– Mi motivál egy luxusprostituáltat, hogy – még ha név nélkül is – kiteregessen?
– Évekkel ezelőtt találkoztam ezzel a lánnyal egy szórakozóhelyen. Nem tudtam, mivel foglalkozik, ő pedig, miután megtudta, hogy újságíró vagyok, folyamatosan húzott, hogy mennyi témát tudna adni nekem… Én nem vettem komolyan, aztán jóval később megint összefutottunk, és még emlékezett rám. Azt mondta: „Na, most már megírhatod!” Visszakérdeztem, hogy „mit?”. Ő pedig elmondta, hogy mivel is keresi a kenyerét… Így született meg az életéről szóló könyv gondolata. Közben bennem is sokszor felvetődött, hogy mi motiválhatja őt a megjelentetésben. Érdekes, mert ebben az esetben nem a pénz, pedig amúgy az egész élete a pénz körül forog. Azt gondolom, leginkább a görcsös önigazolás vezérelte. Annak bizonyítása, hogy igenis megéri ezt az életet választani. Ő egyébként nem prostituáltnak nevezi magát, hanem „üzletasszonynak”. Egyszer azt mondta, hogy számára, amikor eladja a testét, az olyan, mint amikor egy kereskedő elad egy mobiltelefont.
„Egyszer azt mondta, hogy számára, amikor eladja a testét, az olyan, mint amikor egy kereskedő elad egy mobiltelefont.”
– Nem tartasz attól, hogy lesznek olvasók, akiknek az lesz a könyved üzenete, hogy tényleg megéri ezt az utat választani?
– Nem. Leginkább elrettentő példákkal szolgál a könyv. Különösen a főhős dubaji útja ilyen, de említhetnék egy sor más megaláztatást, amit itthon szenvedett el – ezek mind részletesen megjelennek a könyvemben.
– Mit árulhatsz el a főhősödről – azonkívül, hogy egy létező luxusprostituált?
– Annyit, hogy ismert nő. Sokszor látható a médiában.
– Miért bízik meg ennyire benned?
– Egyrészt szerződést is kötöttünk, melynek része, hogy nem derülhet ki a személyazonossága. Másrészt én sem engedhetem meg magamnak, hogy bármilyen szinten utaljak a kilétére. Óriási bizalmat kaptam, amivel egy újságíró, ha hiteles akar maradni a szakmában, nem élhet vissza.
– Azt elmondtad, mi motiválta főhősödet, de mi ösztönzött téged arra, hogy éppen egy ilyen témával debütálj mint könyvszerző?
– Nagyon érdekes látni és bemutatni, hogyan lesz egy szegénysorból, panelből induló, kedves, lelkizős, érzelmes lényből egy, a testét óránként 270 000 forintért áruló gép. Ezenkívül a közös munkánk során rengeteget megtudhattam a férfiakról is. Azokról a férfiakról, akik nagyon jó egzisztenciával rendelkeznek, gyerekük, feleségük van, és mégis rendszeres kuncsaftjai egy ilyen nőnek.
„Érdekes látni és bemutatni, hogyan lesz egy szegénysorból, panelből induló, kedves, lelkizős, érzelmes lényből egy, a testét óránként 270 000 forintért áruló gép.”
– Akkor egy harmadik motivációt is meg kell, hogy kérdezzek…
– Ezek a férfiak azért keresik fel a prostituáltakat, mert velük megtehetik azt, amit otthon nem. Konkrétan: kiélhetik az elfojtott szexuális vágyaikat, amik többnyire agresszióval járnak együtt. Egy órára élet-halál urainak képzelhetik magukat, és sajnos az egész sokkal izgalmasabb nekik, mint – mondjuk – egy squashedzés. Bár ütés van mindkettőben.
– Szerepel a fotód a borítón, illetve majd bekerül a könyv kommunikációja során a médiába. Nem félsz, hogy óhatatlanul összekevernek a hősöddel?
– Erre csak azt tudom mondani, hogy Maupassant-t sem gondolta senki erkölcstelen léhűtőnek, csak azért, mert megírta a Szépfiút.
– Mennyire tényszerű ez a könyv, és mennyire jelenik meg benne a te személyed?
– Kb. 90 százalék „dokumentarista” – azaz egy az egyben a lány valós elbeszélése. A maradék 10 százalék inkább csak kis „színezésekre” vonatkozik. Ezek inkább az apró részletek: megváltoztattam lakásbelsőket, a férfiak külsejét stb.
– Nehogy felismerhető legyen egy-két celebférfi…?
– Pontosan! Talán a könyv hitelességét is növeli egy-két vicces eset. Például amikor híre ment, hogy lesz ez a könyv, egy ismert férfi felhívott és megfenyegetett. Elmondta, hogy ha bármilyen módon azonosítható lesz, beperel. Természetesen nem lehet majd felismerni. Egyébként a könyvben a férfiaknak nincs is nevük. Egyrészt, hogy inkognitóban maradjanak az ismert kliensek, másrészt: mert nem jelentenek semmit a lánynak, kivéve szerelmét, Pétert. Egy másik eset pedig néhány hete történt, amikor interjút készítettem egy magazinba egy ismert férfival. Az interjú után még beszélgettünk, és megemlítettem neki a könyvet. Falfehér lett, leizzadt, lemerevedett, és csak annyit hebegett, hogy de ugye, ő nem szerepel benne? Megnyugtattam, hogy nem. De ebből is gondolom, hogy még sokan vannak, akik, bár nincsenek benne semmilyen módon a könyvben, azért benne lehetnének.
– Számodra mi volt a legmegdöbbentőbb a lány elbeszélésében?
– Talán a már említett dubaji kitérő. Azt, hogy ott valójában mi történik ezekkel a lányokkal, senki sem tudja. Ebben a részben naturalista, leplezetlen módon jelenik meg mindaz a testi-lelki megaláztatás, fizikai fájdalom, amin a prostituáltak keresztülmennek. A másik megdöbbentő felismerés pedig az volt számomra, hogy ezek a lányok egyáltalán nem védekeznek – kiszolgáltatottak az összes nemi úton terjedő fertőzésnek.
„Ezek a lányok egyáltalán nem védekeznek – kiszolgáltatottak az összes nemi úton terjedő fertőzésnek.”
– Ezt úgy kell érteni, hogy az aktus „végigmegy”, ha a kedves kliens úgy rendelkezik?
– Igen. Ezer euróért az ügyfél már bármit kérhet. Úgy gondolja, hogy ennyiért már jár neki az is, ha nem akar „kényelmetlenséget”. És a többség tényleg nem védekezik.
– Mi van most a főhősöddel?
– Ugyanazt az életet éli. Jár külföldre, gyűjti a pénzt.
– Mire?
– Ahogy ő mondja: „a gondtalan életre”. Az ilyen nők mindent a pénzzel pótolnak: családot, életcélt, biztonságot… Gondolatban a pénz bújik mellé éjszakánként, és a pénz viszontszereti őt. Mint megtudtam, egy pszichiáter egyszer azt mondta a lánynak, hogy ez valós érzés: a pénzbe tényleg bele lehet szeretni. Hát, neki sikerült.
– Mi a célod ezzel a könyvvel? Miért írtad meg?
– Egész egyszerűen az igazságot akartam megmutatni. Hogy milyen a magukat modellnek valló, valójában luxusprostituáltak világa. Illetve hogy – ítélkezés nélkül – megmutassam a magyar férfisztár-világ egy másik oldalát.
(A megjelenéskor, október végén részleteket közlünk a Hamis gyönyör című könyvből, itt, a Nők Lapja Cafén!)