Kifordított életképek

Myreille | 2006. Március 20.
Szûcs Édua energikus, vidám, az egyetlen magyar karikatúrista nõ, aki rafinált gúnnyal szemléli a világot. Fekete-fehér rajzaiban kifordítja a hétköznapi helyzeteket, mégis talán többen ismerik magazinokban, könyvekben megjelent illusztrációit.

– Saját magad szórakoztatására kezdtél el karikatúrákat rajzolni. Még mindig kedvtelés? Akkor is, ha napi több órát dolgozol?

– Kedvtelés, mert ritkán jelennek meg. A könyvkiadók csaptak le rám, és nagyon sok tudományos könyvet illusztrálok karikatúrákkal. Évente két művésztelepre megyek, ahol „kirajzolom”, illetve „kifestem” magam. Persze az is előfordul, hogy két munka között, ha valamelyik illusztrálandó anyag nem érkezik meg, és mondjuk, van egy hetem, akkor mint az őrült, karikatúrákat rajzolok.

– Hogyan gyűjtöd az ötleteidet?

– Feljegyzem őket. Nem skiccet rajzolok, hanem felírom a címet és az emlékeztető szavakat. A karikatúra a címmel együtt egy szó és kép játék. Amikor elolvasom a jegyzetemet, megjelenik előttem az a kép, az a másik nézőpont, amit akkor láttam. Volt olyan, hogy négy-öt évvel később rajzoltam meg egy karikatúrát.


– Családi mindennapjaitokba hogyan fér bele a karikatúrista bohósága?

– Nagyon jól! Férjem, Földes S. Péter humorista, és találkozásunk nagy egymásra találás volt, mert két őrült találkozott. A gyerekek pedig beleszülettek, nem volt választásuk, értik a viccet.

Névjegy
Név: Szűcs Édua
Édua jelentése: Felkelő Hold
Éduát, ha fiú lett volna, ma Oldamurnak hívják.
Születési idő: 1959-ben született Szegeden.
Szülei: édesapja Szűcs Árpád, édesanyja Kovács Margit
Férje: Föld S. Péter (újságíró)
Gyermekei: Ádám (1986), Noémi (1988) és Tamás (1991)
Pályája: Biológia-rajz szakos tanári diplomája van, de tanulmányai befejezése után a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében rajzolóként dolgozott. 1986 óta készít illusztrációkat és karikatúrákat.
Önálló albumai:
• Édua karikatúrák (1997)
• Édua karikatúrák 2. (2001)
• Édua karikatúrák 3. (2005)
– A gyerekeid szokták kérni, hogy rajzolj nekik?

– Amikor kicsik voltak, sokat rajzoltam nekik, és közben tanultunk: mi ez, mit rajzoltam. Amikor elmegyek művésztelepre, csak őket kérdezem meg, hogy fessek-e nekik valamit. Egyszer a legkisebb – aki most 14 – azt mondta, hogy anya, fessél nekem sárga Trabantot, erre olyan bohócfestményt találtam ki, hogy a bohóc egy sárga Trabanton fekszik, és a címe Keleti kényelem.

– Kérték már el karikatúrádat, hogy „anya, ez nekem úgy tetszik…”?

– A szüleim festőművészek, és voltak kedvenc képeim, amelyek kint voltak a falon. Sajnos többször előfordult, hogy este elaludtam nyolckor, mert abban az időben nyolckor szigorúan le kellett feküdnöm, és reggel, amikor felébredtem, nem volt ott a kép. Vendégek jöttek, és megvették a képet. Néhány szerelmes képet úgy vittek el az orrom elől, hogy még elbúcsúzni sem tudtam tőlük. Ezért nálunk az a szokás, hogy amikor megjövök a művésztelepről, a gyerekek nézik meg először a képeket, és ha valamire lecsapnak, akkor annak a hátuljára rá is írom a nevüket, hogy véletlenül se adjuk oda senkinek. Például a legnagyobb lelkes sakkozó volt, és az Előjáték című karikatúrára azonnal lecsapott.

– A család első helyen van az életedben…

– Fontos a jó egyensúly. Az a szerencsém, hogy otthon dolgozhatom, ráadásul éjjeli bagoly vagyok, és akkor is tudok dolgozni, ha már elcsitult a lakás. Óriási dolog, hogy minden nap tudok főzni a gyermekeimnek, és ez egy biztos pont az életünkben. Anyám egész nap tanított, apám a múzeumban dolgozott, nálunk csak hétvégén volt finom ebéd, de a házunkban, ahol felnőttem, a Fodoréktól mindig rettentő finom ebédillat jött. Évekig bennem volt: „hátha ma tőlünk jön”, de sohasem jött tőlünk. Úgy vagyok vele, ha jönnek haza, és mondjuk nagyon finom palacsinta illat terjeng a lépcsőházban, talán azt gondolják: „hátha tőlünk jön”, és milyen jó, hogy tényleg tőlünk jön.

Exit mobile version