Miért csalják meg a nők a férfiakat?

Mittelholcz Dóra | 2010. Május 13.
Egy kutatásból kiderült: a nők is legalább annyira, mint a férfiak... Az okok persze különbözőek. Következzenek a megdöbbentő számok – Peller Mariann és Tari Annamária tálalásában!

Sokan azt gondolnánk, hogy a férfiak jóval többször csalják meg a párjukat, mint a hölgyek. Hát…, egy friss kutatás szerint ez azért nem teljesen így van, meglepő eredmény született: a két nem nagyon közel áll egymáshoz a félrelépési mutatók terén. A megkérdezett nők 41,1%-a csalta már meg egyszer vagy többször a párját, a férfiaknál ez az arány 41,9%.– Számomra az is hűtlenségnek számít, ha egy csók elcsattan. Hiszen már azzal is másra vágytunk, és nem a saját párunkra. Azt azonban hozzátenném, hogy most az egy-két éves kapcsolatok esetéről beszélek, igazán hosszú, öt év feletti együttlét terén még nincs tapasztalatom… Éppen ezért lehet, hogy később változni fog a hűtlenségről alkotott véleményem! – mondta Peller Mariann,  akivel szintén előfordult már, hogy egy csók erejéig félrelépett. De mint mondja, a kapcsolata akkor még alakulóban volt, érezte, hogy nem lesz az igazi, és végül nem is lett belőle semmi.

 

A Hallmark csatorna nem reprezentatív, 555 fő részvételével végzett kutatásában természetesen a megkérdezettek  nagy része a legtöbb esetben, míg valamivel kevesebben teljes mértékig elítélik a hűtlenséget… A felmérésben résztvevők 59%-a soha nem lépett félre, 19%-a életében egyszer kötött ki más ágyában, de megbánta tettét. Az eredmények szerint csupán a megkérdezettek 22%-a csalta meg többször is párját.
Az első szerelmemnek meg tudtam bocsátani, hogy megcsalt, igaz, mire ez megtörtént, kiszerettem belőle. Viszont azóta nagyon jó barátok vagyunk – mesélte Mariann.

 Szavazz, ha mersz! De őszintén: Te már csaltad meg a párod?

Tari Annamária klinikai szakpszichológus szerint csak akkor tudjuk megbocsátani, hogy hűtlenek voltak hozzánk, ha belátjuk azt, hogy egy kapcsolat két emberen múlik, és a megcsalt félnek is volt része abban, ami történt. A megbocsátás és a bizalom visszaállításának kérdése azonban két különböző dolog. Az utóbbi jóval nehezebb lehet, bár a szakember szerint ha két ember tényleg szereti egymást, kemény munkával ez is lehetséges. – A kapcsolatok esetében a legtöbb probléma abból származik, hogy rosszul választottuk meg a társunkat, hogy nagy kompromisszumokat kellett kötni érte, vagy hogy nagy erőfeszítések árán tudott csak elindulni az egész.  A másik dolog, amit sokan elfelejtenek, hogy egy-egy kapcsolat két emberen múlik, nem hibáztatható csak az egyik fél. Egy növényt is folyamatosan ápolni kell, mert különben kipusztul. Ilyen a szerelmi viszony is. Oda kell figyelni magunkra és a másikra is  – mondta Tari Annamária.

A  felmérés, amelyet  A férjem védelmében című sorozat ihletett, arra is rámutatott, hogy a nők leginkább akkor csalják meg a kedvesüket, ha nem kapnak meg tőle mindent, amire szükségük volt, illetve ha nem érzik lelki társnak a párjukat. A legtöbb esetben a férfiak szexuális kilengése mögött azonban – ahogy azt gondolnánk is – az áll, hogy nem tudnak ellenállni a fizikai vonzalomnak, változatosságra vágynak, illetve nem akarják elkötelezni magukat.

Exit mobile version