| Mitől lesz valaki kapcsolatfüggő? |
A napokban mintegy ezredszerre jött velem szembe egy mondat párkapcsolati játszmákról és a nemek harcáról, és immáron ezredszerre is kiütötte nálam a biztosítékot. Kétségtelen, hogy a nőről és férfiról való szélsőséges gondolkodásunkat szinte az anyatejjel szívjuk magunkba, és Magyarország egyelőre nem jeleskedik túlságosan a nemi szerepek liberalizációja terén, mégis úgy érzem, ideje lenne, hogy az élet végre a maga változékony gazdagságával tükröződjön az újságok lapjain is. Gyakorló pszichológusoktól látom leírva, hogy a dolgok rendje, hogy „a hím verseng a nőstényért, aki pedig odaadóan várja, hogy meghódítsák. Napjainkra ez a helyzet megfordult és ez az oka, hogy ma ennyi működésképtelen kapcsolat van, mert egyre több a versenyben megkeményedett nő, és ez a szerepcsere közben elpuhítja az erősebbik nemet”.
Csak gyanakvással tudom kezelni, amikor a nemek társadalomban betöltött szerepét bárki is a „természet törvényére” hivatkozva próbálja magyarázni. Nők és férfiak társadalmi szerepei (és ez alól talán már valóban csak a szülés és a szoptatás a kivételek) kizárólag emberi produktumok, és mindig az adott kor kulturális elvárásait tükrözik. Arról nem is beszélve, hogy az állatvilágban is sokféle minta létezik hímek és nőstények párzási és utódnevelési szokásaira. Azt gondolom, hogy ezekből meglehetősen tudománytalan esetlegesen kiemelni néhányat, és azokból sommás megállapításokat tenni egy városi civilizált – amúgy igen heterogén – populációra.
| Mester Dóra szexoktató |
Az erősebb nem
A férfiakat gyakran emlegetik az „erősebb nemként”. Az erősebb nem azért erősebb, mert ebben a kultúrában hosszú évszázadok óta kedvezőbb társadalmi pozícióban vannak képviselői. Több pénzt keresnek, a magasabb presztízsű munkahelyeken zömében ők ülnek, és jelentősen kisebb részt vállalnak az alacsonyabb megbecsültségű területeken, így a gyereknevelésben vagy a háztartásban. Nem azért nem sírnak és nem beszélnek az érzelmeikről, mert eleve kemény fából faragták őket, hanem mert ezt látták az apukájuktól és az apukájuk apukájától, Stallonétól és Al Pacinótól. Ezek a minták társadalmi elvárásokból születtek, és hogy mára java részük mennyire meghaladott, éppen abból látható, hogy maguk a férfiak érzik tehernek és kényelmetlennek őket.
Nemi szerepeink a hétköznapokban
Bár a média és a közgondolkodás (ha van ilyen) sokszor azt sugallja, hogy lehet nőkről és férfiakról szélsőséges kategóriákban gondolkodni, én mégis azt tapasztalom, hogy a hétköznapokban a hús-vér férfiak és nők élete és szerepei igen változatosak. Vannak férfiak, akik igenis szívesen mosogatnak, vasalnak, büfiztetnek, és vannak nők, akik kickbokszolnak és keményen tárgyalnak. Ez azonban nem azért van, mert mára felborult a nemek természetes egyensúlya, és a sok törtető macsó nő nem hagyja békén szegény elnőiesedett férfiakat. Azért van így, mert elsősorban emberek vagyunk, sokszínű és változatos élettel, ami a szerepeinktől rugalmasságot követel meg. A problémák, a konfliktusok éppen abból fakadnak, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások sokkal rugalmatlanabbak, mint ahogy azt mi, emberek megéljük. Abból van a konfliktus, hogy meg kell kérdeznünk: nem ciki, hogy ez így van? Nem férfiatlan, nem nőietlen? Mit gondolnak rólam? Mi van, ha megszólnak? De az is épp elég, ha egy cikk elolvasása után – akár csak a gondolat szintjén is – felmerül az a kérdés, hogy normális-e az, hogy én „máshogyan” működöm.
A nemek harca?
Engem mindig nagyon zavar, ha a nemek harcáról olvasok. Hiszem azt, hogy ha harcról beszélünk, azt a képzetet erősítjük, hogy nők és férfiak közös életükben nem kooperálnak: nem együtt dolgoznak, együtt élnek, együtt nevelnek gyereket, intim szituációkban nem együtt, egymásnak szereznek örömet és gyönyört, hanem minden téren egymással küzdenek. Én szerencsére mind a munkám során, mind a környezetemet figyelve az előbbit tapasztalom gyakrabban. De miért kell akkor újra és újra erről a harcról olvasnom? Márpedig – legyünk nők vagy férfiak – hol ilyenek vagyunk, hol olyanok. Nőként időnként férfiasan kemények, máskor sírósak vagy gyengédek. Egyszer döntéseket hozunk, máskor meg összeomlunk. És nincs ez másképpen a férfiak esetében sem. Az élethelyzeteknek és a partnereknek megfelelően mindig kicsit másmilyenek vagyunk, és ez szerintem így van jól. Frenák Pál Fiúk című táncdarabjában három férfi a tükör előtt finoman, érzékien gyakorolja a csábítást – majd ugyanezek a férfiak a következő pillanatban vérre menő, állati küzdelmet vívnak. Egy percig sem gondoltam, hogy csak az egyik arcuk lehet hiteles, vagy hogy a finom, feminin mozdulatok zavaróan nőiesek lettek volna. Elhittem, hogy férfiak vannak a színpadon, emberek, változékonyak, izgalmasak.