Tippek lánykérésre – Kedvcsináló, nem csak pasiknak

S.V. | 2009. Május 19.
Romantikus, hagyományos, extrém, vicces, előre megbeszélt, netán spontán? Feltérképeztük a lehetőségeket lánykérés dolgában. Ha már volt benne részed, azért, hogy nosztalgiázz, ha pedig még nem, azért, hogy tudd, mire számíts.

Ahány pasi, annyiféle lánykérés. Némelyiknek vérében van a romantika, míg másoktól távol áll a dolog enyhe gyanúja is. Persze ha az igazitól hangzik el a nagy kérdés, mi, nők felhőtlenül örülünk még a legügyetlenebb lánykérésnek is, és ez így is van jól. Na de azért közel sem mindegy, hogyan történik a dolog, hiszen ez olyan pillanat, amelyre egy életen át emlékezni fogsz. Na és persze az sem mindegy, mit mesélsz majd a barátnőknek, na meg az unokáknak.

 

Tippek romantikus lánykérésre:

• hangulatos étteremben,
• nyaraláson,
• egy olyan helyen, mely közös emlékeket idéz,
• ünnepnapon, évfordulón,
• a természet lágy ölén, piknikezés vagy csónakázás közben,
• egy tipikus romantikus helyen, például egy kastélyban.

Romantikus

Akik copfos kislány koruk óta álmodoznak a nagy pillanatról, általában romantikus lánykérést képzelnek el valami álomszép helyen. Nem is gondolnánk, hogy a legtöbb pasi milyen kreatív tud lenni ezen a téren. Eszter három éve járt együtt Zsolttal, amikor a fiú elhívta egy meglepetésrandira.
„Bekötötte a szemem, és azt mondta, elvisz valahova. Kérte, csak bízzam meg benne. Megfordult a fejemben a lánykérés gondolata, de nem mertem remélni, hisz eddig szó sem volt erről köztünk.”
Eszter csak akkor vehette le a kendőt, amikor megálltak az autóval. „Nem hittem a szememnek. Ahhoz az eldugott tóparti padhoz vitt, ahol olyan sok időt töltöttünk a kapcsolatunk elején. Már teljesen megfeledkeztem róla. Ez önmagában is hatalmas élmény volt, de csak ezután jött az igazi meglepetés.” A fiú letérdelt, és megkérte a lány kezét, aki válaszul nemes egyszerűséggel a nyakába ugrott.

Bár a legtöbb hölgy szereti a romantikázást, nem árt az uraknak odafigyelniük a mértékre! Ha ugyanis a lány egyáltalán nem fogékony erre, akár rosszul is elsülhet a dolog. Erről mesélt nekünk Ildikó:

„Az első férjem egy elegáns vendéglőben kérte meg a kezem. Az asztal telis-tele volt gyertyával, a gyűrűt pedig a pincér hozta ki. Laci letérdelt, és hosszan szerelmet vallott, aztán megkérte a kezem. Persze ekkor már a mindenki minket nézett, ami engem nagyon zavart, mert nem szeretek a középpontban lenni, így nem is tudtam rendesen odafigyelni rá. Persze igent mondtam, de jobban örültem volna, ha nem egy rakás idegen emberrel kell megosztanom ezt az élményt.”

NLCafe-tipp: Az esküvődre készülsz, és még mindig a tökéletes helyszínt vagy ruhát keresed? Egypár pénztárcakímélő tipp sem jönne rosszul? Álomesküvő rovatunkban minden gondodra megoldást találsz! Segítünk, hogy a nagy nap tökéletes legyen! nlc.hu/alomeskuvo »

Hagyományos

Ha egy férfi a hagyományokhoz hűen szeretné megkérni kedvesét, annak bizony a leendő apóshoz kell fordulnia ez ügyben. A régi szokás nagyon szép, azonban ezzel is óvatosan kell bánni, hiszen a modern nő szeret maga dönteni a sorsáról. Ágiék a középutat választották:

„A párom előzőleg többször megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha egyszer csak megkérné a kezem. Mindig boldogan válaszoltam, hogy természetesen örülnék neki. Bár tudtam, hogy hagyománytisztelő, konzervatív családból való, arra azért nem számítottam, hogy a vasárnapi ebédnél az édesapámtól kéri meg a kezem. Meglepődtem, de nagyon örültem neki, és persze a szüleim is nagyon boldogok voltak. Ráadásul a méretemre igazított, meseszép antik gyűrűt kaptam, amely még a nagymamájáé volt, tehát a családi örökség része. Régen azt hittem, ilyen csak a filmekben fordulhat elő.”

 

Néhány tipp extrém lánykérésre:
• hatalmas ponyva „hozzám jössz feleségül, Kati?” felirattal,
• hatalmas nyilvánosság előtt, például sporteseményen, moziban, színházban,
• extrém sporttal egybekötve.

Extrém

Vannak, akik nem érik be a romantikával vagy a hagyományokkal, és valami őrültebbre vágynak. Egy ejtőernyős lánykérés hatalmas élmény lehet, na már ha mindkét félnek bejön a dolog. A leendő vőlegénynek tehát kitűnően kell ismernie kedvesét. Péternek ezzel nem volt gondja.

„Tudtam, hogy Anna imádja az extrém dolgokat, és régi álma, hogy kipróbáljon valami vadvízi sportot, ezért az egyéves évfordulónkon megleptem egy szlovéniai raftingtúrával. Közvetlenül az első vízi élményünk után tettem fel a kérdést, amikor még mindkettőnkben túltengett az adrenalin. Hihetetlen élmény volt. Egyáltalán nem számított rá, de nagyon boldog volt.”

Aki lánykérésre adja a fejét, akár erre szakosodott rendezvényszervező irodák segítségét is igénybe veheti. Ennek előnye, hogy igazán különleges, egyedi ötleteket sorakoztatnak fel, ráadásul megteremtik a megfelelő körülményeket is, ami – főleg az extrém lánykérések esetén – különösen fontos.
Tipp: www.leszelafelesegem.hu

 

Spontán

Míg egyes férfiak hetekkel előbb szervezkedni kezdenek, és akár szakszerű segítséget is igénybe vesznek, addig mások a spontaneitásra esküsznek. Sok nő is így van ezzel, mert úgy vélik, a meglepetés élménye sokkal jobb, mintha már hetek óta lenne valami a levegőben. Egyik fórumozónk leírta saját történetét:

„Nem tartozom a szentimentális fajtához. Így a »lánykérésem« sem volt az. Valami ilyesmit hallottam a páromtól: »Kanadába megyek két évre. Onnan Svájcba, majd Algériába pár évre. Szeretőt nem, de feleséget vihetek magammal. Gondolkozz! Két hét múlva indulnánk, ha igent mondasz.«”

Lányos

Sokan még mindig azt vallják: nem normális, ha a hölgy kezdeményezi a lánykérést. Azonban a világ változik, a nők pedig egyre önállóbbak lesznek, és gyakran bizony a kezükbe veszik az irányítást. A Nők Lapja Cafe egyik fórumozója így ír a téma kapcsán:

„Nem baj az, ha nem jött el a herceg értünk a fehér lovon (Mercedesen). A lényeg, hogy teljesült a vágyunk, és összeköthettük a sorsunkat azzal, akivel szerettük volna. Ma már egyre kevesebb nő szégyelli, hogy ő kérte meg a saját kezét, vagyis hogy egy bizonyos idejű együtt járás/élés után megpendítette párjának, hogy most már igazán feleségül vehetné.”

Ezt igazolja Móniék története is. A lány nagyon szeretett volna hozzámenni párjához, Lászlóhoz, aki azonban csak nem akarta feltenni a kérdést.

„Tudtam, hogy szeretne családot, gyerekeket, ugyanakkor azt is, hogy ő már csak ilyen határozatlan típus. Szereti a dolgokat halogatni. Pont az ellentétem. Amikor úgy láttam, igazán boldogok vagyunk, és anyagilag is helyrejöttünk, viccesen bedobtam a kérdést: »Mikor akarsz végre feleségül venni? Mert én már alig várom, hogy hozzád mehessek.«” László válasza rövid és egyértelmű volt: „Akár most azonnal” – mondta.

De sajnos nem minden önálló kísérlet ilyen sikeres. Ha a pasi nem csupán halogató típus, hanem valami oknál fogva egyszerűen nem akar nősülni, akkor a legbájosabb lányos lánykérés sem ér fabatkát se, sőt a női önértékelés könnyen összetörhet a visszautasítás súlya alatt. Ezért csak az a hölgy vállalja be a nagy kérdést, aki biztos a dolgában. Sokan pont ezért konkrét lány- vagy pasikérés helyett inkább csak pedzegetik a témát. A „mit gondolsz a házasságról?” típusú kérdésekből sok minden leszűrhető a partner hozzáállását illetően, anélkül, hogy bárki megégetné magát.

Azonban van egy eset, amikor valószínűleg mindenképpen a lánynak kell kezdeményeznie a dolgot: ha egyszer már valami oknál fogva visszautasította partnerét, például mert a fiú túl korán tette fel a kérdést. Ha meg is érti a lány döntését, valószínűleg nem igazán lesz kedve újra próbálkozni. Ilyenkor nincs mese, a hölgynek kötelessége megtenni a következő lépést.

Láthattuk, a lánykérések ötlettára szinte kifogyhatatlan. A férfi feladata eldönteni, melyik passzol igazán kedvese személyiségéhez. Ehhez azonban elengedhetetlen a kiválasztott hölgy alapos ismerete. Ha ez megvan, nem csúszhat hiba a dologba. Ha meg mégis, ha a lánykérés nem olyan lenne, ahogy azt megálmodtad, netán döcögősen megy, esetleg ügyetlenül sikerül, ne törődj vele, csak a lényegre figyelj! Lehetőséget kaptál arra, hogy összekösd az életed azzal az emberrel, aki oly sokat jelent a számodra. És ez nem mindenkinek adatik meg.

Extra tippünk: Esküvőre készülsz? A Nők Lapja Esküvő honlapján rengeteg hasznos tippet, ötletet találsz, szakértők, katalógusok, letölthető dokumentumok segítik a készülődést, hogy a nagy nap valóban tökéletes legyen. www.nleskuvo.hu »

Exit mobile version