Winkler Nóra rádiós és televíziós mûsorvezetõ szerint a nõk tudat alatt pontosan tudják, hogy miért vonzódnak egy férfihoz, ám ez csak utólag derül ki számukra. Az ismerkedés ugyanakkor nem tervezhetõ.
– Nekem mindig volt egy fixa ideám, gyerekkorom óta meséli
Winkler Nóra a
Luxor-show műsorvezetője -, minden fiúra csak úgy tudtam ránézni, hogy végiggondoltam magamban: vajon el tudnám-e képzelni őt hatvan év múlva is a társamként. Nagyon összetartó, erős családban nőttem fel, meg se fordult a fejemben, hogy ne egyetlen férfi mellett éljem le az életemet. Ezért már 13 évesen nagyon igényes, hadd ne mondjam, válogatós voltam. Ha feltűnt egy pasi a láthatáron, rögtön leteszteltem magamban: például elképzeltem, ahogy tanítja a gyerekeinket síelni. Gimis barátnőimmel volt egy kis rituálénk: vasárnaponként összegyűltünk nálunk, és mindenki elmesélte a szombat estét. A szombati buli a hét eseménye volt, nem csoda, hogy mind tudni akartuk, hogy ki kivel táncolt, kivel csókolózott az előző este. Én ezeken a délutánokon többnyire csak megfigyelőként vettem részt: akármilyen fiúval nem álltam szóba. Visszanézve eléggé megnehezítettem a dolgomat, de azt hiszem, mindenkinek van legalább egy ilyen mániája, amivel gyötri magát.
Hosszú időbe telt, amíg sikerült megváltoztatnom ezt magamban. Ha lassan is, de rájöttem, hogy az ilyesmi nem tervezhető: minél szabadabban, nyitottabban állok elébe az eseményeknek, annál jobb dolgok fognak megtalálni. Tehát a várakozásaim megváltoztak ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy valaha lettek volna kidolgozott praktikáim. Soha nem voltam ebből a szempontból aktív, nem nyomultam. Igaz, azt se mondanám, hogy passzív lettem volna. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a nők tétlenül várják, amíg a férfi meghódítja őket. Azt figyeltem meg, magamon és másokon is, hogy a nők sokszor maguk alakítják ki a helyzetet, néha anélkül, hogy tudatában lennének annak, amit éppen csinálnak. Velem többször előfordult, hirtelen meglepően bizalmas viszonyba kerültem valakivel, de amikor megpróbáltam felidézni az ezt megelőző hónapokat, esetleg éveket, ismeretségünk felszínes időszakát, rájöttem, hogy én ezt már régen elkezdtem rendezgetni magamban. Az ember az eszével nem jön rá, hogy már fél éve dolgozik az ügyön, de a gyakorlatban mégis ez történik.
Ugyanígy a pasik jelenlétének is több szintje van. Tévedés azt gondolni, hogy a férfi dolga nem több, mint egyszerűen rástartolni a kiszemelt lányra, és meghódítani. Én legalábbis az ilyen fiúkat mindig kerültem. Szeretem, ha udvarolnak, de ne rámenősen, ne egy dimenzióban. Ez egy játék, az ember játszótársra vágyik, éppen ez benne az izgalmas, a párbeszéd.
Az egyik legszebb emlékem serdülőkoromhoz kötődik: egy ismeretlen fiú kifigyelte, mikor járok németórára, és mindig felszállt utánam a buszra. Sokáig ment ez így: utaztam a buszon, és tudtam, hogy ő figyel engem. Az elején nem érdekelt, de egy idő után azon kaptam magam, hogy kezdem megbecsülni. Valahogy kinyomozta a címemet, és egyszer, amikor reggel iskolába indultam, a házunk üvegkapujára fel volt ragasztva egy csomó bimbós rózsa. Aztán mégsem szökkent szárba a szerelmünk, de ezt sose felejtem el.