Tisztelt Doktor Úr!
Már régóta szerettem volna megírni ezt a levelet Önnek, de reméltem, egyedül is meg tudom oldani a problémáinkat. Sajnos, nem sikerült.
30 éves vagyok, hét éve vagyunk együtt a férjemmel. Ebből három év a házasság. Mintegy két éve tudom, hogy a férjem önkielégítést végez. Úgy tettem, mintha nem tudnék róla, de pár hónapja véletlenül épp akkor nyitottam rá az ajtót, és elég rosszul viselem azóta is. Akkor próbáltam vele beszélni, hogy miért van erre szükség, mikor én is itt vagyok, de ő elkezdett kiabálni, elmondott mindenfélének, vagyis még én éreztem rosszul magam. Úgy éreztem, én vagyok a hibás. Gondoltam, ezek után elgondolkodik rajta, próbáltam én is kedvesebb lenni, és többet szeretkezni vele. Úgy éreztem, sikerült is közelebb kerülni hozzá, de mindig bennem volt a tüske. Ma éjszaka is, miközben én aludtam, ő újból önkielégítést végzett, és én észrevettem. Akkor is próbáltam vele megbeszélni, hogy miért van erre szükség, nem vagyok elég jó az ágyban, vagy nem szeret velem lenni. Mire ő a fejemhez vágta, hogy én frusztrált vagyok és naiv, hogy az emberek 90%-a maszturbál (tényleg így van?), és ne szóljak hozzá, kiabált, elmondott mindennek. Megemlítettem, hogy neki hogy esne, ha én is ezt csinálnám, miközben ő a szomszéd szobában van, vagy mikor távol van, megcsalnám.
Sokat vagyunk távol egymástól az ő munkája miatt, és azért nem is tettem szóvá eddig neki. De mikor a szomszéd szobában alszom, és ő mégis ezt teszi, azért egy kicsit elszomorít, és főleg az a tény, hogy gyereket szeretnénk, de sajnos egy-másfél éve nem jön össze, pedig már mindenféle kivizsgáláson voltunk, ő is, és én is, és mindent rendben találtak. Nagyon zavar ez az egész dolog engem, lelkileg megvisel. Saját cégünk van, és ahogy mások mondják, a férjemnek a munka a mindene. A magánéleti dolgokkal elég nehezen boldogulok vele, mindig a munkába menekül. Kérem, adjon tanácsot, hogy tudok én, vagy mi, ezen túljutni, mindig bennem van ez az egész, és nem tudok feloldódni a mindennapi életben sem, sajnos kihat rám… Félek, hogy rámegy a házasságunk, ő egy mindig jókedvű, mosolygós feleségre vágyik, de nekem ez végképp nem megy már ezek után, vagy lehet, én nem tudom feldolgozni ezt az egészet, és én csinálok belőle problémát, pedig talán nem is kell olyan komolyan venni ezt az egészet…
Köszönettel, egy szomorú feleség.
Gerevich József pszichiáter válaszát az Intimitás blogon találod!