Visszafojtott gyönyör?

Cefagil® | 2015. Május 13.
Sajnos egyre gyakoribb, hogy látszólag stabil kapcsolatok mennek tönkre, aminek a miértjét kívülállóként nem is sejtjük, hiszen az ismerős pár jól kijött egymással. A szerencsésebbek nem ismerik az érzést és környezetükben sem találkoztak vele, de meglepődnénk, ha kikérdeznénk ismerőseinket szexuális vágyaikról...

A szex nem összeillő embereket tud összetartani, de ha nem működik, akkor összeillő embereket tud szétszedni. Hiányában eltűnik a tűz, a vágy, melynek eredménye az elhidegülés. A kapcsolat elejére jellemző minden este “gyűrött lepedőt” felváltja a gyakori “fejfájás” vagy “fáradt vagyok” érzés.

A legtöbb esetben nem is arról van szó, hogy ne élveznék az együttlétet, egyszerűen a késztetés tűnt el az életükből. Például egy angol kutatócsoport felméréséből kiderült, hogy a férfiak körében 40 százalékos emelkedést mutat a nemi élet utáni érdektelenség. Elképesztő, hogy a nők esetében ez az arány még magasabb, ezért igenis foglalkozni kell a kérdéssel és nem szabad beletörődni.

A probléma forrását nehéz lenne felsorolni, mert számtalan dolog lehet, de azt kijelenthetjük, hogy ennek a legtöbbször lelki okai vannak. A munkahelyi problémák, a gyermeknevelés, egy korábbi ki nem hevert lelki stressz, testünk el nem fogadása, mind hozzájárulhatnak a nemi vágyunk csökkenéséhez és a párunktól való eltávolodáshoz.

Sokat segít a probléma megoldásában, ha végzünk egy kis önvizsgálatot és megpróbálunk a hozzáállásunkon is változtatni. A szerelmeskedéshez ráhangoltság kell, ellazult lelki állapot, hiszen örömet szeretnénk szerezni a párunknak és önmagunknak is. Legyünk figyelmesebbek, kedvesebbek a párunkkal, és a megértés meghozza gyümölcsét. Az agyunk és testünk képes az öngyógyításra és ebben különböző készítmények is a segítségünkre lehetnek. A homeopátiás készítmények épp ezt a folyamatot segítik, mellékhatások nélkül.

A Cefagil® tabletta növényi eredetű anyag felhasználásával készült homeopátiás gyógyszerkészítmény “szexuális zavarok” kezelésére. Hatóanyaga az ősidők óta nemi vágyat serkentő szerként ismert gyógynövény a Turnera diffusa (Damiana).

A Cefagil® fokozza az alhasi keringést és erősíti a nemi aktivitást. A tabletta szedésével a szexuális örömélmény a férfiakban és a nőkben egyaránt fokozódhat.  
Cefagil® hatékonyságát Németországban végzett gyógyszervizsgálatban igazolták. Tudjon meg többet: www.cefagil.hu

 

 

 

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát,
gyógyszerészét.

 

 

 

Exit mobile version