– Mit szeretsz csinálni, ha végre csak magaddal törődhetsz?
– Régebben kézimunkáztam, a nagymamám tanított meg hímezni, kötni, subázni, de legalább tíz éve nem vettem a kezembe kötőtűt. Viszont szeretek kertészkedni, rejtvényt fejteni, és gyűjtöm a mackókat.
– Vannak köztük nemzetközi mackók is? Olyanok, amelyeket egy-egy versenyről hoztál?
– Igen, vannak, de nem az szokott megfogni egy mackóban, hogy külföldi. Inkább a mosolya, az, ha kajla a füle, vagy toldozott-foltozott.
– Szoktál még vadászni?
– Nem, nyolc éve nem vadásztam. Miután édesapám meghalt, nem akartam egyedül nekiindulni az erdőnek. Vele más volt a vadászat. Bár erdőgazdálkodásból tanultam, hogy mennyire fontos a túlszaporodott és beteg állatok kilövése, mégsem ez volt a fontos, hanem, hogy beszélgettünk és együtt figyeltük a vadakat. Apu halála után már nem volt értelme az egésznek. Ugyanakkor ebből is kitűnik, mennyire kettős a személyiségem; miközben imádom az állatokat, eljártam vadászni is. Akik látnak a lőtéren gyakorolni, azt szokták mondani, hogy ott egy egészen más Igaly Diána lő, mint akit a magánéletből ismernek.
–
Ikrek jegyű vagy? Esetleg más magyarázza ezt a kettőséget?
– Nem, Vízöntő, és azt kell mondanom, teljesen illenek rám a Vízöntő jegy szülötteinek jellemzői.
– Milyen egy igazi Vízöntő?
– Makacs, nem szereti a kötöttségeket, szereti végigcsinálni, amibe belekezdett, művészlélek, viszont nagyon hirtelen is.
– Előfordult, hogy valakit megbántottál a hirtelenségeddel?
– Ritkán történik ilyen, főleg manapság, mert mára megtanultam kezelni ezt a tulajdonságomat. Először inkább gondolkodom, aztán beszélek, de ha mégis megbántok valakit, tudok bocsánatot kérni.
– Ezek szerint időnként csípős a stílusod. Mi a helyzet a csípős ételekkel?
– Imádom az igazi csípős, fűszeres magyar konyhát. Szeretek főzni, és valószínűleg újra rákapok majd a sütésre is. Van egy közel százéves, kézzel írt receptkönyvem a dédnagymamámtól, amely tele van a saját, finomabbnál finomabb süteményreceptjeivel.
– Még szerencse, hogy nem kell ügyelned a versenysúlyodra.
– Dehogynem! Gondolkodom a 2008-as olimpián való részvételen, de ehhez nagyon kemény munkát kell elvégeznem. Négy év múlva negyvennégy éves leszek, szerintem még belefér. Természetesen, a magánélet beleszólhat a terveimbe, de nekem mindig az volt a jelmondatom, hogy egy álom megvalósulhat, ha kellő munka áll mellette.
– Miről álmodsz mostanában?
– Ritkán álmodom, de egy hete leugrottam tandemben ejtőernyővel, és azóta többször álmodtam vissza azt a pillanatot, mielőtt kiléptünk a gépből. Hihetetlenül félelmetes volt, de annyira felemelő érzés, hogy azóta folyamatosan vágyom vissza, a fellegek fölé!
Fotó: Drobilich Tímea