Imre, olyannyira kitartó volt, hogy még ez év júniusában is kaptam tőle üzenetet – holott elég sokszor és nagyon világosan elmagyaráztam már neki, hogy köszönöm szépen, de nem kérek a társaságából. Mielőtt még bárki elítélne, hozzá teszem gyorsan, hogy nemcsak a külsejével van problémám, hanem az egész személyisége taszít – legalábbis interneten keresztül. Na szóval, Imre kitartott, és a névnapomon a következő köszöntést kaptam tőle mindenféle köszönést mellőzve, csak így a semmiből:
Nos, akkor beszéljünk erről picit: az, hogy a 33. sikertelen próbálkozása után már válaszra sem méltatom – nos, biztos én vagyok a rossz. Herceg – nos, az egészséges önbizalommal semmi bajom nincs, de az már nem megy a fejembe, miért akar a hercegem lenni ennyi elutasítás után. Persze, hogy ő a herceg – valakinek – de nem nekem… Többdiplomás izompisták – erről már csak az jut eszembe, hogy emberünk arra számít, hogy előbb – utóbb elfogynak, és akkor ott lesz ő nekünk, hoppon maradt nőstényállatoknak. Na de kérem szépen! Ki az az ember, aki önszántából akar szamár lenni a “ha nincs ló, jó a szamár is” játékban!? Most őszintén! Nekem rosszul esne a tudat, hogy valaki csak azért van velem, mert nincs neki jobb… de mindegy is. Viszont az ilyen embereket csak sajnálni tudom…
Pár héttel később bejelentkezve “Tangaimádó” levele várt… Tárgy: “megpaskolnám” – juhúúú, már megint egy IQ-huszár – gondoltam, és nem csalódtam. A levél tartalma rövid, velős: “Szia! Kényeztethetnélek…..?” – Hát hogy a viharba ne már!? Kezdd mondjuk azzal, hogy nem írsz nekem többet – aztán paskold csak nyugodtan a billentyűzetedet, kisapám! Jobban jársz te – és én is. Egy új billentyűzet mégis csak olcsóbb, mint egy új orr
Pár perccel később Mr. Szívtelen invitált csevegésre…Folytatás a Nyuszogások blogon!