A vőlegényem nem képes a kielégülésre

nlc | 2009. November 02.
Bár a vőlegényemmel minden együttlétet élvezünk, nála teljesen hiányzik a fizikai kielégülés. Szervi problémát nem találtak nála, így teljesen tanácstalan vagyok.

Tisztelt Doktornő!

A vőlegényem és én két éve vagyunk együtt, egy éve együtt is lakunk. Mindketten 22 éves, egészséges, életvidám emberek vagyunk, nagyon szeretjük egymást. A problémánk a testi-lelki kielégülés. Nálam a lelki kielégülés hiányzik, a páromnál pedig a testi. Kezdetben úgy gondoltuk, ketten is meg tudjuk oldani, de úgy érzem, szakszerű segítségre van szükségünk.

Több urológusnál is jártunk, fizikai rendellenességet nem észleltek, minden helyesen működik, akárcsak más férfiaknál. A potenciája órákig is kitűnően működik, orgazmusa is van, de nincs ejakulációja. Kisiskolás korában kezdett önkielégítést végezni, és 20 éves koráig csak ő és a keze létezett. Pszichés problémának valószínűsítették, azt tanácsolták, forduljunk szakpszichológushoz. Kicsit körülnéztem a neten/fórumokon, és számunkra horribilis összegű terápiát javasoltak – sajnos ezt nem tudnánk kifizetni. A párom egyébként hallani sem akar pszichológusról, mert úgy gondolja, hogy a gyerekkorra fognák (hosszú válás, gyermekelhelyezési perek).

Bár azt mondta, neki így is nagyon jó és élvezetes az együttlét, kezd nagyon rám nehezedni ez a dolog. Van, amikor aktus közben elsírom magam, és úgy érzem, nem lehetek ennyire önző – ha az ő kielégülése nem teljes, akkor nekem sem szabad. Ő mindig azt mondja: ne butáskodjak, minél jobb nekem, annál jobb neki is. Néha úgy érzem, csak azért nem akarom az aktust, hogy ne érjen csalódás. Már mindent megpróbáltunk, amit csak lehetett. Tanácstalan és kétségbeesett vagyok! 

Kérem, segítsen nekünk! Szeretném tudni, milyen alternatíváink vannak.

Köszönettel:
Anna

Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet!

Tisztelt Anna!

Akiknél szervi működésbeli zavar van, de annak az urológusok nem találták meg a reális oki hátterét, annál joggal lehet arra gyanakodni, hogy az ok pszichés eredetű. A szervezet olyan csodálatos, hogy a működésbeli tünetről ki lehet találni az oki hátteret is. Úgy mondják ezt: „szervbeszéd”.

Aki kisiskolás korában kezdi az önkielégítést, annál akkor még természetes, hogy nincs magömlés, ez akkor is így van, ha kielégülési érzése van. Hiszen kamaszkor előtt még valóban nincs ondókilövellés, ahogy lányok sem lehetnek terhesek, ha még nem menstruálnak, azaz nemileg éretlenek. Így van ez a fiúknál is. Amíg a kamasz fiúnál nem jelentkezik az éjszakai magömlés (álmában), addig erre még nem érett.

Ezt meg lehet szokni: azt, hogy nem is kell magömlés az örömszerzéshez. A fiúknál az éjszakai magömlések hasonlóak biológiailag, mint a lányoknál a menstruáció: ez jelzése a nemi érési folyamatnak. Neki, miután van orgazmusa, valóban élvezetes az együttlét, ha nincs, ez nem a maga kudarca. Ezt higgye el! Ez majd akkor okoz gondot, ha gyereket akarnak, addig semmi baj. Persze a partnerkapcsolatban megtanulják a közös élvezet örömét, de akinél az előző forma rögzült, azt valóban nehéz „átállítani”.

Magának miért hiányzik az ondó? Napjainkban ez talán azért maradt fenn nála, mert szorong attól, hogy gyereke lesz. Erre 22 éves korban még ráérnek. Ha ez a szokás még azután is fennmarad, miután már családot szeretnének alapítani, akkor érdemes erre a hibára „gyógyírt” keresni. Könnyen lehet, hogy a gátlás spontán oldódik – egy idő után. Most egyelőre örüljön, hogy nem kell fogamzásgátlót szednie, hiszen ennél jobb úgysem létezik. Ha nincs magömlés, gyerek sincs, de attól orgazmusa még lehet.

A háttérokot én is a „gyerekkorra fogom”, de nem az egyéb, hanem a fent említett ok miatt. Nyugalom! Kétségbeesnie emiatt igazán nem kell!

Üdvözlettel:
Lux Elvira

Exit mobile version