Utálja a céltalanságot, mindig kell valami, amiért érdemes felkelnie. Ráadásul az utóbbi idõben korán is kel, mert a tv2 reggeli mûsorát vezeti. Amikor találkozunk, õ már túl van a munka dandárján, én viszont nem régen ébredtem.
– Koránkeléssel már nincs problémád?
– Dehogy. Hozzászokik az ember szervezete. Este kilenckor lebukik a fejem, reggel pedig fél ötkor, pár perccel az óracsörgés előtt szoktam felkelni.
– Nem hiányoznak az esték? Főleg így nyáron…
– Én carpe diem vagyok. Elveszem azt, amit a ma ad és nem siránkozom azért, ami nincsen. Ötször meggondolom, mit menjünk el megnézni. Azt is kiszámolom, ha hét elején megyünk el valahova, akkor felborul az egész hetem, ezért inkább a hétvége fele legyen esti program.
– Pedig az ember fiatalon azt mondja, hogy mindent bele…
– Már nem! 20 évesen még három átbulizott éjszaka után is könnyen ment az élet, mintha semmi sem történt volna. Manapság egy éjszakát heverek ki egy hétig… Csütörtök a legrosszabb, mert addigra torlódnak fel a dolgaim, általában csütörtökön délután alszom három órát, de ettől függetlenül este kilenckor ugyancsak lefekszem.
Névjegy: |
Név: Liptai Claudia
Születési idő: 1973. július 15.
Foglalkozása: színésznő, műsorvezető
Párja: Gesztesi Károly
Életfilozófiája: Carpe diem
|
– Kínoz a megfelelni vágyás?
– Mindenkit mozgat. Szerintem ez az élethez tartozik, mert célt ad. Megfelelni egy divattrendnek, vagy egy elképzelésnek nem más, mint kitalálni egy új dolgot és azt behozni az életünkbe. Nem az a baj, ha meg akarsz felelni, hanem ha az már beteges. Nem emlékszem, hogy milyen voltam, mielőtt ismert lettem. Az ismertség még egy pluszt rárak erre. Minden nap megtalál: úristen, milyen gyönyörű vagy, illetve úristen, ki ez a tehén. Ez a két dolog változik. Ha húsz gyönyörűt írnak, akkor is azt az egy negatívat fogom észrevenni. Így nagyon nehéz egy objektív képet látni magamról.
– Miért nem pereg le rólad?
– Rosszkedvű leszek és megmarad bennem minden tüske. Nem értem, és sohasem fogom megérteni, pedig már 8 éve csinálom, mi hozza ki valakiből, hogy imádjon, vagy utáljon. Nem is ismernek. Én nagyon szélsőséges és hisztérikus vagyok, de nem tudok gyűlölni senkit. Azért haragszom ezekre a megmondós emberekre, mert nincs joguk hozzá. Egyébként mindenről ezt gondolom. Nincs jogod belemászni egy másik ember életébe, egy rossz mondattal sem, mert lehet, hogy neki abból indul el egy betegség. Tudjuk nagyon jól, a görcs, ami összerántja a gyomrodat, más bajokat is okozhat.
– Mindig odafigyelsz erre a felelősségre?
– Megpróbálok, de azért azt nem jelenteném ki, hogy mindig sikerül. Én nem tudok belevágni, belemászni más ember lelkébe, mert nekem fáj a kérdés. Szeretem az embereket, és hogyan jönnék én ahhoz, hogy 6 percben letaroljak valakit. Persze, nem bánok kesztyűs kézzel azzal az emberrel, aki hazug, vagy nagyképű. Meggondolatlan főleg azokkal vagyok, akikkel érzelmi kapcsolatban vagyok. Akit szeretek, sokkal könnyebb megbántani.
– A tévé miatt mindenki egy kicsit a személyes ismerősének tart?
– Valamelyik nagyáruházban vásárolgattam, tologattam kicsi kosaramat, odajött hozzám egy fiú és köszönés nélkül azt mondta: milyen érdekes, a tévében sokkal magasabbnak tűnsz. Ránéztem és tovább mentem. Pár perccel később megjelent egy szál írisszel, hogy ne haragudjak, mert ilyet mondott. A virágot bocsánatkérésként hozta és adnék-e egy autogramot. Ránéztem, törpék nem adnak autogramot, mondtam, és tovább mentem. Az emberek gyakran azt érzik, ha bent vagy a dobozban a szobájukban, már családtag vagy. Úgy is kezelnek. Sokszor rám köszönnek és én kutatok Who is it? Who is it? és végül rájövök, hogy ötletem sincs, és valószínűleg sohasem találkoztunk. De a legjobb élményt mindig kamaszok adják. Amikor valaki olyan akar lenni, mint én, mindig megdöbbent. Mit lát bennem?
– Mit lát benned?
– Igazából nem tudom. Rengeteg levél van. A fodrászom a hajszínemet Claudia vörösnek nevezte el, és úgy kérik a szalonban. Ezek nagyon nagy dolgok egy lánynak, aki a semmiből jön. Döbbenetes az a felmérés, amely szerint 100 emberből 96 tudja, hogy ki vagyok. Vidéken még jobban érzem. Hétvégén négy nagyon cuki nagyi odajött hozzám, hogy szeretnének a tiszteletbeli nagyijaim lenni. Meglepődöm: úristen, hogyan jövök én ehhez? Emberek, akik végigéltek 70 évet kérnek fel ilyenre… Egyszerre félelmetes, lenyűgöző és megtisztelő.
– Jóban vagy magaddal?
– Alapvetően magunkat tükör által homályosan látjuk. Én mások által tudom szeretni magam. Önzőek is vagyunk, és másban is magunkat szeretjük. Ha szeretve vagy és egy olyan környezetben élsz, amely a te értékeidet erősíti, jóban leszel önmagaddal. Az lenne a legfontosabb, hogy az ember úgy keljen fel: szereti magát. Ez nem egy csinálmány szeretem magam, szerem magam, szeretem magam, huh -, hanem például ne gyűlöljem ezeket a karfiolokat a vállamnál. Mi ebben a gyűlöletes, az undorító? Ez tényleg csúnya, vagy mi találtuk ki? Miért nem lehet, hogy ez a szép és az a csúnya?
– Milyen terveid vannak céltalanság ellen?
– Nagy terveim nincsenek, csupa egyszerű dolog: szeretnék saját házba költözni, azt berendezni, mert bérelt házban lakunk. Nem világrengető dolgokat akarok véghezvinni, amitől a nevem fent marad örökkön örökké. Egyszerűen szeretnék boldog lenni, anyagilag és érzelmileg is jól élni. Anyagi jóléttől az ember a nyugalmat veszi meg, amikor nem az gyötri, miből fizeti ki a sárga csekkeket, hanem azon felül tud gondolkodni. Nekem az utazás az élmény. Várom, mert szeretem a napot, nézni a virágokat, beszívni az életet. Annyira emlékszem, 2001. szeptember 11. után néztem az eget, éppen Pécs fele mentem, azon gondolkoztam, hogy szörnyű lenne, ha háború lenne, és ezt soha többé nem látnám. Szeretem szenvedélyesen megélni az életet. Azt hiszem, hogy amíg ezt nem veszítem el, boldog leszek.