– A farmerdzseki takaros, de takarós is. Biztosan tudod, miért is lettél a férfiak szexszimbóluma. Ezért takarod el azt, amire más nő büszke lenne?
– Én úgy vagyok vele, hogy az ember akkor vegyen dzsekit, ha az illik az időhöz meg az öltözékéhez. Ami meg a melleimre tett célzást illeti, azokkal is békében vagyok. Nem hivalkodom velük, de nem is takargatom.
– Elégedett vagy a külsőddel?
– Nincsenek fóbiáim, békében élek magammal. De azt észrevettem, hogy ha találkozom valakivel, meglepődik, mert egy magas, vékony lányra számít, én pedig se vékony, se magas nem vagyok. Inkább talán egy kicsit alacsony. De ettől még nem járok magas sarkúban.
– Mégis nagyon magasra vitted. Hány éves is vagy?
– Huszonhárom.
– És mit szeretnél még? Van, ami kimaradt?
– Kimaradt egy jó középiskolás korszak. Imádtam az angolt, anyanyelvi angol gimnáziumba jártam, de a tévésorozat miatt magántanulónak kellett lennem, mert csak így tudtam forgatásokra járni. Ehhez viszont nem járult hozzá a középiskola, így váltanom kellett. Nem volt könnyű.
– Hiányoztak az osztálytársaid?
– Az iskola hiányzott. Azzal együtt is, hogy én valahogy mindig kilógtam a sorból. Nem a lányokkal, hanem a fiúkkal voltam jóban. Talán mert mindig is érdekelt a foci. Ettől persze a csajok egy része nem nagyon kedvelt, de ez nekem nem volt probléma.
– Jó tanuló voltál?
– Nem, csak közepes.
– Az osztály közepes tanulója egyszer csak bombasikert aratott, országos hírű lett
– A siker sok mindent jelenthet. Egy volt osztálytársam például nemrég telefonált, hogy képzeljem, Amerikában jár egyetemre. Arra gondoltam, hogy az legalább ekkora siker, mint az enyém. Általában véve az a siker, ha valaki jó abban, amit csinál. No meg ha helytáll valamiben, amit korábban nem próbált. Mint én tizenhét évesen a televíziózást. Szóval a siker relatív, és én úgy érzem, megdolgoztam azért, amit elértem.
– És mikor érettségiztél?
– Húsz éves koromban. Hiába voltam ugyanis magántanuló, a forgatások miatt egyszerűen nem jutott időm a vizsgákra. Amikor a Barátok köztből kiugrottam, már tudtam, mi hiányzik nekem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a tanulás hiányzott. Ott folytattam, ahol tizenhét évesen abbahagytam. Csak már érdekelt is az, ami néhány évvel ezelőtt még muszáj-számba ment. Lehet, hogy másnak sem ártana ez a felismerés, mert attól, hogy kellemes lett a tanulás, megtáltosodtam, örök mumusomból, a matematikából például négyesre érettségiztem! A szobám falára ki is akasztottam a bizonyítványt, hogy elhiggyem! Mindezt néhány hónap tanulás után, ami persze megfeszített munka volt, igen intenzív, különórákkal, éjszakázásokkal, de látható eredményekkel. Érettségi után fel is vettek a Kodolányi főiskolára, angol nyelvtanári és kommunikáció szakra.
– Olyan önéletrajzod van, amit más tévésztárok is megirigyelhetnek. De mi leszel, ha végeztél?
– Szívesen tévéznék továbbra is. Az új műsoromat például nagyon szeretem, az igazi kihívás, különösen azok után, hogy rengeteg kritika ért már akkor, amikor még egyetlen adást sem láthatott a közönség. Nyilván mindenkinek megvannak a maga irigyei, ilyen-olyan kritikusai, de ez csak inspirált. Egy tévés nem mondhatja azt, hogy ő csak saját magának akar megfelelni, mert igenis meg kell felelni a nézőknek is, és ma már lényegesen több bíztatást, szeretetet kapok, mint kritikát. Ez pedig inspirál. A kérdéshez visszatérve: azért van egy álmom. Sportriporter lennék szívesen. Imádom a sportokat. Például a focit.
– Pedig állítólag gyerekkorod óta táncolsz
– A kettő között nincs ellentmondás. Imádok táncolni és szívesen lennék sportriporter. Ugyan még e téren nincs tapasztalatom, de nagyon gyorsan tanulok, és elég bátor is vagyok belevágni abba, ami érdekel. Persze ez egy későbbi álom.
– A színészetet sem hagytad abba.
– A Ruttkai Éva színházban játszom esténként. Heti egy előadásom van. A kedvencem a Nyolc nő, melyet a híres francia filmből dramatizáltak, a legfiatalabb nőt alakítom, a pimasz, rossz lányt. Nagyon élvezem.
– Aztán hazamész, hogy együtt legyen a nyolc nőnek épp a fele. Édesapád nem hiányzik?
– Találkozom vele
De, sajnos, afféle vasárnapi apuka lett. Sokáig hiányzott, mint ahogy egy báty is. Sokáig kérleltem anyámat, hadd szülessen nekem egy bátyám. Nehéz volt megértetnie egy óvodással, hogy arról már lekéstünk. De ha a báty lehetetlen is volt, egyszer biztos összefutok valakivel, aki pont azt keresi bennem, aki vagyok.
Fotók: TV2