„Mi utáljuk, ha a közösségi oldalakon ilyeneket kell olvasnunk, vagy bárhol máshol ezzel nyáladzik valaki, hogy a párommal és/vagy a kedvesemmel! És te?” Ez a mottója annak a klubnak, amely Vincze Judit kezdeményezésére indult el körülbelül fél éve az egyik közösségi portálon. De miért nem szeretjük a „párommal” és a „kedvesemmel” kifejezéseket? Ha nem ezeket használjuk, akkor mi marad az összetartozás kifejezésére?
Vincze Judit azért alapította meg a klubot, mert úgy gondolja, ezek a szavak már elvesztették a régi jelentésüket, inkább mesterkéltnek és kevésbé őszintének hatnak. Szerinte vannak olyanok, akik számára a „párom” és a „kedvesem” szavak mögött még vannak értékek, de ők a kisebbséget jelentik. Elmesélte, hogy néhányan felháborodva írtak neki, hogy biztosan azért utálják a klub tagjai ezeket a kifejezéseket, mert nincs olyan ember, aki iránt ilyen érzéseket táplálhatnának. Judit úgy gondolja, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz, az is élhet boldog párkapcsolatban, aki nem mondja azt, hogy „kedvesem” – a klubtagok számára ez a kifejezés nem jelent semmiféle mögöttes tartalmat. Éppen ennek köszönhető a klub népszerűsége is, hogy sokan a fenti szavakat kiüresedett frázisnak tartják, és ezt be is ismerik.
A csatlakozók között gyakori vélemény volt, hogy „párja a zoknimnak van”. De volt olyan is, aki azért nem lépett be a klubba, mert úgy gondolta, hogy „ha valakit szeretek, az felőlem rakott krumplinak is hívhat”. A klubtagok szerint a keresztnév a legjobb megszólítás, a „kedvesem” és a „párom” sokak szerint lealacsonyító kifejezés, amely azt sugallja, hogy valakinek a része a másik, nem egy önálló ember, így számos esetben a saját személyiség is eltűnik. A „kedvesem” ellen valaki úgy érvelt, hogy mindenkinek önmaga a legkedvesebb. Egy másik vélemény szerint azért nincs értelme a kifejezésnek, mert a mögötte álló személy mindig változhat, a másik pedig azért túlzás, mert a párját talán soha nem találja meg az ember.
Más nyelvekben is megjelennek olyan becéző formák, amelyek kifejezetten trendinek számítanak, az állatneveken túl népszerűek az ételnevek, ilyen például a spanyolban a „medianaranja” (fél narancsom) kifejezés, az angolban a „sweetie pie” (sütipofi) szókapcsolat vagy a franciában a „choux à la crème” (képviselőfánkom) elnevezés. Az angolban nagyon elterjedt a „honey” (mézem), „sweetheart” (édesem, szívem) szavak használata, amelyek szó szerinti magyar megfelelője nagyon furcsának, végtelenül nyálasnak hatna, ám angolul teljesen átlagos, kedveskedő kifejezések.
| A nyelvész szemével |
Szeredi Dániel nyelvész szerint minden emberi nyelvre jellemző a metaforikus kifejezésmód. Ez a fenti kérdés esetében azt jelenti, hogy minden nyelvben nagyon sok kifejezést használnak olyan személyek vagy tárgyak megnevezésére, amelyekhez a beszélőnek erős érzelmi kötődése van. Így a párkapcsolatban vagy szülő-gyermek kapcsolatban használatosak pozitív kötődésű vagy kicsinyítő, becéző melléknevek, pl. „kedvesem”, „kicsim”, „aranyom”, „drágám”, és metaforikus becézések, pl. állatnevek: „maci”, „bogár”, „cica” stb. A „párom” kifejezés első nézésre nem tűnik becéző jellegűnek, de valószínűleg ezzel a megnevezéssel a szerelmesek kapcsolatuk komolyságát akarják a külvilág felé hangsúlyozni.
– Minden beszélő a nyelvi stílusát saját maga ízlése alapján alakítja. Egy beszélő vagy egy pár bizonyos kifejezéseket különösen gyakran használhat, lehetnek saját újításaik egymás megnevezésére, becézésére, valamint lehetnek kifejezések, amelyeket egyáltalán nem kedvelnek. Leginkább a túlzott becézés, komolytalanság, illetve éppen a túlzott komolykodás nem tetszhet egyeseknek. Másrészt bizonyos kifejezéseket különböző társadalmi csoporthoz, életkorhoz köthetnek a nyelvhasználók.
A csoport falán hozzászólók attitűdjéből az látszik, hogy számukra túl kedveskedő, túl nyálas a „kedvesem”, „párom” kifejezések használata. Nem hiszem, hogy közelebbről meghatározható lenne az a társadalmi csoport, amelyhez tartozók így gondolkoznak, inkább nyelvi vagy párkapcsolati viselkedéstípusok közti választásról van szó – mondta a nyelvész.
| A pszichológus szemével |
Dr. Csides Kata pszichológus szerint ezeket a szavakat általában egy adott csoporton belül – baráti körben vagy munkatársi kapcsolatokban – használjuk partnerünk pozíciójának meghatározására.
– Ezzel az összetartozásunkat fejezzük ki. Amennyiben ez bizonyos személyekből utálatot vált ki, mivel „nyáladzásnak” minősül, akkor felmerül a kérdés: szégyelli a társát? A „kedvesem” miért nyálas? Tényleg régimódi és finomkodó lenne? Milyen érzelmekkel rendelkezhet, aki így nyilatkozik? Mi a gond az elköteleződéssel?
A mai társadalom fiatalabb tagjainak lehet, hogy szükségük van egy bizonyos „vagányságra” vagy „trendiségre”, amit ezzel kívánnak kivívni a többiek között. Az újabb generáció mindig is talált magának új fogalmakat, amelyeket előszeretettel hangoztatott, hiszen szeretik a „polgárpukkasztást”. A fiatalok mindig másképp szeretnének élni, mint a szüleik: más vágyakkal, más érzelmekkel.
Dr. Csides Kata egyetért azzal, hogy társaságban a keresztnevén mutassuk be a partnerünket, ott nem illik „cicuká”-nak, „maciká”-nak titulálni társunkat, mivel degradáló lenne. Azonban ha a másik jelenléte nélkül beszélünk róla, szerinte a „kedvesem” vagy a „párom” megnevezés a helyénvaló.
– Az igaz, hogy a becézésben megjelenik az alá-fölé rendeltség. A párkapcsolatok pedig csak akkor tudnak egészségesen működni, ha egyenrangúság van a két fél között. Tehát a legfontosabb az egymás közötti tisztelet, megbecsülés, figyelem, gyengédség, szeretet. Nyelvünk hihetetlenül gazdag. Alkalmas a becézésre is, de a „szeretem” szóban is számos lehetőség rejlik: kedvelem, kellemes számomra, szimpatikus, kedves, ragaszkodom hozzá, fontos nekem, jó vele lenni, kötődöm hozzá, vonzó számomra… Használjuk ki bátran a magyar nyelv adta lehetőségeinket! És merjünk megnyílni, felvállalni az érzéseinket!