Kényszerből ne mondj igent!

Mester Dóra | 2012. Január 18.
A hátsó behatolás mind a mai napig aktuális téma, az olvasói kérdésekre Mester Dóra válaszol.

Éppen egy éve, hogy ugyanitt, az NLC-n a Tényleg akkora divat a popsiszex? című írásban meditáltam azon, hogy mitől válnak a szexuális együttlét egyes formái kedveltebbé, érdekesebbé – de legalábbis vitatottabbá –, mint mások. Úgy tűnik, hogy az anális szexszel kapcsolatos kérdések egy év alatt nem sokat veszítettek aktualitásukból.

Hagyd a farom, nem akarom!

A pasimmal a nemi életünk nagyon jó, de nem telik el úgy nap, hogy ne hozná szóba az anális szexet. Ez a műfaj nekem nagyon nem jön be. Volt már egy próbálkozásunk, ami rosszul sült el, berepedtem. Iszonyatosan fájt. Azóta nem merek próbálkozni. Ő azonban irtóra erőlteti. Persze elutasítom, de tudom, hogy neki ez valamiért fontos. A baráti körömben is ezt hallom, a pasik valamiért rá vannak kattanva erre. Tudom, hogy ott szűkebb vagyok, az izgatóbb, de miért nem lehet elfogadni, hogy nekem nem jó? Egy nő legyen szexuális, csábító, vállaljon be mindent, arról már nem szól a fáma, hogy mi van, ha baromira nem élvezi. Hogy verhetem a pasim fejébe, hogy akadjon le a témáról? – Rita

Szerintem több fontos kérdés is felmerül Rita levelében. Az egyik legegyszerűbb, hogy miért is olyan bonyolult tiszteletben tartani, hogyha nem akar a másik valamit? Én már a kamasz iskolásaimnak sem tudom elégszer elmondani, hogy tudjanak nemet mondani. Megfelelésből, jófejségből, szívességből ne menjenek bele semmibe, amit nem szeretnének maguk is, mert a szex nem lesz jó. Úgy látszik, legalább ennyire kell azt is hangsúlyozni, hogy ezt a másik oldalnak meg illik tiszteletben tartani. Szerintem, Rita, neked sem beleverned kell ezt a pasid fejébe, csak következetesen állj ki amellett, amit szeretnél és amit nem. Te tested, te vágyad és pont. Ahogy szerintem minden másban is, egy kapcsolatnak alapfeltétele a másik akaratának, határainak tiszteletben tartása.

Mi is annyira jó az anális szexben?

De mielőtt eljuttok a kategorikus nem kimondásáig, én biztos futnék egy utolsó kört, már csak azért is, hogy kiderüljön, miért akarja az a drága férfi oly nagyon ezt a részedet is magáévá tenni. Én a helyedben próbálnám oldani a jelenlegi befeszült állapotot, és valószínűleg sokat kérdeznék. Biztos meg akarnám érteni a párom motivációját. Ha úgy is tűnik, hogy a pasik „úgy általában” rá vannak kattanva erre, neked mégis az lenne érdekes, hogy a te konkrét pasid mit gondol erről az egészről. Mi izgatja ennyire? Milyen vágyak, fantáziák mozdulnak meg benne az anális szexszel kapcsolatban? Azt gondolom, hogy neki se jó, akár ha ellenállsz, akár kényszerből mondasz igent. Felteszem, számára is akkor lenne ez izgalmas játék, ha te is megtalálnád benne az örömöt, a gyönyört. Mit gondolsz, ez utóbbinak van még bármilyen reális esélye?

Sok nő zárkózik el az anális szextől valami kellemetlen élmény miatt. Ami nem is meglepő. Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy az anális szex – mint fizikai örömérzet – tanulható, pontosabban, tanulandó. Éppen úgy, ahogy egy szokatlan ízzel való barátkozás. Ahogy sok olyan étel van, mint a kelbimbó, az olajbogyó – kinek mi –, ami ambivalens érzést kelthet elsőre, ezért az élvezet eléréséhez kvázi „fel kell készítenünk” az agyunkat. Ugyanez igaz az anális szexre is.

Az ánusz nem behatolásra „van tervezve”. Ebből két dolog mindenképpen következik. Az egyik, hogy az erős, gyűrűs záróizmon való behatolás kisebb-nagyobb fájdalommal jár. A másik, hogy a végbél nem önnedvesítő, mint a hüvely, ellenben igen sérülékeny. Ez a két akadály azonban kezelhető, sőt, a gyönyör szolgálatába is állítható. A fájdalom – bár foka mindenkinél teljesen szubjektív – csökkenthető, ha a fogadó fél is akarja a behatolást, ha pszichésen készen áll rá. Ez egyrészt segíti a záróizmok tudatos ellazítását, valamint a fájdalom pozitív megélését. A sérülések és a súrlódásból adódó érzékenység jó része pedig elkerülhető, ha a párok kellő figyelemmel és megfelelő előkészítéssel kezdenek az anális játékokhoz.

Természetes nedvek hiányában ugyanis bármilyen anális behatolás csak bőséges és folyamatos síkosítással működhet jól. És itt fontos megemlíteni azt is, hogy – ha valahol – a szexnek ebben a formájában nagyon is számít a méret. A végbél záróizma nem dolgok, ráadásul nem nagy dolgok befogadására van kitalálva, teljesen érthető, ha a behatolás fájdalommal jár. Sokaknak ez a fájdalom kifejezetten része a gyönyörérzetnek, de van, akinek ugyanez elviselhetetlen. Az fontos, hogy ezek a negatív érzések ne technikai „hibákból” fakadjanak. Ezért is gondolnám, hogy a pasid vágyának megértése mellett legalább annyira érdemes lehet neked magadban is eldöntened, hogy a te ellenállásod is egyszerű technikai malőrök miatt alakult ki, vagy valami egész más oka van.

És ha a férfi lenne fogadó fél…

Az ánusz és a gát környéke érzőidegekkel sűrűn behálózott erogén zóna, érintése sokaknak okoz örömet. Általában kevesebb szó esik arról, hogy heteroszexuális párok férfi tagjai is élvezhetik, ha a végbélnyílást és környékét kényeztetik, valamint azt, hogy a prosztata – mint a testen belül elhelyezkedő erogén zóna – anális behatolással válik leginkább elérhetővé. Sok férfiban erős az ezzel kapcsolatos hárítás, mert ezt a homoszexualitáshoz kötik, pedig nem kellene. Arról nem is beszélve, hogy az aktív-passzív szerepek fizikai átrendezése mennyi finom érzelmi játékot tesz lehetővé egy intim kapcsolatban.

35 éves férfi vagyok, és már kamaszkoromban felfedeztem, hogy az ánuszom erogén zóna. Nemcsak a prosztatám ingerlése okoz örömet, de a behatolás is. Kipróbáltam ezért a fiúkkal is a szexet, de rá kellett jönnöm, hogy én nőkkel szeretek élni, lenni, szeretkezni is. Az internetről tudom, hogy vannak párok, ahol a nő felcsatolható dildóval képes átvenni a férfi szerepét, de hogyan találok egy olyan nőt, akit nem riasztok el egy ilyen kéréssel? Mit mondjak neki, hogy ne tartson férfiatlannak? És ha megtaláltam, miért akarna ő megdugni engem, amikor ő is azt szeretné, ha benne lenne valaki? – Ákos

Kedves Ákos! Arra nincs biztos receptem, hogy hogyan fogj olyan nőt, aki majd biztosan nyitott lesz ilyen játékokra is. Valamiért azt mondanám, hogy ne az első randira készítsd ezt a kérdést, de ki tudja. Szerintem sokszor preventíve sokkal szemérmesebbek vagyunk, mint kellene. A férfiasságod, maszkulin kisugárzásod egyébként ettől nem fog sérülni, ebben annyi minden szerepet játszik még. Sőt, azt gondolom, nagyon is bátor dolog – és az én szememben biztosan vonzó (és szexi) lenne – egy ilyen vágy őszinte felvállalása. Másrészt, ha kialakult valakivel egy bensőséges és alapvetően őszinte érzelmi viszony, ha tudtok nyíltan beszélgetni erotikus vágyaitokról, szexuális fantáziáitokról, akkor ott helye van annak is, hogy ezt is megoszd a partnereddel. A gátlásoktól mentes kommunikáció részedről például lehet egy szűrő is a partnerkeresésben. És ha mindez megvan, akkor az internet arra pont alkalmas, hogy találj képeket, személyes sztorikat, amik segítenek kideríteni, hogy partnernődben megmozdul-e valami ennek kapcsán.

Én hiszek a humorban is, és abban, hogy a szexben az új dolgok kipróbálást nem érdemes élet-halál kérdéseként kezelni. Nálunk otthon nem egyszer fordult már elő, ha a párom hasonló kérésekkel állt elő, és nekem – elképzelés alapján – sehogyan sem kattant be a dolog, mégis – a játék kedvéért – belementem a kipróbálásba. És aztán saját magamat meglepve – a kezdeti ellenállás ellenére – nem is egy olyan játék volt, ami magával ragadott.

A szexben az a trükk, hogy nem elég, ha csak elképzeljük. A testünket, lelkünket élesben kell a vásárra vinni ahhoz, hogy kiderüljön, bejön-e valami. Nyilván ezért is fontos olyan partnert találnod, akivel nem kérdés a bizalom, akivel meg lehet osztani ha félelmet, szorongást hív elő egy játék, és akinek lehet azt mondani, hogy bocs, ez nem jött be. Attól viszont én nem tartanék, hogy felborul az egyensúly, csak mert mindenki a fogadó fél szeretne lenni a szexben. Épp elég sok nap van a naptárban ahhoz, hogy mindkettőtök örömére, vágyára jusson idő. Csak rajtatok múlik.

 

 

Szólj be, kommentelj és súgj Te is!
Kattints ide!

Exit mobile version