Tetteted, hogy oké a párkapcsolatod? Akkor párterápiára van szükség!

Sereg Tímea | 2023. Február 09.
A kutatások szerint átlagosan hat év telhet el a párok életében, mielőtt párterápiára mennének. Hat olyan év, amiben egymást bántják. Jobb lenne sokkal hamarabb szakemberhez fordulni.

Nyolc éve vagyunk házasok a férjemmel, és volt egy fél év, amikor nyitott házasságban éltünk. Erre azért volt szükség, mert egymásnak az elsők vagyunk, és a férjem szeretett volna más nőkkel is lefeküdni. Ez végül rengeteg problémát okozott a kapcsolatunkban, féltékenységi jeleneteket és vitákat. A közvetlen környezetünk nem is veszi észre, hogy problémáink vannak, kifelé úgy tűnik, minden rendben van köztünk. Született két gyerekünk is, nem szeretnék elválni, és felmerült a párterápia megoldásként. Nem tudom, hogy ez mit adhatna, jobb lenne-e a kapcsolatunk.

– ez a kérdés egy telefonhívásnál hangzott el, az érdeklődő kétgyerekes édesanya azt szerette volna tudni, van-e értelme annak, ha segítséget kérnek. Ez a kérdés általános hozzáállás, és az idegenkedés attól, hogy egy vadidegen embert beavasson bárki a privát életébe, teljesen érthető és normális. Maga a párterápia is idegen helyzet, márpedig az ismeretlen helyzetektől általában ódzkodunk. A párterápiára érkezők nagy része már az első közös találkozás után megnyugszik, és a találkozás utolsó öt percében általában felteszik maguknak a kérdést hangosan, miért nem jöttek el hamarabb. Ennyire meg tud változni a hangulat már egy beszélgetéstől is, és a megnyugvást éppen az a tudat adja, hogy a probléma már nem a párok hátán van, hanem valaki másnak átadhatták. Ha neked is van kérdésed akár a párterápiával, szexuálterápiával kapcsolatban, akár a párkapcsolatodban akadtál el, vagy éppen anyós-após problémáid vannak, esetleg szakítanál, de nem tudod, jó döntés-e, akkor párkapcsolati és szexológus tanácsadó, Sereg Tímea várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre.

A tettetés jó jel arra, hogy lépni kellene

A megoldatlan konfliktusok hatalmas érzelmi szakadékot generálhatnak két ember között a házasságokban, párkapcsolatokban. A nehéz konfliktusokkal sok pár odáig is eljut, hogy súlyosan megbántják egymást. Az övön aluli mondatok betalálnak, és az évek alatt összegyűlt harag, az elnyelt negatív érzések, a rengeteg hétköznapi tennivaló így együtt számos pár életét lassan és biztosan mérgezik.

Valamilyen formában egyfajta szelepként felszínre törhetnek a gondok: megcsalás, érzelmi megcsalás, elhidegülés, szexmentes kapcsolat lehetnek a tünetek.

Ez az az állapot, amiben egyikük vagy akár mindkét fél azt érzi, mintha egyedül maradt volna, igyekszik valamennyire felszínen tartani saját magát és a kapcsolatot is.

Ez a fajta látszat működhet egy ideig, talán az illető el is hiszi, hogy lehet ez még jó, nem annyira rossz végülis a helyzet. A tettetés azonban máris megmutatja, hogy ideje lenne foglalkozni a kapcsolattal. 

Minden ember a Földön a házasságtól, a párkapcsolatától azt várja, hogy érzelmi, fizikai és anyagi biztonságot nyújtson. Függetlenül attól, hogy ki milyen nemi identitású vagy szexuális irányultságú. A bizalom is kulcsfontosságú szerepet játszik e három biztonságban, hiszen ezek nem működhetnek, ha nincs kölcsönös bizalom. Az elköteleződés pedig tartósíthatja az érzelmi, fizikai és anyagi biztonság érzését. Így lehet egy párkapcsolatnak jó alapja.

A nehéz konfliktusokkal sok pár odáig is eljut, hogy súlyosan megbántják egymást (Fotó: Getty Images)

A felsoroltak hiányai viszont garantálják a mérgező környezetet, a sok-sok vita és balhé pedig elválasztja egymástól a párokat. A párterápia erre megoldás lehet, még akkor is, ha a kutatások szerint átlagosan hat év telhet el a párok életében, mielőtt párterápiára mennének. Hat olyan év, amiben egymást bántják.

Pedig az, hogy van-e változás egy adott konfliktus után, hogy van-e a két embernek annyi tartaléka, hogy megoldják a gondokat, akár fél év alatt is kiderülhet.

És ha nincs, akkor azt semmiképpen nem ciki beismerni, ez nem gyengeség, hanem erősség: azt mutatja, hogy mindketten tisztában vannak a saját képességeikkel, és ha egyedül nem megy, segítséget kérnek. Ez egy kicsit olyan, mint bármilyen más szakembert igénylő munka a házban – ha nem megy egyedül, ha időt szeretnénk spórolni, akkor a szakember a jó döntés.

Ráadásul az, hogy milyen eszközeink vannak a gondok megoldására, nem feltétlenül tudatos. Ezeket az eszközöket, a kommunikációs hibákat is akár az eredeti családból hozzuk. Nem biztos, hogy amit láttunk gyerekként a szülőktől megoldásként, az nekünk működhet, sőt az sem biztos, hogy a szülőknek működött. Minden ember megérdemli azt, hogy megtalálja a harmóniát a szerelmi kapcsolataiban. Ez nem kiváltság, ezért mindannyian teszünk. Az erőfeszítések végül meghozzák a várva várt biztonságot egymás mellett.

Bármilyen párkapcsolati problémáról is legyen szó, általában véve igaz az, hogy ha 6-8 hónap alatt nem sikerül együtt előre lépni az adott problémakörben, akkor érdemes segítséget kérni. Nem jó éveket várni, hiszen az évekkel csak mélyül az érzelmi eltávolodás, csak rakódnak a sértegetések és bántások. Jó döntés, ha merjük vállalni azt, hogy szükséges egy harmadik fél a megoldásokban, valóban rengeteget erőt adhat a párnak, és a párterápia alatt az is kiderül, hogy van-e még érzelmi tartalék a kapcsolatban. 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre.

Exit mobile version