“A világ változott, én ugyanaz maradtam!”

Ványik Dóra | 2005. Február 04.
Néhány perce jöttek le a színpadról, Milan pizsamában, Enikõ hálóingben. Az Ég és nõ között címû darabban tizenkét jelenetben tizenkét nõt kelt életre Eszenyi Enikõ. Mindegyiket egy kicsit a magáénak érzi.

Kattints a képre!
Tüllszoknya és rasztahaj

– Nem mondhatom, hogy egyik vagy másik nőalak közelebb állna hozzám, mindegyik egy kicsit belőlem is van – kezdi Enikő. – Azt hiszem, ebben a darabban az a legfantasztikusabb, hogy Milannal nemcsak az életben, hanem a színpadon is partnerekké váltunk. Én már rendeztem őt, de színészként most játszottunk együtt először. Úgy gondolom, ez mindkettőnk számára fontos pillanat volt. Ahogy Sarkadi Imre darabjában mondják, „lássuk, Uramisten, hogy mire megyünk ketten”.

– A ti kapcsolatotokban is van szerelem, kompromisszum és veszekedés?

– Igen, de azt hiszem, nincs is olyan kapcsolat, amely ne lenne ilyen sokszínű.

– Miben kellett kompromisszumot kötnötök?

– A távolságot nehéz áthidalni, de mára ehhez is hozzászoktunk. Milan most Prágában próbál, de tudom, mennyire fontos neki, hogy Csehországban, az egyik leghíresebb színházban játsszon, miközben ő is megérti, ha egy hónapra az Egyesült Államokba megyek rendezni.

– Mi kell ahhoz, hogy otthon érezd magad a világ minden táján?

– Például az elképzelhetetlenül nagy bőröndöm! Ha négy napra utazom, akkor is rengeteg holmit viszek magammal, hogy semminek ne érezzem a hiányát, de így is előfordul, hogy valamit itthon felejtek. Ha kicsomagolok, akkor már nem érdekel, milyen szállásom van, a lényeg az, hogy mehessek a színházba, és dolgozhassak. Jól éreztem magam Washingtonban is, ott egy gyönyörű apartmanban laktam, ahonnan be lehetett látni az egész várost, de Prágában is, ahol a Magyar Intézetben szálltam meg, és velem van egy cseppnyi Magyarország is.

– A ruhatáradnak van jó néhány híres darabja. Mindig ilyen változatosan öltözködtél, vagy ez szép lassan alakult így?

– Már gyermekként is vonzódtam az érdekes ruhákhoz. Az apai nagymamám nagyon különlegesen öltözködött, és róla jó néhány fotót láttam. Egy gyerek ezt nem is fogja fel, de a tudatalattimra hatott ez az elegáns asszony. Persze, egy kis faluban nem volt túl sok lehetőség az öltözködésre, és nem is álltunk úgy anyagilag, hogy megengedjünk magunknak néhány különleges darabot, de édesanyám járt varrónőhöz, és mindig kitaláltam, hogy nekem milyen ruhát készítsenek. Van olyan kosztümöm, ami ma is jó rám, pedig harmadikos gimnazista koromban csináltatta anyukám. Mindig úgy éreztem, hogy szürke kis egér vagyok, és talán ezt is próbáltam ellensúlyozni az öltözködésemmel.

– Így jött a tüllszoknya és a rasztahajas sapka?

– Bevallom, nekem ezek már teljesen természetes ruhadarabok.

– Egy kisegér, aki nap mint nap pőrére vetkőzteti a lelkét a színpadon?

– Miért ne? Annyiféle jellem és személyiség lakozik egy emberben!

A díva és a kislány

– Az internetes honlapodon életed három területéről három fotód látható. A rendező, akin látszik a munka fáradtsága, a színésznő, aki szőke díva, és a magánember, aki nagy, tágra nyílt szemekkel néz a világba.

– Mondjak valami egészen furcsát? Még soha nem láttam az internetes honlapomat.

 Névjegy
Név: Eszenyi Enikő
Született: Csengeren
Pálya: 1983-an végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta a Vígszínház tagja. 1991 óta vendégként rendez a Budapesti Kamaraszínházban, 1992 óta a Vígszínházban, 1996 óta pedig Prágában, Pozsonyban, Varsóban és Washingtonban
Párja: Milan Mikulcik
Néhány darab, amelyben láthatjuk: Ég és nő között, Sylvia, Nóra, Egy csók és más semmi

– Akkor kik választották a fotókat?

– A barátaim. Ők csinálták az oldalt. Én pedig rájuk bíztam a döntést. De az biztos, hogy ez a három kép három teljesen más állapotot feltételez. Amikor rendezek, inkább a háttérbe kell húzódnom, és a többiekből kell kihoznom a maximumot, viszont színészként magamból kell többet mutatni.

– Jellemző rád az a nagyra nyílt szemű „kislány”, aki rácsodálkozik a világra?

– Azt hiszem, igen. Még mindig van bennem nagyfokú infantilizmus.

– Mennyit változott az a csengeri lány?

– Az évek múltak, de úgy érzem, én nem változtam. Az engem körülvevő környezet az, ami nem ugyanaz és magamat érzem állandónak ebben a körforgásban. Tudod, vannak olyan törzsek, amelyek tagjai nem engedik fényképezni magukat. Miért? Mert most rólam is megjelenik egy címlapfotó, és lesz, aki azt mondja, „de jól néz ki az Eszenyi”, de lesz, aki azt mondja „már nem is néz ki olyan jól az Eszenyi”. Ezek az energiák pedig nem mennek el a levegőbe, hanem befolyásolják az életünket, és sokszor nem is tudom, ki vagyok igazán: a rendező, a díva vagy a tágra nyílt szemű kislány.

Ha én férfi lehetnék…

– Hiszel abban, hogy találkoznod kellett Milannal? Hogy vele vált teljessé és kerekké az életed?

– Igen, mindenképpen.

– Amikor először találkoztatok, gondoltad, hogy nektek dolgotok van egymással?

– Csak azt tudtam, hogy egymásba szerettünk, lángoló, nagy szerelemmel.

– Milyen nyelven beszélgettek?

– Én nem tudok olyan jól szlovákul, Milan pedig nem tud olyan jól magyarul, hogy az anyanyelvünket keverjük. Használunk orosz, angol és német szavakat, amelyeket oroszul ragozzuk, de vannak olyan szavaink is, amit mi találtunk ki, és csak mi értjük meg őket.

– Visszatérve a nőkre; van olyan nőtípus, amelyet elítélsz?

– Nincs. Persze a gyilkosokat nem tudom megérteni, de az életéért senkit nem ítélhetek el. Volt egy takarítónőm, Marika néni, nála intelligensebb emberrel alig találkoztam, de van orvosnő ismerősöm, és olyan is, aki az éjszakában táncolt. Az embert más-más irányba sodorhatja a sorsa, de ha megtalálja a boldogulását, nincs jogunk pálcát törni felette. Ez a világ nem könnyű a nőknek, és talán még nehezebb lesz. Valahogy úgy alakulnak a dolgok, hogy az nem kedvez a nemünknek.

– Ha újra születnél, férfi lennél inkább?

– Igen, de talán csak azért, hogy jobban kielégítsem a nőket!

Exit mobile version