23 éves, egyetemista lány vagyok. Több mint 6 éve ismerem már azt a srácot, akivel a mai napig időnként szorosabb kapcsolatba kerülünk. Ő volt az első igazi szerelmem, többször is összejöttünk, aztán szakítottunk, de hát csak 17 évesek voltunk. Mindazonáltal ő olyan ember, akivel a mai napig, bármennyi idő is teljen el, bármi is történjen, ugyanúgy le tudunk ülni beszélgetni, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára. Aki éjszakákon át el tud szórakoztatni, akivel a témák sora soha nem ér véget, és aki előtt egy kicsit sem kell máshogy viselkednem, mint aki vagyok, és talán a 6 évnyi ismeretség miatt, vele kapcsolatban érzem én is azt, hogy minden porcikájában ismerem.
Tudom azokat a dolgokat is, amiket őszintén utálok benne, de tökéletes emberek, hibák nélkül, nem léteznek; és úgy érzem, a hibákkal együtt is tisztán látok, és tudom, ki áll előttem. Mindezek mellett, ha személyesen találkozunk, mindig kívánjuk egymást, mindig is volt és van is vonzalom közöttünk. Amikor vele vagyok, azt érzem, hogy a közelében szeretnék lenni, meg akarom ölelni, megpuszilni az arcát, és a nyilvános helyeken pedig hirdetni akarom, hogy ő az enyém. Nem birtoklásképp értem ezt, hanem hogy ő hozzám tartozik.
Történt nyáron, amikor mindketten kiléptünk komolynak vélt kapcsolatunkból, hogy egymásban találtunk vigaszt. Nem léptünk hivatalos kapcsolatba, de sok éjszakát töltöttem nála (én a szüleimmel élek), rengeteget beszélgettünk, az exeinkről is, és tudtam, hogy vele ezek a témák sem lehetnek tabuk. Le is feküdtünk, nem volt bennünk gát, nem kellett hűségesnek lennünk senkihez (már korábban szeretett volna velem találkozni, de féltem, hogy nem tudnék ellenállni neki, így nem találkoztunk, mert én soha nem csalok meg senkit). Ez a helyzet azóta is tart, lassan 7 hónapja. És ugyan nem kértük egymástól, október óta hűségesek is vagyunk egymáshoz.
A kérdésem pedig azzal kapcsolatos, hogy tényleg, igazán nem szerettem volna belebonyolódni semmibe, de úgy tűnik, a “csak szex típusú” kapcsolat nekem nem megy. Az elején tudtam kezelni a dolgot, de az utóbbi 1-2 hónapban már azt érzem, hogy érzelmileg is függök tőle, holott nem kellene, mert még mind a ketten fiatalok vagyunk, és nem akarom sem magamat, sem őt lekötni, mert tudom, hogy jelen állapotunkban, “zsigerből” menekülünk az ilyenfajta kötöttségek elől, és csak tönkreteszek mindent, ha ki akarok kényszeríteni valami többet.
Hogy őszinte legyek, nem is igazán gondolom, hogy a mi kapcsolatunk az utóbbi 7 hónapban csak a szexről szólt volna. Viszont kapcsolatban sem vagyunk, szerintem a kiábrándultságunk miatt. Mi lenne ebben a szituációban a helyes? Már nem tudom eldönteni, hogy őbenne csak egy barátom rejlik, akihez vonzódom is (bár az ő véleménye szerint mi sohasem leszünk barátok), vagy egy olyan ember, akihez idővel az életemet fogom kötni. Jelen állapotban ő nem hajlandó “hivatalos” kapcsolatba lépni velem, ami részemről is furcsa lenne, mert tőle már sosem fog úgy remegni a térdem, már sosem leszek olyan elvakult, ami egy részről rossz; de így, 23 éves fejjel már inkább csak jónak gondolom, mert az én véleményem szerint, legalább egyszer az életben pontosan tudnám, hogy kinek a kezét fogom, és hogy ki áll mellettem, és hogy attól az illetőtől mit várhatok hosszú távon. Nem tudom eldönteni, hogy mi tenne jobbat: mindennemű kapcsolat megszakítása vele (amivel nem tudom, elérnék-e valamit, vagy csak azt, hogy elveszíteném egy barátomat személyében), vagy folytatni ezt, amiből, őszintén szólva, én továbblépnék. Nagyon sok bennem a kérdés, kíváncsian várom válaszát.
Köszönettel és tisztelettel, Réka
Dr. Gerevich József válaszát az intimitás blogon olvashatod.
