Egy iskola, ahova évekkel később is visszavágynak a végzős diákok

nlc | 2016. November 09.
Matek, töri, boldogságóra, irodalom, tesi, önismeret: valahogy így nézhet ki egy átlagos nap az alig több mint 6000 lelkes baranyai település, Kozármisleny általános iskolájában. Nem csoda, hogy a diákok széles mosollyal járnak ide, ahogy az sem, hogy még évekkel később is visszavágynak.

Amikor múlt héten kutatni kezdtem az internetet olyan iskolák után, ahol a tárgyi tudásanyag átadásán túl, nagy hangsúlyt fektetnek a diákok személyiségének fejlesztésére is, egyáltalán nem gondoltam, hogy a végén egész Baranyáig kell majd mennem. Vagy hogy egész pontos legyek, Kozármislenyig, a valamivel több mint 6000 lelkes településig, ahol az általános iskolában 2014 óta tartanak olyan, kifejezetten önismeretet fejlesztő foglalkozásokat, amivel a hetedikes és nyolcadikos évfolyamok pályaválasztását könnyítik meg.

De mi is ez az önismeret? És miért ennyire fontos?

“Az önismeret elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztában legyünk a valós képességeinkkel. Kulcsszerepet kap abban, hogy megismerjük az erősségeinket és gyengeségeinket, a vágyainkat és a céljainkat” – mondja Reketye-Trifán Szilvia, az egyik neves budapesti gimnázium filozófiatanárnője. Hozzáteszi, az önismeret nem olyasvalami, amit kizárólag intézményesített keretek között, az iskolapadban tanulnak meg a gyerekek: a szocializáció minden esetben, már egész kicsi korban, a családban megkezdődik.

A gond csak az, hogy a kismillió egyéb teendő mellett a szülőknek kevés ideje és energiája marad arra, hogy kellőképpen odafigyeljenek csemetéjük egészséges önismeretének fejlesztésére is. Így lehet az, hogy az iskoláskorú gyerekek jelentős részénél vagy hiányzik ez a saját magukról kialakított tudás, vagy ami még rosszabb, teljesen eltorzult, például az olyan, egyébként jószándékú megjegyzések miatt, mint a “nem lehet rövid hajad, mert az fiús”, vagy a “ha nem tanulsz jól, utcaseprő leszel”.

Szilvia azt mondja, amire a családban nem jutott elég idő, azt az iskolának kötelessége lenne pótolnia, csakhogy az önismeret fejlesztése épp egy olyan terület, ami a legtöbb intézményben most még sajnos háttérbe szorul. Egyrészt sok a túlterhelt tanár, aki hiába szeretné, nem tud még ezzel is foglalkozni az órákon, másrészt sokszor a tanárok maguk sincsenek tisztában azzal, milyen fontos terület ez, a személyiség fejlődése és a diákok későbbi előrehaladásának szempontjából.

“Az a gyerek teljesít jól, aki jól van”

Ezt is Szilviától tudjuk meg, aki elárulta, a filozófiaórák keretében igyekszik időről időre teret hagyni a gyerekek ilyen irányú fejlesztésének is. És nem csak ő. Ahogy a bevezetőben már említettem, a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában minden évfolyamban fontos szerep jut a gyerekek személyiségfejlesztésének.

Varga Éva, az intézmény igazgatója elmondja, az általános iskolában első osztálytól kezdve rendszeresek azok a speciális órák, amik ezt célozzák. “Első osztálytól kezdve minden évfolyamon rendszeresek az úgynevezett boldogságórák. A negyedikeseknek és a hatodikosoknak emellett drámaórákat tartunk, míg a végzősök, a hetedik–nyolcadik évfolyamban olyan önismereti osztályfőnöki órákon vehetnek részt, ahol az erősségeikre és a gyengeségeikre koncentrálunk.”

Hogy ez miért fontos? Az igazgatónő azt mondja, a képzésekkel nem titkolt céljuk az, hogy hatékonyan segítse a diákok tanulmányi előmenetelét, valamint hogy megkönnyítse a pályaválasztás körüli, finoman szólva sem békés időszakot.

“Tanárnő, nem lehetne ballagás után visszajönni ide?”

Varga Éva beszélt arról is, az önismereti jellegű órák, amit 2014-ben a Pécs-Baranyai iparkamara referensének javaslata után indítottak, nagy sikernek örvendek. Ráadásul nemcsak a diákokat, de a tanárokat, sőt még a szülőket is motiválják.

“Ha valaki töltött már hosszabb-rövidebb időt egy kamaszgyerekkel összezárva, az pontosan tudja, milyen embert próbáló időszak ez nemcsak a gyerekeknek, de a szüleiknek is. Az önismereti órákkal abban próbálunk meg segíteni nekik, hogy feltérképezhessék, egyáltalán mi érdekli a gyerekeiket.”

Az igazgatónő elmondta, mindez kulcsfontosságú a pályaválasztás és a továbbtanulás során is. “Ha a gyerekeink tisztában vannak azzal, miben igazán jók, és tudják, mi az, ami igazán érdekli őket, jó eséllyel mennek olyan iskolába tovább, ahol kamatoztatni tudják a tehetségüket.” Hozzátette, a környező középiskolákból és gimnáziumokból is sok pozitív visszajelzést kapnak a diákjaik miatt.

De Varga Éva nem ezt tartja a legnagyobb sikernek. És még csak nem is azt, hogy 2016-ban 620-ra emelkedett a Janikovszky Éva Általános Iskola diákjainak száma, és hogy a megszokott három helyett idén már négy első osztályt kellett indítaniuk. Az igazgatónő számára, aki hisz a szigorú szeretetben nevelésben, mindennél többet jelent, hogy az elballagott diákjai még évekkel később is visszavágynak az iskolába. “»Tanárnő, nem lehetne a jövő évet is itt kezdeni?« Nem egy volt diák látogat ezzel a kérdéssel vissza a kozármislenyi általános iskolába, ennél nagyobb elismerés pedig talán nem is kell.”

Olvass még többet az önismeretről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version