretkezési pozitúrák leírása és ábrázolása nélkülözött minden szemérmet. Az 1900-as évek elején egy kivillanó boka már felért egy szeméremsértéssel, egy meztelen női kép pedig maga volt a ledér cédaság.
Az utóbbi napjainkban már mulatságosan hétköznapi, és alig fér be az erotikus képek kategóriájába. Az utóbbi években a pornó nem kertel, megmutat mindent, mindenkivel és minden kameraállásból. A most már hagyományosnak számító pornófilm úttörője az 1972-ben hivatalosan forgalmazott Deep Throat (Mély torok).

A pornó és a szex

Kutatások azt bizonyítják, hogy gyakrabban szeretkeznek azok az emberek, akik pornót néznek, ráadásul jobban is élvezik a szexet. A pornó ugyanis segíthet bizonyos gátak feloldásában, segíthet az izgalmi állapot fokozásában, ugyanakkor szexuális kultúrát nem lehet a pornóból tanulni. Se nőnek, se férfinak. Nem helyes, ha a kamaszok első „szexuális” tapasztalataikat a pornóból szerzik, viszont felnőtt emberek szex előtti „hangolónak” lelkiismeret-furdalás nélkül használhatják.

Arról azonban, hogy pornót nézni megcsalásnak számít-e, megoszlik az emberek véleménye. A férfiak hajlamosabbak azt mondani, hogy nem, a nők viszont igencsak féltékenyek a pornószínésznőkre, mert riválisokat látnak bennük. Egyes kimutatások közben azt tárták fel, hogy könnyebben lépnek félre azok, akik rendszeresen néznek pornót, mint akik nem.

A pasik és a pornó

A pornófilmek kicsit sem titkoltan a férfiak kíváncsiságára, újdonság iránti vágyaira és szexuális ábrándképeire építenek. A pornó leginkább a nemileg igen aktív, 18 és 39 év közötti férfilakosságot érdekli a legjobban, és ők be is vállalják ezt. A statisztikák szerint a férfiak háromszor annyi időt töltenek pornóval, mint a nők, és az emberek havonta 2-4 nap néznek pornót, akkor is leginkább tévében. A legnagyobb magyar pornósite-ok látogatottsági adatai azonban rácáfolnak ezekre a kijelentésekre. Az emberek félénkek és túlzottan szerények, ha pornózási szokásaikról faggatják őket. Inkább kevesebbet mondanak, hogy beleférjenek a „normál” kategóriába, mert túl sok pornót nézni nem erény, sőt még mindig a tiltott dolgok közé tartozik.

 

A pornó a férfiak életében nem nagy ügy, amolyan szexuális segédeszköz az egyszerű és gyors kielégüléshez, illetve a kielégülésen keresztül feszültséglevezető. Boldog párkapcsolatban élő férfiak is néznek pornót, de ha ez kiderül, gyakran párkapcsolaton belüli feszültséghez vezet. A férfiak, evolúciós küldetésük szerint, minél több nővel szeretnének szexelni, és továbbadni génállományukat, éppen ezért szexuális ábrándjaikban igen sok nő szerepel. A pornó jó terep vágyaik kiéléséhez, és 10 férfiból 7 ennél tovább nem is megy.

 

A nők és a pornó

A nőknek készített pornófilmek csúfosan megbuktak. A nők, ha néznek is pornót, főleg az érdekli őket, hogy miért érdekes ez a férfiak számára, és ellentétben a férfiakkal, a vizuális inger nem elégíti ki őket. A nők érezni és átélni szeretnék inkább a szexet meg a szerelmet. A nők a pornóval szemben inkább az erotikus filmeket és a romantikus regényeket részesítik előnyben. A nőknek, még akkor is, ha bizonyos életszakaszokban szexéhes vadmacskák, a szex az út az érzelmi kötődéshez és a biztonságos családi fészekhez. Sajnos a nőkről készült felmérések megbízhatatlanok, mert ha egy férfi néz pornót, az nagyon férfias dolog, viszont ha egy nő, akkor a többi nő igen ferde szemmel méregeti. A rendelkezésre álló adatok szerint úgy tűnik, hogy az interneten pornót nézők negyede nő. Sok nő azért tiltakozik a pornó ellen, mert a nőket méltatlan, kiszolgáltatott helyzetben ábrázolja, de az igazsághoz tartozik, hogy a női pornókarakterek tökéletes testű, féktelen szexéhséggel megáldott démonok, akik bármelyik pillanatban elcsavarják a férfi fejét. Dolgozó, párkapcsolatban élő, gyereket nevelő nő azonban fényévekre van ettől a karaktertől, és joggal féltékeny. Azonban a pornó a nőnek, ugyanúgy, mint a férfinak, lehet az előjáték része, csak nem kell túl komolyan venni.

Pornó a hitvesi ágyban

Sok nőnek csalódást okoz, ha a partnere pornót néz. A csalódás ritkán fakad abból, hogy őt kihagyták, sokkal inkább abból adódik, hogy a férfinak ilyen ízléstelen és mocskos dologra van szüksége. Sőt, a nagy női kombinatorika gyakran oda vezet, hogy biztos azért néz párja pornót, mert ő nem elég jó az ágyban.

Manapság közkeletű félreértés nők körében, hogy a férfiak olyan nőkre vágynak, mint a pornószínésznők. Tévedés. A férfiak minden nőt megnéznek, és szeretik a pornót, de rosszul is lennének, ha feleségüket egy század katonával találnák az ágyban, vagy olyan nevetségesen viselkedne és játszaná meg magát szeretkezés közben, mint a pornószínésznők. Persze az is előfordul, hogy a férfinak és a nőnek kedve támad home videót készíteni, és leutánozni a profikat. Mivel felnőtt emberek, szabad akarattal, az ő döntésük. Vérmérséklettől függ, ki mire vágyik, mit vállal be.

Arra sincs általános recept, hogyan is optimális a pornót nézni. Egyszerű eset, amikor a férfinak és a nőnek is kedve van hozzá, és együtt nézik. Bonyolultabb, amikor a nő megsértődik és ultimátumokat gyárt. Bár legtöbbször az a helyes, ha megbeszélik a párkapcsolaton belüli konfliktusokat, viszont ha nincs mindkét fél számára optimális megoldás, akkor az „én diszkréten csinálom, én pedig nem foglalkozom vele” taktika is gyümölcsöző lehet.

A hivatkozott statisztikai adatok: median.hu, Szex-teszt »

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Szeretkezés.lap.hu »
Párkapcsolat.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

Exit mobile version