“Mit tegyek, ha nem jön az orgazmus?”

Baktay Zelka és Baktay Miklós párkapcsolati terapeuták | 2013. Május 07.
A szex élvezete nem mindenkinek jön csak úgy, sokaknak előbb azt kell felfedezniük, hogy mire izgulnak fel úgy igazán...

Kedves Szakértők!

Azzal a problémával fordulnék Önökhöz, hogy egyáltalán nem élvezem a szexet! A barátom nagyon türelmes és próbál segíteni, ahogy csak tud. Azt már sikerült elérnünk, hogy átéljem az orgazmust, igaz, nem hüvelyi úton, de úgy gondolom, ez már nagy előrelépés számomra. Viszont ha együtt vagyunk, a szexet nem élvezem. Nem érzek semmi különlegeset, se jót, se rosszat! Barátom megkért rá, hogy próbáljam felfedezni előbb a saját testem, ezzel nincs is semmi baj, egyedül minden más érzés. Szex közben is csak úgy jutok el a csúcsra, ha közben magam „izgatom”, máskülönben nem érzek semmit sem. Engem már nagyon zavar ez a dolog, és látom, hogy barátomat is, hiszen rossz érzés neki, hogy nem tud kielégíteni. Már több mint egy éve vagyunk együtt, úgy gondoltam, majd összecsiszolódunk, de már kezdem elveszíteni a reményt. Az előző kapcsolataimban sem volt soha jó a szex. Ez lelki okokból adódhat? Tényleg nem tudom már, mit tegyek! Előre is köszönöm, ha tud segíteni! Üdvözlettel: egy 23 éves lány

Kedves fiatal lány!

Úgy tűnik, az orgazmus mítoszától sikerült elszakadnod, így erről csak annyit kell kimondanunk, hogy az orgazmus egy kis része a párkapcsolat érintés dimenziójának. Olyan, mint a tüsszentés. Kellő ingerlésre bekövetkezik, ám ha rákoncentrálunk, könnyen elmarad. A jó szex és az orgazmus között mégis van egy erős összefüggés: az oxitocin, az érintés és a bizalom hormonja.

Jól látod, arról van szó, hogy össze kellene csiszolódni, helyesebben hangolódni. Vagy felvenni a közös ritmust. Vagy ugyanabban az íz- és illatvilágban mozogni, mint egy jó étteremben, mint amikor együtt főzünk. A hangolódás új érzékszervi utakat nyit meg. Az emberek között nagy különbség van abban a tekintetben, hogy melyik érzékük határozza meg igazán viselkedésüket. Van, akire a hangok hatnak, vele valóban összehangolódni jó. Van, akire a mozgás, vele összerázódni, összecsiszolódni érdemes. Másokkal összenézni jó, mert a vizualitás a meghatározó működésmódjuk.

A leveled alapján a te uralkodó érzékelésed kinesztéziás, a lelkedhez a mozgáson, a simogatáson, az érintésen át vezet az egyenes út. Valószínűleg sok mozgással járó munkát végzel, ha jó pályán vagy, pl. fodrász vagy kertész. Próbáljátok ki tehát a kinesztéziás modalitást. Tégy fel fejhallgatót, szóljon benne kedvenc zenéd, kösd be a párod szemét. Próbáljátok meg, milyen, ha barátod ilyen süketen és vakon simogat, érint váratlan helyeken.

A kérdésed szövege rövid, ezért meglehet, az illatokon, ízeken keresztül lehet igazán meghódítani, vagy éppen a látvánnyal. Jól teszitek, ha ugyanilyen süketen és vakon először azt próbáljátok ki, erotikusan hatnak-e az illatok vagy az ízek. Elképzelhető, hogy izgalomba hoz annak kitalálása, hogy mit kínál fel párod éppen megkóstolni, milyen illattal szeretne kábítani. Majd vedd le a kendőt, hátha a látvány a valódi modalitásod. Erre a helyzetre jó, ha kis mozgással készül a párod, lehetőleg legyen csábos. Mindenképpen maradj laza! Ha visszaveszi a kendőt és leveszi a fejhallgatót, hangokkal hangolhat össze titeket a párod. Jöhetnek a szavak, a hangok, a becézések.

 

Mindehhez persze felszabadult, kreatív légkör szükséges, minimális teljesítményelvárás, a tudattalan boldog hatalomátvétele. Ezért jól teszitek, ha ráhangolódásképpen valami igazán felesleges, gyermeteg dolgot műveltek, pl. csínyt, esetleg pacsmagoltok, vagy egy terítőt kentek össze „ételképpé”.
Fontos, hogy az egészet játékként fogjátok fel, hogy barátod is felvegye a fejhallgatót és a kendőt, jussatok el valahogy a kielégülésig, adjátok fel azt az igényt, hogy tökéletesnek kell lennie mindennek.

Legyetek türelmesek, mintha úszni vagy biciklizni tanulnátok. Még jobb, ha úgy gondoltok az egészre, mintha turisták lennétek egy egzotikus országban, és a helyiek boldogan ujjonganának minden olyan szónál, amit a nyelvükön érthetően kiejtetek. A szex is olyan, mint az idegen nyelv. Érdemes gyakorolni, még ha keressük is a szavakat, éljünk vele akkor is, ha messze vagyunk a tökéletestől. Minél lazábbak vagyunk, annál jobban fog menni.

Baktay Zelka sváb malmos családból származik, születésekor már csak egyvalamijük maradt: a tudás. Woodstock ötletével együtt fogant, a holdra szállás mámorában teltek első hónapjai, édesanyja igazi ’68-as tiniként szülte. Kitűnő érettségije utáni lázadó éveiben csínytevésként előbb szabás-varrást tanult egy ruhagyárban, aztán mégis belekezdett álma megvalósításába, mégpedig egészen alul: három éven át volt pszichiátriai nővér, mielőtt elkezdte pszichológusi tanulmányait az ELTE-n. Elsőként kezdte kutatni a haj pszichológiai szerepét, eredményeivel berobbant a tudományos életbe. Az ELTE-n és a KGRE-en oktatott.

Baktay Miklós a forradalom mámorában fogant 1956-ban. ’82-ben végzett az ELTE-n, doktori disszertációját a játékról írta, fő tézise szerint a játék módosult tudatállapot. Ez akkoriban nóvum volt, bejáratossá tette agykutató laborokba is. Vándorlegényként a pszichológia fellegváraiban kapott képzést: Bécs, München, Zürich, Santa Cruz. Magánpraxist folytat feleségével és munkatársával, dr. Baktay Zelkával. Párterápiás specialitásuk a rendkívül hatékony négyüléses dinamikus rövidterápia. 

Válaszaikból hetente válogatunk. Kérdezni tőlük ITT tudtok!

 

Zelka és Miklós korábbi írásai

A házassággal elvész a szabadság? – avagy miért érezzük úgy, hogy a boldogító igen valaminek a végét jelenti?
Házasság előtt ki akarom élni magam! – avagy miért rettegünk a felelősségteljes elköteleződéstől?
Beszólt a pasim, hogy kövér vagyok! – de mit is jelent ez egészen pontosan?
Megváltásvásár és elvárássokk – vagyis miért az ünnepek alatt feszülünk egymásnak?

Exit mobile version