A hét szexkérdése: Hány évesen kezdjük a szexet?

nlc | 2011. December 30.
Melyik életkorban érett meg az ember arra, hogy elkezdje a nemi életet? Megkérdeztük!

 

 
Cickany – Szerintem nem az a lényeg, hogy hány éves vagy, hanem az, hogy ne bánd meg utána. A megfelelő ember, hely és hangulat kell hozzá. Hogy egy jó, és ne egy rossz emlék legyen, mert befolyásolhatja a későbbi szexuális élményeidet is.

Kata – Ódivatún fog hangzani, de házasság előtt soha. Az az igazi, akiről tudjuk, hogy képesek lennénk vele leélni az életünk, és ezt a kedves személyt illeti meg az első joga. Ha mégse, akkor 18 év alatt semmiképp, az felelőtlenség és butaság is egyben.

Gégé – Én 16 voltam, akkor már jó ideje volt barátom, aki 17 éves volt és szintén szűz. Már csináltunk előtte ezt-azt. Amikor elérkezettnek láttuk az időt, kikérdeztem nővéremet a védekezésről, utánaolvastunk a témának. Az első nagyon bénázós, de pozitív élmény volt. Utána még 2 évig együtt voltunk, és a végére egész profik lettünk. Viszont amit a mai fiatalok csinálnak, az több mint sok.

I – Szerintem 18-tól, ha valaki a partnerével együtt elég érett hozzá. Annyira sajnálom a mai fiatalokat… Ők 18-ra kiégnek!

Georgina Bojana – Nem az a ciki, hogy hány évesen, de hogy kivel? Megérte?! Valóban szerelmes voltál? Mert ha nem, akár nőorvos is kivághatta volna egy metszéssel a szűzhártyádat, ha már annyira „fájt”, hogy ott van. Ezt soha meg nem értem! A szerelem attól szép, hogy két ember befogadja egymást, szerelmes és nem ösztönlényként üzekednek. Ennyi.

Zsé – Hehe én 20 voltam, de bepótoltam.

Déé – Nem az a lényeg, hogy hány évesen veszted el, hanem az, hogy kivel, és hogy ne bánd meg. Én például elég fiatal voltam, amikor elvesztettem, de egy olyan emberrel, akivel szerelmesek voltunk egymásba, és tudtam, hogy nem csak a szexre kellenék neki. Közel 1 évig voltunk együtt, de mivel mindketten szüzek voltunk, csak a 4. hónap után éreztük azt, hogy eljött az alkalom. Szóval egyáltalán nem gáz, ha 18 évesen még szűz vagy, sőt a mai világban, úgy gondolom, már megbecsülik ezeket az embereket.

Kommentnyik – Nem az életkor számít, hanem az érettség és felelősség. Egyénileg eltérő, hogy ki mikor éri ezt el. A 18 éves kor teljesen rendben van.

Beus – Én is 18 évesen vesztettem el, de nem egy olyan sráccal, akibe szerelmes voltam. Utólag azt mondom, hogy nem bántam meg, mert ha az igazira vártam volna, akkor 22 éves koromig tartogathattam volna. Szerintem az a ciki, ha valaki csak a haverok miatt veszíti el (hogy ő is nagyfiúnak/nagylánynak tűnjön), vagy éppen csak azért, hogy a pasi el ne hagyjon… A normális életkor szerintem a 17–20 között mozog, ha ettől hamarabb/később, az szerintem nem egészséges.

#1577-es hozzászóló – Szerintem 18 éves életkor előtt felelőtlenség. Egy félig felnőtt gyerek nem látja át a következményeket, és az egész életét tönkretehetik az esetleges következmények (terhességmegszakítás utáni meddőség, nem kívánt gyerek világrahozatala, a nemi betegségek összeszedése…) Lányok, várjátok ki a megfelelő időt!

nnn – Elmúltam 18, amikor először szexeltem. Előtte csak tipitapit engedtem. Tudatosan választottam Őt, bíztam benne. Körülöttem a lányok 13–15 éves korukban letudták. Én 12 évesen csókolóztam először, 15 évesen jártam először egy sráccal (csókolózáson, kézen fogva sétálgatáson, ruhán keresztüli simogatásokon kívül más nem volt), majd 18 éves koromig akadt pár srác, de ők erőltették a szexet, ezért szakítottam velük. Megérte „várnom” a megfelelő partnerre.

Via – Csak gratulálni tudok annak, aki 18 évesen vesztette el a szüzességét! A mai világban a legtöbb lány gondatlanul odaadja magát bárkinek. 19 évesen jött el nálam az a pillanat, de nem sokkal rá férjhez is mentem, és 10 évig éltem házasságba Vele. Ha megkaptuk volna a szülőktől mindketten a megfelelő tanácsot, még ma is együtt élnénk. Büszkén beszélhettem 17 éves nagylányomnak az egészről, mert az apja volt életemben az első és ő lett a férjem is. Nem bántam meg, hogy nem „éltem ki” magam mindenkivel!

Jövő heti szexkérdésünk: Szerinted működhet egy kapcsolat, ha nagy a korkülönbség? Válaszod küldd el nekünk IDE!

Exit mobile version