Ez történik, ha nem tudod vállalni az érzéseidet

Ha a gyerekeket figyeljük, rögtön szembetűnik, hogy mennyire őszinték, mennyire merik vállalni az érzéseiket. Mindent elmondanak magukról, a gesztusaik, a mimikájuk pontosan jelzi azt, hogy hogyan éreznek. A kisgyermekek az első két évben még nem képesek verbális kommunikációra, éppen ezért magas szintre hozzák a metakommunikációjukat. Pontosan értik azt, hogy mit jelez feléjük az édesanyjuk, és ők is pontosan érzékeltetik a hangokkal, gőgicséléssel, a mimikával, az arcukon megjelenő érzésekkel azt, hogy milyen érzelmi állapotban vannak.

Az a szülő, aki nem képes az érzéseit vállalni, egy rossz mintát ad át gyermekének

Kati mesél egy nehéz életszakaszáról, érzelmei eltitkolásáról:

“Amikor nagyon komoly munkahelyi problémáim voltak, és azt éreztem, bent szándékosan ki akarnak csinálni, nagyon magam alatt voltam. Nap mint nap sírtam, a mai napig nem tudom, hogyan éltem túl az időszakot. A párom tudott a problémáimról. Arra azonban nagyon törekedtem, hogy a gyerekek ebből ne lássanak semmit. Miután egész nap sírtam a munkahelyemen, hazatéréskor a lépcsőház alján elővettem a púderes dobozt, kicsit kisminkeltem magam, majd ragyogó mosollyal nyitottam be az ajtón. Nem akartam elmondani a gyerekeknek a problémáimat, nem akartam, hogy megviselje őket. Minden nap egy nagy alakítás volt, egy igazi színjáték, ugyanis leginkább üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Azt hiszem, helyt tudtam állni jó anyaként, mert nem terheltem vele a gyerekeket.”

A gyerekek azonban még nagyobb korban is értik a nonverbális kommunikáció jeleit. Egy ilyen szituációban mást mondunk a szavakkal és mást a testünkkel, mimikánkkal, az energiaáramlással. A gyermek nem érti, mi történik, zavarodottá válik akkor, ha a kettő nem ugyanazt fejezi ki. Azt érzi, mást fogalmaz meg az anya, mint amit ők éreznek és látnak – és itt az “érezni” szón nagy a hangsúly. Az érzés ugyanis egy nagyon erős kommunikációs csatorna, sokkal erősebb, mint a verbális-tudatos. Kati akkor tette volna jól, ha a gyermekeinek elmeséli a nehézségeit, meg meri mutatni, hogy néha neki is vannak nehézségei, Ez nem szégyen, ez emberi. Fontos megtanítanunk azt is a gyerekeknek, hogy nem mindig zökkenőmentes az élet, hiszen ezzel felkészítjük őket arra, hogy nekik is lehet majd nehéz időszakuk. Sőt azt is megtanítjuk, hogy ezt vállalni is lehet.

Azonban Kati pont az ellenkezőjét tanította meg a gyerekeknek: hogy nem szabad megmutatni az érzéseinket, mert a világ veszélyes. Vagy egészen egyszerűen mást mutatunk az embereknek, mint ami bennünk zajlik. Azok a gyerekek, akiknek a szülei kettős kommunikációt folytatnak, zavarodottakká, bizonytalanokká válnak, és egy idő után félelmetes lesz számukra a világ.
A bizonytalan felnőttek a gyerekeket megtanítják félni. Ők is bizonytalanokká válnak.

Szépen lassan, a napi kommunikáció során a gyerekek is megváltoznak, és lesz belőlük egy önmagukat, az érzéseiket nem vállaló felnőtt. Hiszen a szülői viselkedés mintává válik, és csak idő kérdése, hogy a gyerekekből mikor öljük ki az őszinteséget. Bizonytalan, félelemmel teli felnőtteket nevelünk – ha Katihoz hasonlóan kommunikálunk –, akik félnek a világban, félnek a másik embertől, aki rettegnek igazat mondani, hiszen a szüleik nekik sem mondtak nekik igazat akkor, amikor kettős kommunikációt folytattak.

A szexuális kommunikáció még nehezebb, mint a verbális

A szexben még nehezebb a helyzet, mint a hétköznapi kommunikáció során. A párok sok esetben nem tudnak beszélni arról, hogy kinek milyen a szeretkezés, de érzések szintjén sem mutatják meg magukat egymásnak. Mindenki szeretne egy meghitt kapcsolatot, intimitással teli hangulatot, de azt úgy nagyon nehéz létrehozni, ha a pár két tagja nem kommunikál őszintén egymással. A szex nem az ágyban kezdődik a tartós párkapcsolatok esetében, hanem már a napközbeni kommunikációval. Fontos érezni, hogy közel vagyunk egymáshoz, hogy a párunk is képes megmutatni az érzelmeit és mi is képesek vagyunk megmutatni magunkból minél többet. A legalapvetőbb emberi szükséglet, hogy szeressenek és elfogadjanak minket, de ez csak úgy valósulhat meg, ha mi is képesek vagyunk arra, hogy őszinték legyünk. Tudom, ehhez bátorság kell, hiszen amikor nyomorultul érzi magát az ember, akkor egyúttal sérülékeny is. De azt gondolom, hogy mást mutatni és mást mondani, mint ami éppen zajlik bennünk, több szempontból is vétek.

Lilla 38 éves, ő mesél kapcsolatáról: “Az előző párommal azért szakítottam hat és fél év után, mert úgy éreztem, hogy nem ismerem. Mindig rezzenéstelen arccal élte a hétköznapokat, de ennek ellenére az idők folyamán úgy éreztem, megismertem őt. Később pedig azt éreztem, elfáradtam, mert ő az energiatakarékos viselkedésével engem olyan nagy energiabefektetésre kényszerített, amit én fárasztónak találtam. Nem avatott be az érzéseibe, nekem kellett állandóan azon agyalnom, mi is van vele. A szexuális életünk egy idő után romokban hevert, mert azt éreztem, falak vannak közöttünk, és szex közben nem tudtam magam odaadni neki. Hogyan is tudtam volna, amikor elzárta magát előlem? Persze az agyam tudta, hogy szeret, de nem éreztem ezt, nem voltak érzelmi megnyilvánulásai, egy idő után már szerelmes szavai sem. Nagyon hiányzott ez nekem. Állandóan találgatnom kellett, hogy mi is van vele, mit érez. Borzasztóan elfáradtam a kapcsolatunkban, ráadásul magamon is észrevettem azt, hogy elzártam a csapot. Nem mutattam én sem magamból annyit, mint amennyit természetes módon tettem volna. Így ezért sem éreztem jól magam. Azóta egy olyan párkapcsolatban élek, ahol képesek vagyunk beszélni az érzelmeinkről, éppen ezért teljesen egyértelmű, hogy érzi magát a másik a párkapcsolatban. A szex is fergeteges, hiszen mindketten meg merjük mutatni egymásnak, mi is a jó nekünk.”

Az intimitás feltétele a bizonyosság, hogy értenek minket, és mi is értjük a másikat

Azokban a kapcsolatokban, ahol a két ember nem képes kapcsolódni egymáshoz, nem képesek arra, hogy kinyissák a lelküket, az intimitást és biztonságot megélni, falakat emelnek egymás közé, nincsenek közös pontok az életükben, elidegenednek egymástól. A szexualitás egy nagyon érzékeny fokmérő, ha a szexuális együttlétek ritkulnak vagy megszűnnek, akkor valószínűleg az intimitás is sérült. Bori (41) viszont elmeséli, milyen egy olyan kapcsolatban élni, ahol bátran lehet vállalni önmagunkat, az érzéseinket:

“Amikor fiatal lány voltam, mindig olyan kapcsolatról álmodtam, amiben biztonságban érezhetem magam, amiben a párommal minden gondolatomat és érzésemet megoszthatok, szégyen és félelem nélkül. Nagyon vágytam arra, hogy elfogadjanak. Megtaláltam Balázst, aki olyan felszabadítóan hatott rám, hogy már a kapcsolatunk elejétől őszintén tudtam magamat adni. Felemelő érzés a mai napig! Már tizenöt éve vagyunk együtt, van két szép gyermekünk és ez az érzés nem változott a párkapcsolatunkban. Voltak nehéz időszakaink is, de mindig képesek voltunk elmondani azt, hogy mit érzünk, és nem vádaskodtunk, hanem próbáltuk a másikat megérteni, átérezni a helyzetét is. Egymás mellett álltunk. Ez mindig segített, hiszen azt éreztük, hogy társunk van a bajban is. A szex az fergeteges, mert szex közben is képesek vagyunk megmutatni magunkat. Imádom, amikor Balázs gátlás nélkül élvez, és ez engem is felszabadít. Mindig megdöbbenek azon, amikor a nők arról mesélnek, hogy min agyalnak szex közben. Mi semmi mást nem csinálunk, csak élvezzük egymást odaadóan, és egy magasabb szintű együttlétben olvadunk össze.”

Az ilyen párkapcsolatoknak az a feltétele, hogy mindkét ember képes legyen az őszinteségre, a saját maga és érzéseinek felvállalására. Nem könnyű feladat, de akinek nem megy természetes módon, annak lehet fejlődnie benne. Önismereti munkával, saját magunkra, az érzéseinkre való odafigyeléssel, a kommunikáció fejlesztésével, önfelvállalással megvalósítható. Egy más minőségű párkapcsolatot eredményez, ha magunkat adjuk hibáinkkal, gyengeségeinkkel, erősségeinkkel, rossz döntéseinkkel, mert rossz döntések és ballépések akkor is vannak, ha ezt nem vállaljuk, csak ez ferdítést, hazugságot, csúsztatást szül, ami alááshatja  a párkapcsolatot.

Az érzelmek kimutatásáról jutott eszembe a Felolvasó című film, melyben a főszereplő  Ralph Fiennes alakított egy olyan férfit, aki mélyre rejtette érzelmeit: