Ha ezt halljuk, akkor azért elég nagyot kondul a vészharang. Ilyen behízelgően csakis az hazudik, akinek igen nagy rutinja van. Arról nem is beszélve, hogy mégis melyik nő akarna magának olyan pasit, aki nem tudja, hogy mikor van az, amikor egyszerűen hazudni „kell”?
Nekem nem igazán számít a külső.
„Tényleg? Akkor miért vagy velem?” – kérdeznénk a szerencsétlentől, aki jó benyomást akar tenni, miközben épp azt közli, hogy nem tetszünk neki.
Szerintem a pornó undorító.
Szerintünk is. Ezért is töröljük mindig az előzményekből, miután megnéztük. Feltételezzük, hogy a férfiak azért nálunk egy kicsit kevésbé undorodnak tőle, mert valamivel többet fogyasztanak belőle. Vagy ez csupán önkínzás lenne nekik?
Te jobbat érdemelsz nálam!
„Szerintem is.” – Ez az egyetlen értelmes válasz erre a hazugságra, amit persze nem csak a férfiak szoktak mondani. De akinek csak ennyire futja a processzora, annál tényleg jobbat érdemlünk.
Nem horkolok.
Hát persze, hogy nem horkol, csupán alvás közben rezeg a nyelvcsapja a drágának, ötmillió gigahertzen és csilliárd decibellel. Az ilyen csúsztatásokat csakis úgy tudjuk lefülelni, hogy diktafonra vesszük a bizonyítékot és reggel az orra alá dörgöljük, amikor visszatérünk a kanapéról, ahol legközelebb egyébként ő alszik.
Soha nem éreztem még így.
Ez csak egyszer fordul elő a nemes férfi életében, és azt feltételezni, hogy ez pont akkor van, amikor mondja, naivság lenne.
Te vagy a legszebb!
Aha. Persze. Ha a pasink mondja, akkor aranyos kis hazugság, amit szívesen hallgatunk, de ha udvarlásként hangzik el, akkor még a „jaj de szép a szemed”-nél nagyobb lustaságra valló szemenszedett hazugság, ami ugye azt szolgálná, hogy építse a nő önbizalmát, de a gondtalanságával pont az ellenkezőjét teszi.
Nem kívánok más nőt.
Nem feltétlenül vagyunk kíváncsiak rá, hogy szerelmünk kivel töltene el egy éjszakát, még inkább, mint velünk. Így a legjobb ezekről a dolgokról hallgatni. Ha rákérdezünk, vagy ezt a kegyes hazugságot fogjuk kapni, vagy ami talán még rosszabb, az igazságot, amit aztán emészthetünk egy ideig.
Nem volt időm felhívni…
Sosem a hosszútávfutók, bányászok, toronydarusok mondják ezt, hanem többnyire az irodában ülve, időnként nyújtózkodva, időnként kolléganőkkel kávézgatva héderelők, a meetingen kockákat meg háromszögeket rajzolgató, a folyosón mindig komoly arccal lépkedő, kőkeményen dolgozó nyakkendősök, a betűrt flanelinges Linux rendszergazdák és persze a mindezek munkáját vezénylő, feltett lábú újságolvasók. Ha nem telefonál, akkor nem volt kedve, punktum.
Hiszek a férfi és nő közötti barátságban.
Mi is, bár nem biztos, hogy nálunk a barátságba a szex is belefér. Sosem találkoztunk még olyan pasival, akiről ne derült volna ki a nagy barátság egy bizonyos pontján, hogy ha nem akart volna közben mást is, az a barátság akkor is létezne.
Meg tudom magyarázni!
Bár a „meg tudom magyarázni” inkább hatalmas nagy tévedés, mint hazugság, sőt talán leginkább egy kétségbeesett fohász a jóistenhez, mi azért látjuk, hogy hol sántít a kijelentés: ha nincsen semmi turpisság, akkor ugyan mit kéne „megmagyarázni”?