“Milyen jól nézel ki ma!” – mondják nekünk olykor. És gyakran mi a válaszunk? “Jaj, dehogy! Alig aludtam, tök fáradt vagyok, a hajamat sem volt időm megcsinálni…” “Jó ez a ruha!” “Ez? Jaj, hát ezeréves…” “Klassz volt a prezentációd tegnap!” “Phú, hát én egyáltalán nem így éreztem. Egy komplett oldalt kifelejtettem, basszus.”
Ismerős párbeszédek? Nem szeretnénk nagyképűnek látszani, megtanultuk, hogy a szerénység érték. Ezért nem hagyjuk, hogy dicsérjenek minket. Vagy épp nem akarunk kritikákkal szembesülni, ezért jó előre “lehúzzuk” a teljesítményünket, hátha akkor, “ahhoz képest” egész jó eredménnyel végzünk. Ez meg valahogy így hangzik: “Kicsit odaégettem, meg el is sóztam.” Vagy: “Nem ilyen állagúnak kéne lennie, de hát most ez sikerült. Ne nézegessétek, csak egyétek!”
A nőket “belső kritikusuk” akadályozhatja sikereik elérésében – állítja a Google, a GlobalWebIndex és a TNS Hoffmann által tizenhét országban, tizenhétezer nő körében végzett felmérés. Ez a bizonyos belső kritikus tulajdonképpen a mindenkiben jelen lévő önkritika, amely segítheti az utunkat, ám ha eltúlzott, akkor mást nem eredményez, csak önbizalomhiányt. Hiába vannak terveink, gyakorlatilag gúzsba köt, hiszen a célokhoz vezető legkisebb lépéseket sem merjük megtenni miatta. Nincs bátorságunk fizetésemelést kérni, jelentkezni egy magasabb posztra, megismerkedni valakivel vagy kipróbálni valami ismeretlen dolgot.
Mindez világszerte érinti a nők nagy részét, ám a Danone Activia márka által kezdeményezett vizsgálatból az derül ki, hogy a magyar nők az átlagosnál is szigorúbbak önmagukkal. A válaszadók 97 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számos dologtól visszatartja őt az önkritikája, 80 százaléka pedig úgy véli, hogy a “belső kritikusa” jóval erősebb negatív hatást gyakorol rá, mint a legtöbb külső tényező. Ugyanezzel az állítással a nemzetközi válaszadók mindössze 60 százaléka értett egyet.
A nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy főleg a munka tekintetében térünk el a globális átlagtól: tízből nyolc magyar válaszadót negatív énképe sokkal inkább visszatartja a napi munkavégzésben, mint bármi más (világszinten ez tízből hat nőre igaz). Ami a részleteket illeti: a magyar nők 64 százaléka nem mer felszólalni szakmai kérdésekben, több mint fele fél fizetésemelést kérni, és 51 százalékuk előléptetésért sem folyamodik.
Ez a kéretlen belső hang a magánéletben is mondja a magáét. A hazai válaszadók 89 százaléka szerint a belső kritikus mindennél jobban visszaveti őket a kapcsolataikban. A nemzetközi 62 százalékhoz képest rendkívül nagy a különbség. A megkérdezett magyar nők 70 százaléka nem tartja magát elég vonzónak (ez az érték globálisan csak 59 százalék), ami a párkapcsolatukat is rombolja.
A témáról nemrég kerekasztal-beszélgetést tartottak olyan emberek részvételével, akik már szinkronba kerültek önmagukkal, vagyis – saját elmondásuk szerint is – “megszelídítették” a belső kritikust. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Pataki Ági filmproducer és Marozsák Szabolcs “női önbizalomedző” mondta el a véleményét Várkonyi Andrea moderálása mellett.
A meghívottak először azt feszegették, hogy vajon honnan eredeztethető ez a minden határon túlmenő önbizalomhiány. Almási Kitti szerint okolható érte a társadalmi berendezkedés, a szocializációnk, az iskolarendszerünk, amely az egyformaság felé tereli a gyerekeket, akik azért kapnak pozitív visszajelzést, ha visszamondják a tanár szavait, és nem járnak új utakat. Ugyanígy az a jó beosztott, aki jó végrehajtó. “És mivel a legtöbb ember kudarckerülő, szép lassan belesimulnak az elvárásokba.”
Pataki Ági elmesélte, hogyan esett le mindenkinek az álla, amikor 1970-ben kimondta azt az összeget, amiért elvállalná az első fotózását. Már akkoriban sem nézték jó szemmel azt, ha az ember határozott volt – főként ha nőnek született. Így aztán szép lassan lejjebb adjuk… “A megfelelési kényszer megakadályoz minket abban, hogy önmagunk legyünk” – fogalmazta meg a producer. “Én senkihez nem hasonlítom magam, senkinek nem szeretnék megfelelni. Átgondolom a véleményeket és beépítem, de a végső döntéseket a saját normáim szerint hozom meg.”
“Két érdekes dolgot látok sok ezer nővel való kommunikáció után – kezdte Marozsák Szabolcs –, megkérdezem, hogy hogyan szeretnek élni, és nem tudják megfogalmazni. Ha azt kérdem, miért nincs önbizalmuk, kilencven százalékuk rávágja: a férfiak miatt. A férjem, főnököm, fiam miatt, akik elvették. Azt látom, hogy a nők nem tudnak megfelelni nekik, vagy épp az édesanyjuknak, és ettől rosszul érzik magukat.”
“Mivel nem tudják, hova akarnak eljutni, keresik a szebbeket, okosabbakat, jobb családból jövőket, és hozzájuk szeretnének hasonlítani – véli Almási. – Csakhogy sok esetben a vágyott cél annyira távoli és elérhetetlen, hogy inkább a szorongást erősíti, és nem a motivációt. A legfontosabb dolog, hogy önismereti alapon reális célokat tűzzünk ki.”
Pataki Ági szerint azt kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy mi a legjobb, amit elérhetnek, amit önmagukból ki tudnak hozni. Persze ha a környezetük nem hisz bennük, kétséges, hogy lesz-e elég erejük sikereket elérni.
“A gyerek abból a példából tud meríteni, amit a szülő mutat – tette hozzá Almási Kitti, aki úgy látja, van azért javulás generációról generációra. – Az én lányaim tíz- és tizenkét évesek, és szerencsére azt látom, ők már az a nemzedék, amelynek tagjai jobban kiállnak magukért. De ehhez fontos, hogy ne a saját szorongásainkat adjuk tovább nekik.”
Marozsák Szabolcs szerint ez a haladás a harmincasok generációján még alig látszik, Pataki Ági pedig úgy véli, az ő korosztályát kimondottan sújtja egyfajta sztereotípia, amely szerint a hatvanon túliaknak már nem lehetnek karrierambícióik, és a nők nagy részére is jellemző, hogy nem tudnak a jövőben gondolkodni, és akár nem is érzik magukat igazán nőnek ebben a korban.
Almási Kitti szerint ennek az is oka lehet, hogy túlságosan adunk a külvilág véleményére. “A kulcs a stabil önértékelés lenne, ami akkor is megmarad, ha épp kritizálnak minket. Felelősséget kell vállalunk azért, ahol tartunk az életben, de ez jó dolog! Hiszen amiről tehetünk, azt meg is tudjuk változtatni.” A pszichológus azt javasolja, nap mint nap tegyünk meg valamit, amire először zsigerből nemet mondanánk.
A kutatás kezdeményezői szerint a “belső kritikus” nemcsak akadályozhat, de bátoríthat is. Azok a nők, akik önkritikájukat önelfogadással megszelídítették, a lehető legtöbbet nyújtják: a hazai 94%-os érték 10%-kal megelőzi a nemzetközi átlageredményt. Vagyis önértékelésünk egyfajta belső iránytűként segíthet rátalálni arra az útra, amit nemcsak járunk, de szeretni is tudunk. Habár első pillantásra nem egyértelmű, belső hangunk valójában a legerősebb szövetségesünk.
Szóval ha legközelebb valaki megdicsér minket, nyugodtan mosolyogjunk, és mondjunk csak annyit: kösz szépen!
TÉGED AKADÁLYOZ A TÚLZOTT ÖNKRITIKA? KATTINTS, ÉS TÖLTSD KI AZ ONLINE TESZTET!
